Jane Fonda: Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal

2019.11.13. 08:26

Az emberiesség és a természet elleni bűncselekményekért bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal, például az  olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat  - fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Vice-nak adott interjújában

Amikor a riporter-műsorvezető, Michael Moynihan rákérdezett, hogy vajon "azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket", a 81 éves színésznő igennel válaszolt. "Igen, így szeretném" - mondta.

A színésznő évtizedek óta kampányol különböző ügyek mellett. Az amerikai republikánusok gyakran szemére hányják és szélsőbaloldalinak is minősítik, amiért a vietnámi háború idején a háború ellen kampányolt. Most - ahogyan az interjúban maga fogalmazott - "nagyobbak a tétek", ezért "nem hallgat".

Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékelt politikához. Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd

- fogalmazott Fonda.

Elmondta, hogy számára a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt, 30 éves Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselőnő által meghirdetett, Zöld New Deal néven ismert környezet- és klímavédelmi program az útmutató. Ennek a programnak az egyik lényeges eleme a fosszilis energiahordozók kitermelésének megszüntetése, az ehhez kapcsolódó munkahelyek felváltása fenntartható fejlődést biztosító álláslehetőségekkel, továbbá a szerintük klímabűnözőknek minősített energetikai cégek vezetőinek bíróság elé állítása.

Jane Fondát októberben kétszer is letartóztatták Washingtonban, mert részt vett az úgynevezett klímakatasztrófa miatti tüntetésen.

(MTI)