Kórházba vitték Ferenc pápát, légzési fertőzés miatt több napra bent tartják

GettyImages-1474204393
2023.03.29. 17:22
Korábban tervezett orvosi vizsgálatok céljából szerdán kórházba vitték Ferenc pápát – jelentette be a vatikáni szóvivő.

Matteo Bruni nem tért ki arra, milyen vizsgálatokat végeznek, és azt sem tudni, ezek mennyi időt vesznek igénybe.

Mint kiderült, a katolikus egyházfőnél légúti gyulladást állapítottak meg, ami miatt néhány napig kórházban kell maradnia kezelésre. A tájékoztatás szerint a pápa az utóbbi napokban légzési nehézségekre panaszkodott. Az elvégzett vizsgálatok szerint nem fertőződött meg koronavírussal.

A Szentszék legfrissebb közlése szerint Ferenc pápa mélyen meghatódott a sok jókívánságtól, és háláját fejezte ki az imádságokért.

A 86 éves egyházfőt a Vatikántól nem messze lévő Gemelli klinikára szállították, ahol 2021-ben vastagbélszűkület miatt is műtötték.

Ferenc pápa több mint egy éve térdproblémákkal küzd, és bár emiatt többször jelent meg kerekesszékben a nyilvánosság előtt, mind ez idáig nem egyezett bele a műtétbe. Az elutasítást azzal indokolta, hogy szervezete nem reagált jól az altatásra a korábbi műtét idején.

A pápa december elmondta, hogy már előkészítette lemondólevelét arra az esetre, ha egészségügyi okok miatt többé nem lenne képes ellátni feladatait.

Hamarosan Magyarországra érkezik

Ferenc pápa április 28-án érkezik Rómából Magyarországra, ahol három napig vendégeskedik. A hivatalos program szerint a pápát április 28-án, pénteken délelőtt, kora délután fogadja majd Novák Katalin és Orbán Viktor.

A szentatya aznap a Karmelita kolostorban és a Szent István-bazilikában, szombaton az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban és a Papp László Budapest Sportarénában, az utolsó napon pedig a délelőtti, Kossuth Lajos téri szentmisét, homíliát követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karán mond beszédet.

A katolikus egyházfő legutóbb 2021 szeptemberében, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából járt Magyarországon.

(Borítókép: Ferenc pápa 2023. március 17-én Rómában. Fotó: Franco Origlia / Getty Images)