Teljesen Vidnyánszkyéké lett a POSZT

2019.06.17. 11:48
Pécs városa mellett egy ideje egyenlő részben osztozott a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) tulajdonjogán a Vidnyászky-féle Magyar Teátrumi Társaság és a Magyar Színházi Társaság nevű szakmai szervezet. Utóbbi most lemondott a jogairól.

A Magyar Színházi Társaság mint az Országos Színházi Találkozót létrehozó Színházművészeti Szövetség jogutódja, elkötelezett híve annak, hogy létezzen a magyar színházművészet éves seregszemléje, közös ünnepe. Összegezve eddigi tapasztalatainkat, tekintettel arra, hogy az egyik kisebbségi tulajdonosként nem áll módunkban megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogunkat, a Magyar Színházi Társaság Elnöksége úgy döntött, hogy kilép a POSZF Nkft-ből és tulajdonrészét felajánlja a másik szakmai tulajdonosnak.

Ezt a közleményt adta ki az 1997 óta létező szakmai érdekképviselet, a Magyar Színházi Társaság (MSZT). A közleményben megnevezett „másik szakmai tulajdonos” a Vidnyánszky Attila által 2008-ban alapított a Magyar Teátrumi Társaság, amely a kormánypárttal rokonszenvező művészeket tömöríti.

A POSZT tulajdonosi szerkezete 2012-ben változott meg, két évvel azután, hogy Vidnyánszky a székét felrúgva kiviharzott az egyik előadásának szakmai beszélgetéséről, miután kritika érte a rendezését, és miután azt nyilatkozta: „Túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal, illetve aránytalanul kivételezett helyzetben volt a másik. (...) Az inga átleng a másik irányba – most ezt éljük meg.” A Magyar Teátrumi Társaság ekkor ugyanakkora részt kért és kapott a POSZT-ban, mint az MSZT, így a két szervezeté a fesztivál egyharmada, a kétharmad pedig a szervező Pécs városánál van.

A fesztivált innentől a politikai térfoglalás kezdte jellemezni, majd 2015-ben véletlenül kiderült egy a vélhetően elég sok politikai alapú cenzúrából és titkos háttéralkuból: a Teátrumi Társaság nem engedte, hogy a Vidnyánszkyék által – mint utóbb a bíróságon kiderült, jogszerűtlenül – egyetemi állásából kirúgott Csáki Judit zsűritag legyen a fesztiválon. Ekkor támadt egy kisebb botrány, pár társulat visszavonta előadását a versenyből, végül elég sokatmondó módon Vidnyánszky Attila előadása nyerte meg az összes fontos díjat azon a POSZT-on, amelynek programkialakításába és a zsűri összeállításába is beleszólása volt.

Ezután kiírtak egy pályázatot a botrányok rendezésére, az új szakmai vezetés lehetőségét pedig a kormányhoz legközelebb álló kör nyerte el. Létrehoztak egy szakmai tanácsadó testületet jó érzékkel az egyet innen, egyet onnan elv alapján, és ezzel sikerrel el is csitították a szakma szinte minden zúgolódását: mind a nagy, „liberálisnak” nevezett pesti kőszínházak képviselői, mind Vidnyánszky köre roppant elégedett azóta mindennel, csak a Színházi Kritikusok Céhének elnöke állt fel egy év után, mondván, semmilyen érdemi koncepciót nem alakítottak ki, noha ez lett volna a lényeg.

Illetve mostanáig tűnt úgy, hogy mindennel minden rendben van, az idei fesztivál is lement totális unalomban és érdektelenségben.

De valami mégiscsak történhetett, ha az MSZT kiszállt a buliból. Az Index megkereste a színházi társaságot, de azt felelték: 

Az MSZT ez ügyben többet nem kíván mondani.

FRISSÍTÉS: Az MSZT közleménye után röviddel megjelent a Revizoron Karsai György színikritikus, a budapesti Színművészeti Egyetem tanárának nyílt levele is, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületében betöltött tisztségéről. Karsai azt írja: szinkrontolmácsként, ingyen segítette a szakmai zsűri külföldi tagjának munkáját, de pár nap után minden közlés nélkül hirtelen egy új tolmácsot ültettek a helyére. Karsai azt írja, mindez azért történt, mert a Magyar Teátrumi Társasághoz közel álló Balogh Tibor "megfenyegette a fesztivál vezetőit, hogy ha továbbra is eltűrik a jelenlétemet a zsűri mellett, ő azt nyilvánosságra fogja hozni."

Karsai hozzáteszi: "Egyébként hogy ez a zsarolás miért hatott, számomra végképp megfejthetetlen: soha, senki előtt nem szándékozom letagadni, vagy eltitkolni, hogy néhány nap tolmácsolást vállaltam a zsűri külföldi tagja mellett – miért is tenném?!"

Ne maradjon le semmiről!