Összevesztek, kilökte a 17. emeleti lakás ablakából

2022.05.27. 22:01
A 89 éves René Hadjadj meghalt, miután kilökték 17. emeleti lyoni lakásának ablakából.

A 89 éves férfi holttestére május 17-én este, a délkelet-franciaországi Lyonban találtak rá, annak az épületnek a lábánál, ahol lakott – derült ki az MTI közleményéből. Hadjadj 51 éves szomszédját gyanúsítják azzal, hogy kilökte az idős férfit a tizenhetedik emeletről, miután összevitatkoztak. A feltételezett elkövetőhöz az áldozat rendszeresen átjárt. A gyanúsított előzetes letartóztatásba került, a nyomozók kezdetben nem vádolták meg rasszista bűncselekménnyel.

Az Antiszemitizmus Elleni Nemzeti Iroda (BNVCA) keresetet nyújt be felperesként az ügyben, arra hivatkozva, hogy az hasonlóságot mutat Sarah Halimi 2017-es meggyilkolásával, a 65 éves nő ablakából kidobott, országos felháborodást kiváltó esettel.

A közösségi hálón terjesztett és az ügyészség tudomására jutott adatok alapján a testület úgy döntött, kéri a vizsgálóbírókat, a bírósági beadvány elkészítésekor vegyék figyelembe az áldozat meghatározott etnikumhoz, nemzethez, rasszhoz vagy vallási felekezethez tartozása jelentette súlyosbító tényezőt

– közölte Nicolas Jacquet lyoni ügyész.

Halimi meggyilkolása különösen nagy felháborodást váltott ki, miután gyilkosa azt kiabálta, hogy „Allahu Akbar”, azaz „Isten a legnagyobb”, ezzel megúszta a tárgyalást, mert a bíró megállapította, hogy kábítószer hatása alatt állt, és nem volt büntethető.

Ez arra késztette a francia elnököt, Emmanuel Macront, hogy módosítsa a törvényeket annak érdekében, hogy az emberek ezután felelősséget vállaljanak a kábítószer hatása alatt elkövetett erőszakos bűncselekményekért. A törvényjavaslatot 2021 decemberében fogadtak el.