Putyin Armageddonra készül, az orosz TV nukleáris gombafelhőkről mutat hátborzongató felvételeket

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index vasárnapi hírösszefoglalója.

Index
2022.10.02. 21:39
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük megtisztelő és kitartó figyelmüket.

    Tartsanak velünk hétfőn is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat!

  • Oroszország már több mint 180 férfit akadályozott meg abban, hogy átlépje a határt a szomszédos Grúziába, hogy elkerülje a Vlagyimir Putyin elnök által nemrég elrendelt részleges mozgósítást – jelentette az Interfax hírügynökség.

    A férfiaknak közvetlenül a Verhnyij Larsz határátkelőnél adták át a behívólevelet – írta a jelentés a Grúziával határos kaukázusi Észak-Oszétia orosz alkotóköztársaság fegyveres erőinek megbízottja hivatalára hivatkozva.

    A határon fokozzák a sorköteles korú férfiak ellenőrzését.

    Közben az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az újoncoknak a harci övezet „hátsó területein” kell majd kiképzésen részt venniük.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök sosem mond le arról a szándékáról, hogy elfoglalja egész Ukrajnát, beleértve Kijevet is. Ezt Szergej Najev ukrán altábornagy mondta.

    Véleménye szerint azonban egyelőre nem fenyeget az ukrán főváros elleni orosz támadás veszélye, írja az Unian hírügynökség.

    A tábornok szerint folyik a munka annak érdekében, hogy lehetetlenné tegyék Kijev újbóli megtámadását. A hadsereg figyelembe veszi a Kijev irányában végrehajtott katonai műveletek korábbi tapasztalatait, és mindent megtesz a védelem megerősítése érdekében, tette hozzá Najev.

  • A Konzervatív Politikai Akciókonferencia (CPAC) Twitter-fiókja pénteken törölte azt a bejegyzést, amely a kongresszust bírálta, amiért Oroszország inváziója közepette segélyt szavazott meg Ukrajnának.

    Péntek este arról írtak a bejegyzésben, hogy Vlagyimir Putyin egyes ukrajnai területeket annektált, és a Kongresszus nemrég további segélyeket fogadott el Ukrajnának.

    Vlagyimir Putyin bejelenti négy, orosz megszállás alatt álló terület annektálását. Biden és a demokraták továbbra is adófizetők dollármilliárdjait küldik Ukrajnának. Eközben támadás alatt állunk a déli határunkon. Mikor cselekednek a demokraták az »America First« szellemében, és fejezik be az ajándékozást Ukrajnának?

    – állt az eltüntetett tweetben az Independent híradása szerint.

  • Tizenhat szlovák gyártmányú, Zuzana típusú önjáró tarackot kap Ukrajna jövőre egy Németország, Dánia és Norvégia által társfinanszírozott ügylet keretében – jelentette be vasárnap Christine Lambrecht német védelmi miniszter.

    Az ARD közszolgálati televíziónak nyilatkozva az ukrajnai látogatásáról visszatérő miniszter elmondta, hogy az önjáró tarackokat Szlovákiában gyártják. Lambrecht közölte, hogy a gyártókapacitás rendelkezésre áll Szlovákiában.

    Ez mutatja, mennyire fontos újfent mérlegelni a partnerekkel az ilyen lehetőségeket, és aztán meg is valósítani ezeket

    – hangoztatta a német politikus.

    A 155 milliméteres Zuzana típusú önjáró tarackok beszerzése 92 millió euróba (39 milliárd forint) kerül, az összegen egyenlő mértékben osztozik a három társfinanszírozó ország.

    Odesszában tett látogatásakor Lambrecht arról biztosította a kijevi vezetést, hogy hamarosan leszállítják az első IRIS-T SLM légvédelmi rakétákat. Németország első körben négy ilyen – egyenként 140 millió euró értékű – rendszert ad át Ukrajnának, s további háromra is már el lettek különítve források.

  • A donyecki régió Liman városának visszafoglalása a Vlagyimir Putyin orosz elnök által elcsatoltnak nyilvánított területen bizonyítja az ukránok sikereit és azt, hogy képesek visszaszorítani az orosz erőket – jelentette ki vasárnap Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

    Láthattuk, hogy képesek voltak visszafoglalni egy újabb várost, Limant, és ez mutatja az ukránok eredményességét, azt, hogy merészségükkel, bátorságukkal, ügyességükkel és persze az Egyesült Államok és szövetségesei által biztosított korszerű fegyvereikkel képesek voltak visszaszorítani az orosz erőket

    – mondta Stoltenberg az NBC amerikai hírtelevízió Meet the press című műsorában.

    A NATO főtitkára hangsúlyozta: a kijevi vezetés folyamatos támogatása a legjobb módja annak, hogy ellensúlyozzák Ukrajna részeinek Oroszország által bejelentett elcsatolását.

    Stoltenberg az Ukrajna esetleges, gyorsított eljárásban való NATO-csatlakozását firtató újságírói kérdésre azzal felelt, hogy minden ilyen döntést egyhangúlag kell meghoznia a harminc NATO-tagállamnak – számolt be az MTI.

  • Október 1-jén a Donyecki terület Liman városában lévő orosz haderő az ukrán előrenyomulással szemben visszavonult. A várost valószínűleg az orosz nyugati és központi katonai körzetek alulfegyverzett elemei, valamint az önkéntesen mozgósított tartalékosok kontingensei védték.

    „Ezek az erők valószínűleg súlyos veszteségeket szenvedtek, miközben a városból kivezető egyetlen, még orosz kézen lévő úton vonultak vissza” – olvasható a brit védelmi minisztérium Twitter-bejegyzésében.

    Liman hadműveleti szempontból azért fontos, mert a Sziverszkij Donyec folyó egyik kulcsfontosságú közúti átkelőhelye, amely mögött Oroszország megpróbálta megerősíteni a védelmét.

    Oroszország kivonulása Limanból jelentős politikai veszteséget is jelent, mivel a város a Donyecki területen belül található, egy olyan régióban, amelyet Oroszország állítólag fel akart „szabadítani”, és amelyet illegálisan megpróbált annektálni.

    A kivonulás a magas rangú tisztviselők részéről az orosz katonai vezetéssel szembeni nyilvános kritikák újabb hullámához vezetett.

    „Az illegálisan megszállt területeken bekövetkező további területveszteségek szinte biztosan e nyilvános kritikák fokozódásához vezetnek, és növelik a nyomást a magas rangú parancsnokokra” – írják a közleményben.

  • Az orosz média hátborzongató felvételeket mutatott be nukleáris gombafelhőkről, miközben Vlagyimir Putyin orosz elnököt arra szólítják fel, hogy tegyen „drasztikus intézkedéseket” az ukrajnai győzelem érdekében.

    Az NTV által sugárzott baljóslatú felvételek nukleáris robbanásokat és az „armageddon” következményeit mutatták be. A britek által propagandacsatornának minősített NTV a Gazprom orosz gázipari óriásvállalat tulajdonában van, amely minap függesztette fel a gázszállításokat Olaszország irányába.

    Az adásnak a következő címet adták az oroszok: „A nukleáris konfliktus előszelében – hogyan váltak a tömegpusztító fegyverek a geopolitikai játszma részévé”.

    Putyin szövetségese: Ideje lenne elgondolkodni az atom bevetésén

    Ez akkor történt, amikor Vlagyimir Putyin egyik legfőbb szövetségese, Ramzan Kadirov csecsen vezető felszólította az orosz elnököt, hogy fontolja meg a hadiállapot kihirdetését a határ menti területeken és a kis hatóerejű nukleáris fegyverek bevetését Ukrajnában.

    Az adásban a Nyugatot hibáztatták a megszólalók, amiért túl sokat beszélnek az atomháborúról, miközben Vlagyimir Putyin állandóan az atomapokalipszis veszélyével fenyeget – írja a Daily Mail.

  • Szerhij Hajdaj, az ukrajnai Luhanszki terület kormányzója szerint a szomszédos Donyecki területhez tartozó Liman visszafoglalása alapvető fontosságú az elveszített luhanszki területek visszaszerzéséhez.

    A Donyecki területen lévő város felszabadítása az egyik kulcstényező a Luhanszki terület további visszafoglalásához

    – írta Hajdaj a Telegram csatornáján a Reuters híradása szerint. Luhanszk és Donyeck tartományok alkotják Ukrajna keleti, Donbász nevű régióját, ahol hónapok óta súlyos harcok folynak az orosz és az ukrán erők között.

  • Christine Lambrecht német védelmi miniszter a dél-ukrajnai Odesszába látogatott. A német minisztérium képeket tett közzé, amelyeken Lambrecht asszony ukrán kollégájával, Olekszij Reznyikovval együtt védelmi állásokat látogatott meg a régióban, és katonákkal beszélgetett.

  • „48 órán belül 10 ország támogatta az ukrán NATO-csatlakozási kérelmet – többnyire olyan országok, amelyek emlékeznek az orosz birodalom mérgező karmaira. Hálásak vagyunk a vezetésért és a felelősségvállalásért. Ma történelmet írunk” – írta ki Twitter-oldalára vasárnap Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadója.

  • Ferenc pápa Twitter-bejegyzésben írt arról, mennyire elszomorítja őt az ukrán nép mérhetetlen szenvedése az őket ért agresszió következtében.

    A katolikus egyház feje ezért felhívással fordult Ukrajna elnökéhez, hogy legyen nyitott a komoly békejavaslatokra.

  • Már az Északi Áramlat 1 gázvezetéken sem ömlik a gáz a tengerbe – erről tájékoztatta vasárnap a dán hatóságokat az üzemeltető, a Nord Stream AG.

    Az Északi Áramlat 1 mindkét vezetékében stabil a nyomás, ami arra utal, hogy teljesen megszűnt a gáz ömlése a tengerbe – idézte a vállalatot Twitter-üzenetében a Dán Energiahatóság.

    Az Északi Áramlat 2 vezeték esetében az üzemeltető már szombaton bejelentette, hogy nem szivárog gáz a Balti-tengerbe. A vállalat szóvivője, Ulrich Lissek akkor azt mondta, hogy vagy teljesen kiürült a vezeték, vagy a csőben lévő gáz és a víz nyomása kiegyenlítette egymást.

    A két vezetékrendszeren hétfő óta négy helyen ömlött hatalmas mennyiségű gáz a tengerbe. A vezetékeken keletkezett négy lyukból kettő Svédország, kettő pedig Dánia kizárólagos gazdasági övezetében található – számolt be az MTI.

  • Az orosz elnöknek legalább három dublőre van – ezt mondta Kirilo Budanov vezérőrnagy, az ukrán katonai hírszerzés vezetője egy interjúban. 

    Úgy fogalmazott, ő maga nem számít „Putyin-szakértőnek”, de az ukrán elhárításban van néhány ember, aki az orosz elnökre specializálódott.

    Annyit azonban még én is kijelenthetek, hogy legalább három dublőre biztos van az elnöknek. De hogy valójában mennyi van, azt csak akkor tudhatnánk meg, ha még mélyebbre ásnánk ebben a kérdésben

    – fogalmazott Budanov. 

  • A közösségi médiába került fel egy videó egy besorozott orosz katonáról, amint elsírja magát. 

    A NEXTA szerint az illető nem sokkal a felvétel készítése előtt értesült arról, hogy kiképzés nélkül a Herszoni területre küldik. 

  • A NEXTA hírcsatorna szerint a Luhanszki Népköztársaságban készül egy propagandafilm a háborúról, amelyről közzétették az első képeket.

    Az első fotón rögtön látható – a nem túl élethű, enyhén túlsúlyos – Zelenszkij zöld felsőben, az utána lévőkön pedig amerikai katonák, egy ukrajnai biolabor, valamint horogkeresztes ukrán hadifoglyok láthatóak, vagyis visszaköszönnek az orosz propaganda gyakran hangoztatott elemei. 

  • Ferenc pápa Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz fordult, hogy vessen véget az „erőszak és halál spiráljának”.

    A pápa a Szent Péter téren tartott beszédében hozzátette: abszurd, hogy a világnak nukleáris fenyegetéstől kell félnie.

    Vlagyimir Putyin nemrégiben figyelmeztette a Nyugatot, hogy nem blöfföl, és minden rendelkezésére álló eszközt bevet, hogy megvédje Oroszországot.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közölte, hogy Liman, a donyecki régió stratégiai fontosságú vasúti csomópontja vasárnap délutánra teljesen ukrán ellenőrzés alá került. Sztanyiszlav Zagruskij, a területért felelős ukrán rendőrfőnök szerint a város most nagyrészt romokban hever. Áram, víz és rendszeres élelmiszer-ellátás nincs a területen − írja a The New York Times.

    Az egyelőre nem világos, hányan maradtak a városban, amelynek a háború előtt 20 ezer lakosa volt. A pusztítás legnagyobb részét tüzérségi tűz okozta. 

  • Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes vasárnap kijelentette, hogy technikailag lehetséges az Északi Áramlat gázvezetékek helyreállítása − írja a The Guardian

    Novak úgy fogalmazott, hogy

    soha nem fordult még elő ilyen incidens. Természetesen vannak technikai lehetőségek az infrastruktúra helyreállítására, ehhez időre és pénzre van szükség. Biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a megfelelő lehetőségeket.

  • Végzett önmagával egy orosz rapper, Walkie T, miután behívták az orosz hadseregbe.

    A 27 éves rapper holttestét pénteken találták meg az oroszországi Krasznodarban. Nem sokkal korábban Walkie T a Telegram-oldalán tett közzé egy videót, amelyben azt mondta a követőinek, hogy végez magával. 

    Nem tudom és nem akarom a gyilkosság bűnét a lelkemre venni. Nem állok készen arra, hogy bármilyen eszme érdekében másokat gyilkoljak. Inkább azt akarom, hogy a történelem úgy emlékezzen rám, mint olyan emberre, aki nem támogatta azt, ami történt 

    – hangzott el a videóban. A fiatal rapper azt is hozzátette: az öngyilkossággal még utoljára tiltakozni szeretne az ellen, ami történik.

  • Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy erői hét fegyverraktárat semmisítettek meg az ukrajnai Harkiv, Zaporizzsja, Mikolajiv és Donyeck régiókban.

    A Reuters jelentése arról ír, hogy egy SZ–300-as légvédelmi rakétarendszer irányító radarja is megsemmisült a dél-ukrajnai Herszon régióban található Nova Kaluha közelében.

  • Mark Hamill szerint, aki a Star Wars-filmekben Luke Skywalkert alakította, Ukrajnának több drónra van szüksége az orosz invázió elhárításához, és Moszkvát az erő sötét oldalához hasonlította − írta meg a The Guardian

    Hamillt Volodimir Zelenszkij elnök tette meg a United24 projekt nagykövetének, amely drónokat adományoz az ukrán hadseregnek.

    Zelenszkijről a színész úgy nyilatkozott a BBC-nek, hogy

    nagyon lenyűgözött ez az ember... mert abszolút hősies. Az ukrán nép pedig inspiráló. Ő egy nagyszerű ember.

  • Lesia Vaszilenko ukrán parlamenti képviselő a Sky Newsnak arról beszélt, hogy meglehetősen optimista a jelenlegi helyzettel kapcsolatban, és meglátása szerint elég jól áll a frontvonal országa számára.

    A gyors győzelem az, amire most az egész világnak szüksége van. Nem vívhatjuk ezt a háborút évekig

    – tette hozzá a képviselő.

  • A Reuters jelentése szerint Oroszország azzal vádolja a SoundCloud zenei streamingplatformot, hogy hamis információkat terjeszt az ukrajnai háborúról, ezért blokkolták a szolgáltatáshoz való hozzáférést.

    Moszkva több nagy technológiai vállalattal is küzdött az információáramlás szabályozása miatt, így a február 24-én kezdődő háború eddig eltelt időszakában korlátozta a Twittert, a Facebookot és az Instagramot is.

  • Az orosz fegyveres erők több mint 60 ezer katonát veszítettek a háború február 24-i kezdete óta, 500-at csak az elmúlt napon – állítja az ukrán fegyveres erők vezérkara.

    Szombaton többek között 23 orosz tank és 26 páncélos jármű veszett oda a harcokban.

    Az Ukrajinszka Pravda értesülései szerint az orosz csapatok a legnagyobb veszteségeket Kramatorszknál és Bahmutnál szenvedték el.

  • Figyelemfelhívó kép jelent meg a lengyel Wrpost magazin címlapján, amelyen az orosz elnök, Vlagyimir Putyin látható, akit egy kis photoshopos munkának köszönhetően egy radiátor kinézetű Hitler-bajusszal láttak el. Az újságban hosszasan taglalják, miképp játszik szerepet Moszkva az európai energiaválságban.

  • Szerhij Gaidai luhanszki kormányzó Telegram-oldalán arról írt, hogy az orosz megszállók 76 árvát vittek el a luhanszki régióból a Moszkvában található, kiskorúak számára fenntartott szociális rehabilitációs központba.

    A kormányzó tudomása szerint további 104 szociális felügyelet alatt álló gyermek kerülhet orosz családokhoz.

    Ez lehetővé teszi a megszállók számára, hogy csökkentsék a generációs szakadékot, különösen a férfiak körében, amely naponta növekszik a katonahalálok számával

    – írta Gaidai.

  • Az ENSZ nukleáris felügyelőbizottságának vezetője, Rafael Grossi az oroszok által megszállt zaporizzsjai atomerőmű főigazgatójának szabadon bocsátását kérte.

    A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) szerint Ihor Murasov fogva tartása veszélyt jelent a biztonságra.

    Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója reményét fejezte ki, hogy Ihor Murasov épségben és gyorsan visszatér családjához, és folytathatja fontos feladatait az üzemben

    – olvasható a szervezet Twitter-bejegyzésében.

  • Ukrajna azzal vádolja Oroszországot, hogy 24 embert, köztük 13 gyereket gyilkoltak meg egy civil konvoj elleni támadásban egy nemrég visszafoglalt város közelében Harkiv megyében − írta meg a Guardian

    Ukrán katonák pénteken az AFP hírügynökség tudósítóinak mutatták meg a golyók által átlyuggatott autókat és civil ruhás holttesteket Kupjanszktól nem messze. 

    Egy ukrán tisztviselő közlése szerint a vasárnapi hasonló, zaporizzsjai civil konvoj elleni támadás halálos áldozatainak száma 31-re nőtt.  

  • Vlagyimir Putyin orosz elnököt az Institute for the Study of War elemzése szerint valószínűleg jobban érdekli a megszállt Zaporizzsja és Herszon régió megőrzése, mintsem az oroszok helyzetének megerősítése a luhanszki régióban.

    A limani vereség azt jelzi, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök számára már nem a luhasznki régió védelme jelent prioritást, sokkal inkább a dél-ukrajnai területekre koncentrál

    – írja az ISW elemzése.

    Írásukban kitértek arra is, hogy azt a döntést, miszerint nem erősítik meg a sebezhető kupjanszki és limani harcvonalat, szinte biztosan Putyin és nem a katonai parancsnokság hozta meg.

    A kritikák és a harctéren elszenvedett vereségek miatt a Kreml az Orosz Föderáció védelmi minisztériumának átalakítására készülhet.