Öngyilkos lett a permi mészárlás nyomozója

2021.09.23. 18:40 Módosítva: 2021.09.24. 10:18

Öngyilkosságot követett el Szergej Szarapulcev, a kiemelt bűnügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) permi területi parancsnokságának nyomozati csoportfőnöke – jelentette több orosz sajtóforrás.

A Kommerszant című lap a tragédia hátteréről azt írta, hogy Alekszandr Basztrikin, az SZK elnöke szeptember 7-én, a hatóság területi vezetőivel tartott megbeszélésen rámutatott, hogy több régióban, köztük a permi területen is sérültek a kis résztulajdonosok összefogásával megvalósított ingatlanfejlesztésben részt vevők jogai. Basztrikin a találkozón több kérdést tett fel Szarapulcevnek, majd ezt követően a permi területi nyomozó csoportfőnökségnél vizsgálatot rendeltek el.

Az SZK igazgatója szerdán Permben járt, miután a helyi egyetemen egy 18 éves diák agyonlőtt hat embert. A halálos áldozatok életkora 18–66 év között volt. Az incidensnek 43 sérültje is volt, akik közül 12 embert a szibériai város kórházaiban ápolnak, hetet pedig Moszkvába szállítottak. Itt négy sérültet lélegeztetőgépre kötöttek. Sajtóértesülések szerint az egy rendőr által lőfegyverrel ártalmatlanná tett támadó állapota is súlyos, az egyik lábát amputálni kellett.

Basztrikin a permi látogatásakor elrendelte, hogy ellenőrizzék: megfeleltek-e minden követelménynek a felsőoktatási intézményben foganatosított biztonsági intézkedések. Csütörtökön a SZK helyi parancsnokságán tanácskozást tartottak, és többeket eltiltottak a nyomozástól.

Szarapulcevet az otthonában találták meg holtan. Az öngyilkosság és az iskolai ámokfutás közötti összefüggéssel kapcsolatban hivatalos nyilatkozat nem hangzott el.

Szerdán egyébként a Permtől 2200 kilométerre keletre fekvő Krasznojarszki területen őrizetbe vették egy agrártechnikum tanulóját, aki arra készült, hogy személyes konfliktus miatt meggyilkolja három évfolyamtársát. A TASZSZ szerint a gyanúsítottól „aeroszolos szerkezethez való lőszereket, egy házi készítésű gyújtószerkezetet és több kést” foglaltak le – írja az MTI

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 80-20-55-20 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport