Minden vádat ejtettek az önmaga megveretésével vádolt színész ellen

2019.03.26. 18:13

Mind a 16 vádpontot ejtették kedden az Empire egyik sztárja, Jussie Smollett ellen, akit nemrég még önmaga megveretésével és a hatóságok félrevezetésével vádoltak, írja a CNN. A döntés több jogi szakértőt is megdöbbentett.

Jussie Smollett ügyvédei, Tina Glandian és Patricia Brown Holmes, azután adtak ki közleményt, hogy a 36 éves színész kedd reggel sürgős meghallgatáson vett részt egy chicagói bíróságon. A közleményben az ügyvédek arról írnak, hogy a színészt valóban megtámadták január 29-én hajnalban, majd hamis állítások miatt hurcolták meg és vitték bíróság elé.

Ahogy korábban írtuk, az amerikai színészre januárban két férfi támadt rá, akik kötelet hurkoltak a nyaka köré, hipót öntöttek rá, illetve rasszista és homofób megjegyzésekkel illették. A nyomozás után a rendőrség viszont arra kezdett gyanakodni, hogy Smollett esetleg saját maga rendezte meg a támadást és fizetett érte a két rátámadó férfinak – feltehetően azzal a céllal, hogy felhívja magára a figyelmet.

Smollett korábban következetesen ártatlannak vallotta magát az ügyben, az ügyvédje egyértelmű túlzásnak vélte, hogy a védencének 16 vádpont miatt kell felelnie a bíróságon, illetve azzal vádolta a rendőrséget, hogy az ügy fontos részleteiről szivárogtattak ki információkat a médiának. Ha bűnösnek találják, Smollett akár három évre is börtönbe kerülhetett volna.

Az ügyvédek szerint Smollett ügye arra emlékeztet, hogy az ilyen ügyekben jobb a közvélemény bevonása nélkül eljárni, az áldozat pedig minden esetben tiszteletet érdemel. "Jussie megkönnyebbült, hogy maga mögött tudhatja ezt a helyzetet, és alig várja, hogy újra a családjára, a barátaira és a karrierje fókuszálhasson" – áll a közleményben.

Jussie Smollett aztán újságíróknak azt nyilatkozta, hogy élete egyik legnehezebb időszakán van túl, de mindenkinek hálás, aki kiállt mellette, és hogy nem tette volna ki mindennek a családját egyetlen hazugság miatt.

Később Chicago polgármestere, Rahm Emanuel, valamint a város rendőrfőnöke, Eddie Johnson a közös sajtótájékoztatójukon indulatosan reagálva a hírre kifejtették, hogy mindketten a rendőrségi nyomozás eredménye és Smollett bűnössége mellett állnak, a bántalmazás történetét pedig továbbra is álhírnek tartják. "Nincs tisztesség ebben az emberben?" – fakadt ki a polgármester.

Az ügyészség később hangsúlyozta, hogy a vádak ejtése nem jelent felmentést, továbbra is a nyomozás és a tények mellett állnak, és továbbra is úgy gondolják, hogy Smollett félrevezette a rendőrséget. Az AP szerint kicsit később úgy fogalmaztak: a döntés egyik oka, hogy erőforrásaikat inkább a városban elkövetett erőszakos bűncselekmények és fegyveres támadások visszaszorítására akarják összpontosítani. Az ügyészség szerint azzal, hogy Smollett bukta a 10 ezer dolláros óvadékot, igazságos ítélet született.

A kedden született döntés több jogi szakértőt is megdöbbentett. Egy az ügyben nem érintett ügyvéd, Phil Turner "teljesen bizarrnak" nevezte, hogy ejtették a vádakat Jussie Smollett ellen.

Az ügy miatt február második felében az Empire producerei bejelentették, hogy Smollett karaktere a sorozat aktuális évadának utolsó két részében nem fog szerepelni. "Jelenleg nem tehetünk mást, mint hogy bízunk a hatóságokban, amíg ki nem derül az igazság" – indokolták akkor a döntést. A 20th Century Fox Television most szűkszavúan úgy reagált: örülnek, hogy ejtették a vádakat Smollett ellen.