Versenyfutás indult a tengeren, Kína is lecsapna a legmodernebb amerikai vadászgépre

2022.01.26. 09:30

Az Egyesült Államok haditengerészete megpróbálja kiemelni legfejlettebb vadászrepülőjét, ami a Dél-kínai-tengerbe zuhant, mielőtt a kínaiak teszik meg – számolt be a CNN. Elemzők szerint a rendkívül nehéz műveletet Peking közelről figyeli. Az F–35C a legújabb fejlesztésű vadászrepülő az amerikai haditengerészet flottájában.

Mint azt megírtuk, a százmillió dollárt (31 milliárd forintot) érő gép egy rutinművelet alatt, leszállás közben a százezer tonnás USS Carl Vilson anyahajóra zuhant, majd a tengerbe csapódott. A pilótának sikerült katapultálnia, de rajta kívül még hat matróz megsérült.

A vadászrepülő az ABC szerint a világ legfejlettebb technológiája, amit „főnyeremény” lenne a kínaiaknak megkaparintani. A haditengerészet kevés részletet közölt a gép mentési munkálatairól, amely az egyetlen, amit hadrendbe állítottak 2019 óta.

Bár a haditengerészet nem hozta nyilvánosságra, hogy az eset a Dél-kínai-tenger mely részén történt, Kína a 3,3 millió négyzetkilométer szinte egészét saját területének tekinti, és kinyilvánította akaratát, hogy az ott található szigeteken katonai bázisokat létesítsen.

A haditengerészet hetedik flottájának szóvivője, Mark Langford annyit árult el, hogy az anyahajó „felületi” sérüléseket szenvedett, a repülő „kiemelésének folyamata” pedig már megkezdődött.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport