207 éves látványterv: mi valósult meg belőle?

Az Esterházy család volt Magyarország leggazdagabb főúri dinasztiája évszázadokon át - számtalan birtok, vár, kastély, kúria és városi palota tartozott hozzájuk, Bécstől Budáig. Igazi otthonuk azonban a Fertő vidékén volt, három lenyűgöző épületben. 

• Fraknón (ma Forchtenstein) áll a mesebeli lovagvárnak kinéző erődítmény, ahová vész esetén lehetett visszavonulni. Itt volt a kincstár és a levéltár, innen irányították az egész uradalmat.
• Fertődőn, vagyis Eszterházán, kissé mocsaras vidéken találjuk a maga korában "magyar Verszáliának" is nevezett nyári rezidenciát. Eredetileg vadászkastélynak építtette Esterházy József, de fia, Fényes (vagy Pompakedvelő) Miklós - nevéhez méltón - csodaszép barokk álommá bővítette 1766-ra, vagy húsz év alatt.
• A család igazi központja azonban Kismarton (Eisenstadt) volt. Itt áll az Esterházy-kastély, ami a valódi fészket jelentette. Akkor is, ha egy csomó más kastélyuk volt országszerte, a teleket pedig azért legszívesebben Bécsben töltötték a hercegek.

A három közül kettő 1920 után Ausztriához került, ezért a magyar köztudatból - különösen a vasfüggöny időszakában - kiestek, viszont kevésbé tépázta meg őket a történelem, és megmaradtak a család, az utolsó hercegi pár halála után pedig a vagyont kezelő alapítvány tulajdonában. Amikor évekkel ezelőtt először jutottam el Kismartonba, nagyon meglepődtem. Bár a kastély nagy volt, és lenyűgözött a díszterme, de külső megjelenése korántsem volt olyan elegáns és fenséges, mint a fertődié. Hogy lehet, hogy a család fő rezidenciája, ősi fészke szerényebb volt, mint a "nyári lak"?

A választ csak most kaptam meg, mikor megint ott jártam, és megmutattak egy festményt, meg picit utánajártam az épület történetek. A megfejtés kifejezetten izgalmas!

Kismartoni várból kismartoni kastély

Számos oka van annak, hogy a kismartoni kastély nem egy könnyed barokk habcsók. Az első és legfontosabb, hogy eredetileg nem is kastély volt, hanem gótikus vár. Hogy milyen egy gótikus vár? Mondjuk olyan, mint a diósgyőri: négy szigorú torony, épületszárnyakkal összekötve. 

Ilyen formában került a család birtokába 1622-ben, azonban csak néhány évtizedet maradt ebben az állapotban. Gróf Esterházy Pálnak ugyanis mások voltak az elképzelései egy főúri rezidenciáról. Nekiesett, és egy olasz építésszel (Carlo Martino Carlone) 1663 és 1672 között teljesen átépíttette. A tornyok sisakot kaptak, az épületszárnyakat megmagasították és barokk stílusban átalakították (a kastély mélyén ma is fellelhetők a középkori vár nyomai), az egyik oldalon pedig egy káprázatos dísztermet alakítottak ki.

Ez a terem ma Haydn nevét viseli, akinek száz évvel később ez lett a munkahelye: az Esterházyak szolgálatában állt, mint a herceg zenekarának másodkarnagya, majd karnagya. A legenda szerint számtalan művét mutatta be itt. 

A terem falán, ahogy a ház homlokzatain is, a család felmenői láthatók Attila hun királyig (ne tessék csodálkozni, Fraknóban látható olyan Esterházy-családfa is, ami Nimródtól indul), valamint régi magyar uralkodók, és persze azok a Habsburgok, akik egyengették az Esterházyak útját a hercegi címig.

A kastély kívülről is klassz volt, de azért lássuk be, nem olyan egyszerű egy régi katonai objektumból elegáns kastélyt faragni. Így festett a végeredmény:

Nem nehéz felismerni a zömök épületben az egykori vártornyokat, sőt még a várat körülvevő vizesárok is megmaradt felvonóhidastul.

Aki kinőtte a kastélyt és a várost is

A kismartoni kastély a család következő meghatározó tagjának, az ötödik hercegnek már nem tetszett. Fényes Miklós 1762-től 1790-ig volt a családi hitbizomány tulajdonosa, és bár a 18- század második felét ugyanúgy barokknak nevezzük - innen, a messzi 21. századból -, mint a 17. századot, Kismartont ő már elavultnak érezte. Mikor nekiállt egy saját kastély kiépítésének Eszterházán (1762-ben), a kismartoni már kilencven éve változatlan formájú volt. Gondoljunk csak bele, mennyit alakulhatott ennyi idő alatt az építészet! Mennyire érzünk elavultnak egy 1930-as lakóházat, még akkor is, ha az is modern stílusban épült?

Szóval érthető, hogy egy gazdagságát hirdetni kívánó herceg valami igazán divatosat, korszerűt akart villantani. Megépítette tehát Eszterházát, mégpedig a barokk újabb és cifrább válfajában: rokokó stílusban.

Egyrészt, az akkoriban hódító könnyed rokokó formákba nem nagyon lehetett volna belesimogatni az egykori várat. Másrészt nem igazán volt jó a fekvése. A város szélén állt ugyan, de Kismarton szabad királyi város volt. Ez azt jelentette, hogy az Esterházyak nem rendelkeztek felette, nem bonthattak, építhettek akármit. Ha a herceg új területet szeretett volna a kastélyához csapni, akkor azt meg kellet vennie, - már ha egyáltalán eladó volt -, és akkor még mindig nem biztos, hogy a kívánt kompozíciót el tudta volna érni.

Fényes Miklós ezért fogott neki egy szinte zöldmezős beruházásnak Süttör falu mellett, a Fertő mocsaras déli partján. Húsz év alatt óriási komplexumot épített ki, operaházzal, muzsikaházzal, bábszínházzal, kaszárnyával, miegymással. Ez lett Eszterháza, a valaha volt legpompásabb magyar kastély. Fia, Pál Antal még alakítgatta a rezidenciát, de unokájának, II. Miklósnak a 19. század elején már ez is régimódi volt.

Akkoriban megint új divathullám söpört végig Európán: a klasszicizmusé.

Klasszicista látványtervek

A klasszicizmus az ókori görög formákhoz nyúlt vissza, igyekezett letisztult és természetes lenni. A házakat nemes oszlopcsarnokok és timpanonok díszítették - ezekről manapság leginkább múzeumokra asszociálunk, mert ezeket is ebben a korszakban kezdték építeni. Ilyen mondjuk a Nemzeti Múzeum, de számos budai villa is fennmaradt ebből a korból.

A cicomák nem csak a házakról tűntek el, hanem a parkokból is. A barokkot a szabályos formákra nyírt bokrok és fák, a szépen rendezett virágágyások jellemezték - ez volt a franciakert. A klasszicista kastélyokhoz már minél természetesebbnek tűnő, de valójában alaposan megkomponált tájképi kertek tartoztak - ezt az új stílust angolkertnek is nevezték. (Mindkettőre találni példákat a magyar kastélykert-rekonstrukciók közt.)

II. Miklós hagyta a habos-babos Fertődöt, és úgy döntött, hogy a kismartoni kastélyt alakítja át klasszicistává. Ez azonban nem volt egyszerű feladat. Édesapja ugyan már betemette a régóta használaton kívüli vizesárkot, és felhúzott a bejárat elé két új épületet: az egyiket a szekereknek és a lovaknak, a másikat a főőrségnek. Ezek ma is megvannak. 

De impozáns parkot és főbejáratot nem nagyon lehetett volna erre kialakítani. A herceg felkérte Charles Moreau francia építészt, hogy találjon ki valamit.

A kastélyt először is megfordította: ha a park felé nyílik a főbejárat, sokkal szebb látványt lehet megkomponálni, mintha a városból közelíthető meg a ház. Ehhez persze az egész kastélykertet is át kellett építeni. A korábbi szabályos barokk parkból vadregényes természeti tájat kívánt kialakítani tavakkal, vízesésekkel, dombokkal, sziklákkal, kis antik templommal.

Na és a kastély? A kastély barokk tornyait vissza kell bontani, lehántani a cicomát, egy új, impozáns, lépcsős főbejáratot kell kialakítani, természetesen gigantikus oszlopcsarnokkal. És nem maradhat ilyen tömzsi! Merészen a háromszorosára növelte volna a méretét. A díszes Haydn-terem maradt volna középen, de egyik oldalról egy hatalmas színház és operaház, a másikon az Esterházy-képtár szárnya csatlakozott volna hozzá.

Hogy akkoriban hogyan zajlott egy ilyen fejlesztés, azt gyönyörűen tanulmányozhatjuk Kismartonban. Részint magán az épületen és a parkban (melyről a Táj-Kert blogon olvasható egy remek poszt), részint a kastély látogatható képtárában, ott ugyanis fennmaradt négy festmény. Ezeket ma látványtervnek neveznénk, hiszen azt mutatták, milyen is lesz majd a park és a kastély a nagy átalakítás után. A céljuk nem csak a beruházó meggyőzése volt, hanem

Amúgy pont olyanok voltak, mint a maiak: természetesen a legszebb szögből mutatták a leendő épületet, amely körül jól öltözött emberek álldogáltak és sétálgattak, esetleg járművek suhantak. Igaz, akkoriban ez garantált volt: egy kastélykertbe nem jöhetett be akárki, a megfelelő pontról nyíló megfelelő látvány pedig az angolkertek alapját jelentette.

A ház, aminek csak a parkja készült el

Lássuk hát a nevezetes látványterveket! Az első kettőn az úgynevezett Gépház-tó látható. A kis templomnak látszó épület ugyanis valójában egy hatalmas gőzgépet rejt. Ez működtette a vízeséseket, ez pumpált vizet a kert legmagasabb pontján fekvő medencébe.

Tulajdonképpen hasonló módon rejtette el a vízgépészetet Ybl Miklós is évtizedekkel később a Várkert Bazár vízellátásánál, a kéményt ő is tornyocskának álcázta. Ez a vízgépészeti megoldás egyedülálló volt a maga korában. Nem csak Magyarországon, hanem az egész Habsburg-birodalomban nem volt hasonló, ami jól mutatja az Esterházyak gazdagságát. 

Ugyanis a gépház, a tó és a vízesés is megépült. Az utóbbi ma a városi strand bejárata, ennek megfelelően nem annyira impozáns a környezete, és sajnos a vízesés sem üzemel.

Az egyik legszebb kompozíciót a kastély előtti részre tervezték (mely ma mögötte van, hiszen a bejárat maradt a város felőli oldalon). Itt egy szép tavat képzeltek el, a tó partján mesterséges sziklaormot. Amellett romantikus vízesést, a tetején pedig egy körtemplomot. A távolban egy másik görög stílusú épület sejlik fel a hegyoldalban.

Nos, ebből minden megvalósult, a körtemplom a herceg lányáról elnevezett Leopoldina-templom lett. Igaz, azért ennyire vadregényes a környezet valószínűleg soha nem volt. Jelenlegi formájában még kevésbé az - részben azért, mert ma már nem divat minden apró részletben a tájképi parkok szabályait követni, sok helyen színes virágágyásokkal, nyírt növényekkel törik meg a természetes(nek tűnő) összképet.

A vízesés itt sem üzemelt sajnos, amikor ott jártam. A park valóban gyönyörű lehetett egykor, mára azonban sokat vesztett egykori fényéből. A kastély ugyan jelenleg is az Esterházy Magánalapítványé, a kastélykertnek ez a része azonban a város kezelésében van. Ez a kastéllyal szemben kissé elhanyagolt, és ez elmúlt fél évszázadban sportpályát és strandot nyitottak benne, ami nem igazán tett jót az összképnek. De így is érdemes végigsétálni rajta, jelenlegi formájában is tetszetős.

Na de mi lett magával a főépülettel? Az a látványterven így nézett ki:

És így néz ki a valóságban:

Itt bizony megbicsaklott a valóság a látványtervhez képest. A franciák elleni hadakozás felemésztette a II. Miklós vagyonának jó részét (az ellenséges csapatok egy időre meg is szállták Kismartont), így végül le kellett mondani az óriáskastély megvalósításáról, és a családnak később sem volt módja újabb nagy építkezésekbe kezdeni.

A francia építész által megálmodott hatalmas, királyi palotának is beillő klasszicista rezidenciából így csak az látható, ami 1803 és 1809 között elkészült. A barokk tornyokat visszabontották, és a park felőli oldalon teljesen klasszicista fazonra alakították át a kastélyt. Elkészült a hatalmas oszlopcsarnok a széles lépcsősorokkal. Ám a két oldalszárny nélkül ez aránytalanul nagynak tűnik. A kastély másik három homlokzata megmaradt barokknak. Ebből az irányból ismerjük legtöbben, ahonnan egy egészen más, régebbi arcát mutatja a ház:

A kastély is - vagy talán így még inkább - egyedülálló különlegesség, mivel pompásan tanulmányozható rajta a történelmi stíluskorszakok változása az építészetben és a tájépítészetben egyaránt.

Borítókép: Roland Wimmer / Esterházy Alapítvány. A miheztartás végett: az Esterházy Alapítvány vendége voltam egy építészeti témájú sajtóúton, de a megjelenő cikk tartalmába nem szóltak bele.