Hajtóvadászat Kínában, de néhányan a gyilkosnak szurkoltak

Képernyőfotó 2021-10-18 - 12.33.31.png
2021.10.19. 09:54
Egy építési engedély elhúzódása vezetett a gyilkossághoz. Az elkövető bevette magát a hegyek közé, viszont a kínai közösségi médiában sokan felháborodtak azon, ahogy a hatóságok bántak a férfival, és éveken át figyelmen kívül hagyták segítségkérését. Végül tegnap egy barlangban megtalálták, állítólag elfogása közben végzett magával.

Ou Jin-zsong után már több mint egy hete folyt a hajsza. A hatóságok azzal vádolták, hogy az ország déli tartományának, Fucsiennek az egyik falujában megölte két szomszédját, három másik embert pedig megsebesített. A rendőrség pénzjutalmat ajánlott fel a nyomravezetőnek vagy annak, aki megtalálja a holttestét. A hajtóvadászatot sok millió kínai követte, de voltak, akik a gyilkosnak szurkoltak.  

„Menekülj, tesó, menekülj! És remélem, boldogságra lelsz életed hátralevő részében” – olvasható egy Weibo-bejegyzésben, ami a kínai Twitternek felel meg. Mindenesetre meghökkentő ez a fajta együttérzés egy gyilkossal, hiszen Kínában az emberölésért általában kivégzés jár.

Az eset még október 10-én történt, ám a rendőrség azóta sem árulta el, hogy Ou milyen eszközzel követte el a bűncselekményt. Annyit közöltek csak hivatalosan, hogy meghalt Ou 78 éves szomszédja, illetve annak menye, megsérült a férfi felesége, 30 éves unokája és 10 éves dédunokája. Mivel nagyon kevés az információ, ezért a netezők – apró részletekből – megpróbálták összerakni az ügy előzményeit. Ehhez felhasználták a falusiak megszólalásait, a férfi korábbi Weibo-bejegyzéseit és médiabeszámolókat – számol be róla a CNN.

A ház, amit sohasem sikerült felépíteni

A sok apró részletből egy olyan egyszerű, falusi ember képe rajzolódott ki, akit egy évek óta húzódó lakóhelyvita készített ki.

A közösségi szimpátia csak nőtt az 55 éves férfi iránt, miután kiderült, hogy 30 éve kimentett a tengerből egy fuldokló fiút, 2008-ban pedig megmentette két, partra vetődött delfin életét.

Most sokan a helyi hatóságokat vádolják, amiért egy nemes lelkű, segítőkész ember átfordult gyilkossá. Ez pedig már egy évtizedek óta tartó folyamat Kínában helyi szinten, ahol mindennaposak a hatalommal való visszaélés és a hivatali nemtörődömség, hanyagság kirívó esetei. Mások egyenesen a kínai jogi és államigazgatási rendszer bukását vélik felfedezni Ou esetében, amit csak súlyosbít a szabad sajtó és a működőképes civil szféra hiánya.

Ou Weibo-bejegyzései és a média is megerősíti azt, hogy a férfinak és családjának – 89 éves édesanyját is beleértve – már öt éve nincs otthona. Mindössze egy apró viskóban húzták meg magukat Putian város közelében, egy tengerparti falu szélén. Kálváriája még 2017-ben kezdődött, amikor úgy döntött, hogy régi, düledező házát lebontja, és újat épít helyette. Megkapta az építési engedélyt, lebontotta a régi házat, azonban szomszédja folyamatosan akadályozta az építkezést, ezért kényszerült egy bádogtetejű kunyhóba a saját telkén.

A férfi megpróbált segítséget kérni a rendőrségtől, hogy érvényes engedély birtokában végre elkezdhesse az építkezést, de nem járt sikerrel. Aztán a falusi vezetőkhöz fordult, majd a tartományi vezetéshez, végül a média segítségét kérte, azonban helyzetén senki sem segített. Október 10-én hatalmas tájfun csapott le a környékre, és letépte Ou kalyibájának tetejét, egy darabját pedig átdobta a szomszéd zöldségkertjébe. Amikor a férfi átment, hogy visszavigye a pléhtető maradékát, összeveszett a szomszéddal. Hogy pontosan mi és hogyan történt, a mai napig nem tudni, csak egy szűkszavú, hivatalos közlemény jelent meg az esetről a China News Weekben.

Ouról pedig egy útszéli ipari kamera felvétele volt az utolsó, amint elindult a közeli dombok irányába. 

Milliók kapták fel a történetet a közösségi médiában

Amikor elindult a történet a közösségi médiában, hirtelen megjelent egy fotó Ou szedett-vedett kunyhójáról, amelynek hiányzott a fél teteje, és tisztán kivehető volt az acélmerevítőkre tekert fólia, ami a bent lévőket hivatott óvni széltől, esőtől. Kiderült aztán, hogy a viskóban Ou tartott egy cigarettasodráshoz használt papírköteget, amelyre egyenként voltak felírva a kommunista párt helyi szervezeteinek, a kormányhivataloknak és az állami média különböző szerkesztőségeinek a telefonszámai. Valószínűleg próbált ezekről a helyekről is segítséget kérni.

Egy normális társadalom nem engedheti meg, hogy egy törvénytisztelő tagja a kétségbeesés olyan fokára jusson, hogy bűncselekményt kövessen el.

Ha már kimerítette az összes törvényes lehetőséget, hogy jogait érvényesítse, és ez nem sikerült, akkor ezzel maga iránt ébreszt széles körű szimpátiát, és nem a rendszer iránt – írta egy felháborodott netező Weibo-posztjában. Az év elején maga Ou is kifakadt több posztban. Azt írta egy helyen, hogy nem az egyszerű embereket kellene védenie az államnak? És miért olyan arrogáns, aki gazdag vagy pozícióban van?

Hivatalos választ, segítséget soha nem kapott, és története nem is keltett visszhangot egészen október 10-ig. Amikor szalagcím lett az eset, és százezrek kezdtek el kommentelni róla, akkor már több százan kutattak utána a faluja körüli hegyekben. Korábbi bejegyzései futótűzként terjedtek, viszont két nappal később eltűnt a Weibo-profilja. Aznap este a járási hivatal kiadott egy közleményt, hogy nemtörődömség, hanyagság miatt vizsgálatot indítottak a falu vezetése ellen. Közben Ou hashtagelt neve már 7 millió látogatót jegyzett, azonban ezt október 13-án eltüntették. 

És akkor még nagyobb bakot lőttek a hatóságok. A helyi kormányzat a közösségi médiában körözést tett közzé, amely szerint bárki, aki információval szolgál Ou hollétével kapcsolatban, 20 ezer jüant (3100 dollár) kap, míg az, aki bemutatja a holttestét, 50 ezer jüanhoz (7700 dollár) jut. A kommentelők szétszedték a felhívást, azt feszegetve, hogy egy holttest felleléséért több pénz jár, mint egy élő ember megtalálásáért?

Egy régóta praktizáló, emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd szerint megdöbbentő az a szimpátiaáradat, amit Ou ügye váltott ki. Mint mondta: az emberek pontosan tisztában vannak azzal, hogy ő a felelős az erőszakért, és elítélik a gyilkosság miatt. Viszont iszonyatos a felháborodás a helyi felelős döntéshozókkal szemben, akik félvállról vették a dolgukat, és nem igyekeztek a vitát rendezni, megoldani, és az e miatti elkeseredés vezetett a tragédiához. Ez az eset nagyon jó lecke az önkormányzatoknak, hogy a jövőben minden ilyen típusú vitára oda kell figyelniük, mert az nagyon gyorsan elfajulhat. 

Miközben folytatódott a hajsza Ou után, sokan kérték a közösségi médiában, hogy adja fel magát. Külön videóüzenetben könyörgött ugyanaz a férfi is, akit 30 éve Ou mentett ki a tengerből.

Epilógus

Hétfő este a rendőrség kiadott egy közleményt, amely szerint a Putian körüli erdőségek egyik barlangjában megtalálták a férfit, akit előállítottak, viszont eközben végzett magával. Bár még kórházba vitték, ám már nem tudtak segíteni rajta.

Ez a furcsa rendőrségi megfogalmazás Ou elfogásával és halálával kapcsolatban csak olaj volt a tűzre. A kínai közösségi médiában ezrek adtak hangot csalódottságuknak. „Ez az ember soha életében nem élvezte a törvény védelmét, és így végezte. Mélységesen csalódott vagyok!” – írta egyikük a Weibón. Mások erősen megkérdőjelezik, hogy valaki „végez magával”, miközben éppen elfogják. Sokan emiatt követelték, hogy a rendőrség hozza nyilvánosságra az elfogásról készült videót, mert ilyen akciókat a kínai rendőröknek testkamerával kell rögzíteniük.

(Borítókép: Ou Jin-zsong. Fotó: Pinghai County People's Government)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport