„Mindig azt hittem, hogy s.ggfej – most meg vagyok győződve róla”

2022.05.17. 19:30
Sokakat kiábrándított a Channel 4 Elon Musk: Szuperhős vagy Szupergonosz? című dokumentumfilmje a Tesla tulajdonosáról. Többen kikövették a milliárdost a film megtekintése után.

A Channel 4 Elon Musk: Szuperhős vagy Szupergonosz? (Elon Musk: Superhero or Supervillain?) című dokumentumfilm-sorozata miatt tömegesen követik ki Elon Muskot, a SpaceX alapítóját a közösségi médiában. 

A dokumentumfilm középpontjában Musk, a technológiai milliárdos áll, akinek nyilvános viselkedése és online személyisége jelentős vitákat váltott ki az évek alatt. De szó esik benne vállalkozásainak néhány kétes aspektusáról is, beleértve azt a több millió dolláros pert, amellyel Musk cége, a Tesla rasszizmus vádja miatt szembesült.

Sokakat meglepett, amit láttak

A nézők a közösségi médiában osztották meg gondolataikat a sorozattal kapcsolatban. Sokuk felháborodottan posztolt arról, hogy miután látta a filmet, azonnal kikövette Muskot, annyira ellenszenvessé vált számára az üzletember.

Mindig azt hittem, hogy s.ggfej – most meg vagyok győződve róla

– idéz egy posztot az Independent. A kérdésekre adott válaszait pedig volt, aki egyenesen kiábrándítónak nevezte.

Egy másik hozzászóló azt írta, hogy azonnal kiköveti Elon Muskot a film megtekintése után – egyúttal kiáll a színes bőrű alkalmazottak mellett –, miután nem tetszettek neki Musknak a faji vádakkal kapcsolatos gondolatai.