Nem épülhet tulipán formájú felhőkarcoló Londonban

2019.07.19. 19:44

London, sőt egész Európa legkülönlegesebb formájú felhőkarcolója lett volna a londoni Tulipán, de a jelek szerint a projektből belátható ideig nem lesz semmi. Ahogy a neve is mutatja, a Tulipán egy bimbós tulipánra emlékeztető formájú torony lett volna a londoni City-ben, amit Norman Foster sztárépítész irodája, a Foster + Partners tervezett. Őket a hazai közönség onnan ismerheti, hogy ez a cég tervezte a MOL Campust, vagyis a Kopaszi-gát mellé szánt, 120 méter magas felhőkarcolót, amelynek terveit az ICOMOS nemzetközi örökségvédelmi szervezet rémisztőnek nevezte, és amely miatt többek között kilátásba helyezték, hogy a veszélyeztetett világörökségek listájára teszik Budapestet.

A londoni Tulipán jóval magasabb lett volna a MOL Campusnál, 1000 láb, vagyis 305 méteres, és jóval extrémebb megjelenésű. A Bury Streeten található telek alapterülete nem túl nagy, amit a tervezők azzal ellensúlyoztak volna, hogy egy keskenyebb "szár" után a torony felső része bimbószerűen kiszélesedik.

A környéken az elmúlt két évtized ingatlanfejlesztési robbanása következtében egymás mellett sorakoznak a különféle fantázianeveket viselő, furcsa formájú felhőkarcolók.

A Tulipán közvetlen szomszédja az Uborka (Gherkin), de nincs messze onnan a Walkie-Talkie, a Sajtreszelő (Cheesegrater) és a Szilánk (Shard) sem. A Tulipán azonban még ebben a fura, csillogó-villogó, bizarr társaságban is különösen groteszknek tűnt a látványterveken. Ennek ellenére áprilisban megkapta az építési engedélyt a City of London Corporationtől, amelynek várostervezési bizottsága 18:7 arányban támogatta a megépítését. Ahogy ez lenni szokott, a beruházó közcélú elemekkel próbálta a tornyot vonzóbbá tenni, azt ígérték, hogy a tetején lévő üveggumóban lesz kilátóterasz, éttermek és egy gyerekeknek szóló oktatási központ, az oldalán pedig olyan különleges, buborék formájú panorámaliftek rohangáltak volna, hogy évente 1,2 millió látogató kereste volna fel.

A Tulipán átadását 2025-re tervezték, és Nyugat-Európa második legmagasabb felhőkarcolója lett volna, most azonban Sadiq Khan főpolgármester városvezetői vétójogával élve megsemmisítette az építési engedélyt.

A beadott terv nem képviseli az építészeti nívónak azt a magas szintjét, ami elvárható lenne, kárt okozna a történelmi környezetnek, a város panorámájának és London imázsának

- indokolta a döntést Khan, aki szerint a köz javát szolgáló elemek nem ellensúlyozzák ezeket a negatív hatásokat, és a gyalogosok számára is túlzottan szűkös, kellemetlen környezet teremtődne az épület tövében.

A döntés hátteréhez érdemes tudni, hogy míg Budapesten csak most kezdődik a huzavona az UNESCO-val a felhőkarcoló ügyében, Londonban ez már hosszú évek óta tart. Ott nem a városközpont panorámája védett, mint nálunk, csak néhány látnivaló, mint a Tower vagy a Westminster-apátság környezete, de a világszervezet legalább ezeknél elvárná, hogy a kijelölt "védett látképek" ne sérüljenek tovább.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a Tulipán-projekt jövője, a beruházó azt nyilatkozta, "időre van szükségük a következő lépések megtervezéséhez".