Már 35 halottja van az iráni véres eseményeknek

2022.09.24. 18:44

A kurd származású fiatal lányt az iráni erkölcsrendészek verték meg másfél hete amiatt, hogy nem viselte a helyi fejfedőt, a hidzsábot (amelyet az iráni törvények szerint kötelező viselniük a nőknek). Mahsa Aminit ezután kórházba szállították, és több napig kezelték, de olyan brutálisan megverték, hogy az életét már nem tudták megmenteni

Mindeközben a kormányzat hivatalosan azt állította, hogy a fiatal lány halálát szívroham okozta, és hogy az erkölcsrendészek nem bántalmazták őt. Az eset után demonstrációk kezdődtek, és nem csupán a kurdok által lakott területeken, hanem az egész országban tiltakoztak a szigorú öltözködési törvények ellen.

Minderre a kormányzat határozott fellépéssel válaszolt: a rendfenntartók katonai eszközöket is bevetettek, és több helyen éles lőszerekkel lőttek a tömegbe. A Euronews iráni sajtóhírek alapján közölte, hogy

szombatig bezárólag 35 ember életét vesztette Iránban.

Ebrahim Raiszi iráni elnök nemrég egy beszédben az állam „ellenségeinek” nevezte a tüntetőket. Szerinte ők csak zavart akarnak kelteni az országban, és anarchiát kívánnak gerjeszteni. 

Több mint 700 ember börtönben, folytatódnak a demonstrációk

Az MTI tudósított arról, hogy a tüntetéseken már összesen 739 embert – köztük 60 nőt – vettek őrizetbe a helyi rendőrség közlése szerint. A rendőrség szerint néhány tüntetőtől fegyvereket, lőszert és robbanóanyagot is elkoboztak, és a tüntetők összesen több mint 100 rendőrt sebesítettek meg, valamint a közintézményekben is kárt okoztak.

Tudósításuk szerint egy jogvédő szervezet már bizonyítékokat gyűjtött arról, hogy az iráni biztonsági erők szándékosan és jogellenesen lőttek éles lőszerrel a tüntetőkre. Mindeközben pedig 

szombaton ismét többtucatnyi iraki és iráni kurd vonult fel az észak-iraki Erbilben.

Az ENSZ helyi épülete előtt gyülekező demonstrálók Amini fényképét ábrázoló plakátokat tartottak fel, és Irán politikai és vallási vezetőjére, Ali Hamenei ajatollahra utalva azt kiabálták, hogy „halál a diktátorra”.

Irán katonai hadműveletet indított

Az már a Reuters híradásából derült ki, hogy az iráni Forradalmi Gárda szombaton tüzérségi csapást hajtott végre Észak-Iránban. Az állami tévécsatorna közlése szerint a tüzérség az „iránellenes terroristák főhadiszállásait” bombázta, amivel az Észak-Iránban tevékenykedő kurd lázadókra utaltak. 

Ezeket a hadműveleteket [...] folytatni fogjuk annak érdekében, hogy garantáljuk a biztonságot a határokon, megbüntessük a bűnöző terroristákat, és felelősségre vonjuk a [kurd lázadó] tisztviselőket

– közölte a Forradalmi Gárda.

A Reuters szerint az eset összefüggésben lehet a tüntetéssorozattal és azzal, hogy az iráni kormányzat szerint a demonstrációk mögött is a kurd disszidensek állnak.