Meghalt egy magyar vízimentő az Egyesült Államokban

2023.03.20. 17:08
Magyar vízimentő halt meg egy lavinában az Egyesült Államokban – közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke.

Bagyó Sándor a The Aspen Times cikkét megosztva számolt be az esetről, és azt írta:

Ő a föld felett lebegett, és igen jó ember volt, egy nagy gyerek, akit csak szeretni lehet, lehetett… Tragikus hirtelenséggel elhunyt a barátom, vízimentőtársam.

Mint a cikkből kiderült, a Colorado állambeli Aspen közelében, a Highland Peak nevű csúcsnál történt az eset még vasárnap délután. A lavina összesen három sízőt sodort el, de a mentőegységek még a hócsuszamlás után is attól tartottak, hogy fennáll egy újabb omlás veszélye, így jó ideig nem tudtak a segítségükre sietni. 

A háromból két síelőnek végül sikerült önerőből kiszabadulnia a hó alól, a harmadiknak – egy 55 éves magyar férfinak – viszont nem. Őt először a kiszabadult síelők egyike találta meg eszméletlen állapotban, már nem lélegzett. Megpróbálta újraéleszteni, de nem járt sikerrel, 

ÉS MÁR A HELYSZÍNRE ÉRKEZŐ HEGYIMENTŐK IS CSAK A HALÁL BEÁLLTÁT TUDTÁK MEGÁLLAPÍTANI.

A helyi seriffkapitányság közlése szerint korábban mindhárom síelőt felkészítették arra, hogy mit kell tenni hegyomlás esetén, és volt felszerelésük is a vészhelyzet esetére. A térségben vasárnap az ötfokozatú CAIC-skála szerint 2-es (mérsékelt) fokozatú lavinaveszély volt érvényben.