Tömegverekedés tört ki egy repülőgépen felszállás előtt

2023.02.04. 15:54
Óriási tömegverekedés alakult ki egy brazíliai repülőgépen. Két család tagjai támadtak egymásra, miután az egyikük nem volt hajlandó átadni a helyét egy sajátos nevelési igényű gyermeknek.

A csetepatéban több mint egytucatnyi ember vett részt. A Daily Mail értesülései szerint a járat február 2-án, csütörtökön készült felszállni a Bahia államban található Salvadorban, a célállomás pedig Sao Paulo lett volna. A repülőgép azonban végül nem indulhatott el útjára, mert a két család nagyon összekapott.

A tettlegességig fajuló veszekedést az váltotta ki, hogy az egyik édesanya megkért egy másik utast, cseréljen ülőhelyet sajátos nevelési igényű gyermekével.

A megszólított személy nem mutatott hajlandóságot erre, ekkor robbant ki a vita, majd a veszekedés. A dulakodásba főként nők kapcsolódtak be: egymást haját és ruháját tépték, pofozkodtak, és közben ordítoztak egymással.

A nagy marakodásban az egyik nő topja leszakadt, a kezeivel kellett eltakarnia fedetlen kebleit.

A személyzetnek nagy nehezen sikerült véget vetnie a veszekedésnek, összesen tizenöt személyt kísértek ki a repülőgép utasteréből, majd a járat mintegy kétórás késéssel indulhatott el Sao Paulóba.

A verekedésről videó is készült, ami itt tekinthető meg: