Terrorcselekményként kezelik a brit képviselő meggyilkolását

2021.10.16. 06:53

Terrorcselekménynek nyilvánította szombaton a londoni rendőrség Sir David Amess parlamenti képviselő meggyilkolását – adta hírül a The Guardian

Az Index beszámolt róla, hogy a 69 éves, ötgyermekes politikus éppen fogadóórát tartott, amikor megtámadták egy metodista templom közelében az essexi Leigh-on-Sea-ben. Többször is megszúrták, és bár a mentők próbálták életben tartani, a helyszínen meghalt. Sir David Amesst 1983-ban választották parlamenti képviselővé. 1997 óta folyamatosan képviselte a választókerületét, azóta mindig újraválasztották. 

A vizsgálatot a Scotland Yard terrorellenes parancsnoksága irányítja. A szervezet főparancsnok-helyettese Dean Haydon, aki 

a rendőrség terrorelhárítási tevékenységének országos vezető koordinátora is arról tájékoztatott, hogy terrorcselekménynek nyilvánította a támadást.

A rendőrségi szóvivő azt is elmondta, hogy eddigi vizsgálatuk szerint a merénylet az iszlamista szélsőségességhez köthető. A támadó egy 25 éves szomáliai származású brit állampolgár volt, akiről csak annyit közöltek, hogy egy essexi rendőrőrsön tartják vizsgálati fogságban.

Emellett elárulták azt is, hogy eddig két londoni lakcímen kezdődött házkutatás, illetve Scotland Yard tudatta, hogy a jelenlegi úgy tűnik, hogy a merénylő egyedül cselekedett, és a nyomozók nem keresnek mást a bűncselekménye ügyében, bár a vizsgálat még tart.

Öt éven belül másodszor történt olyan halálos végű támadás az Egyesült Királyságban, amelyet parlamenti képviselő ellen követtek el.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport