Tragédiával végződő vakáció rejtélye sokkolja Amerikát

GettyImages-1235381425
2021.09.22. 07:08
Az országot átszelő, hosszú amerikai körútra indult egy floridai pár még nyáron. A huszonéves jegyesek, Gabby Petito és Brian Laundrie közül csak a vőlegény tért haza. Aztán neki is nyoma veszett. Több helyi rendőrséggel együttműködve immár az FBI próbálja felgöngyölíteni a történteket, amelyek az egész USA-t sokkolták.

Gabby Petito eltűnési ügye hetek óta szerepel az amerikai lapok címlapján. A fiatal nő utoljára augusztus végén adott életjelet magáról, vőlegénye pedig nélküle tért vissza utazásukról. Hogy mi történt, az a mai napig rejtély, ugyanis a férfinek nyoma veszett, ami után hajtóvadászatot indított a rendőrség ellene. Az viszont most bizonyossá vált, hogy azoknak lett igazuk, akik a legrosszabbtól tartottak – az eltűnt menyasszonyt holtan találták meg.

„A Teton megyében, Wyomingban felfedezett földi maradványok megfelelnek az eltűnt 22 éves Gabby Petito személyleírásának” – idézte a CNN az FBI illetékesét, aki később megerősítette azt is, hogy a halottkémi azonosítás lezárultával egyértelművé vált, hogy a 22 éves nő holttestét találták meg.

Az FBI azt is bejelentette, hogy gyilkosságként kezelik az ügyet.

A blogger Gabby Petito idén júniusban indult egy amerikai körutazásra vőlegényével, Brian Laundrie-vel. A huszonéveseket a rendőrség jegyesekként tartja számon.

A lány fehér Ford furgonjával utaztak a nyugati partra, az volt a tervük, hogy útba ejtik a nevezetes nemzeti parkokat.

„Gabby az út során rendszeres kapcsolatot tartott fenn családtagjaival, a kommunikáció azonban augusztus vége felé hirtelen megszakadt” – mondta a nyomozásban részt vevő Todd Garrison rendőrfőnök.

Hajba kaptak

A Utah állambeli Moab rendőrsége augusztus 12-én futott össze a párral, akik „valamiféle veszekedésbe keveredtek” – áll jelentésükben.

Noha saját bevallásuk szerint a vita fizikai erőszakba torkollt, „a férfi és a nő egyaránt arról számolt be, hogy szerelmesek, eljegyezték egymást, és nem szeretnék, ha bárkit is bűncselekménnyel vádolnának” – írta Eric Pratt járőr beszámolójában.

A moabi rendőrség utóbb közzétette a testkamerával rögzített felvételt a párról:

A rendőrök javaslatára a pár éjszakára szétvált – áll a jelentésben, amely Gabbyt „zavarodottként és érzékenyként” jellemzi.

Végül nem történt rendőri intézkedés az ügyben. A pár mindkét tagjának volt mobilja vészhelyzet esetére – foglalták jegyzőkönyvbe a rendőrök.

Nincs térerő

Augusztus utolsó hetében beszéltek utoljára Gabbyval – ezt mondta a Petito család a rendőrségnek. A nyomozók szerint az utolsó kommunikáció előtt a lány a Wyomingban lévő Grand Teton Nemzeti Parkban tartózkodott.

A család utoljára augusztus 30-án volt kapcsolatban Gabbyval – pontosított egy szeptemberben megtartott sajtótájékoztatón Petitóék ügyvédje, aki elmondta, hogy ezen a napon még üzenet érkezett a fiatal nőtől. A család azonban kétli, hogy a Gabbytól kapott SMS valóban tőle származik – tette hozzá Richard Stafford.

Ugyanakkor az ügyvéd ismertette augusztus utolsó hetének kommunikációs idővonalát.

Augusztus 24-én Gabby az édesanyjával a FaceTime-on lépett kapcsolatba. Közölte, hogy elhagyja Utah államot, és a wyomingi Teton-hegységbe utazik.

Augusztus 25-én Gabby és az édesanyja több SMS-t váltott. A fiatal nő családja úgy tudta, hogy Gabby ezen a napon a Teton-hegységben tartózkodik.

És ez volt az a nap, augusztus 25., amikor Gabby utoljára osztott meg fényképet az Instagramon, „Boldog halloweent!” üzenettel. A fénykép nem tartalmazott helymeghatározó információt.

View this post on Instagram

A post shared by Gabby (@gabspetito)

Két nappal később, augusztus 27-én újabb üzeneteket váltott a lány és az édesanyja. A családja úgy vélte, hogy a lány továbbra is a Teton-hegység környékén van.

Augusztus 30-án kapta meg a család Gabby utolsó SMS-ét. Azt gyanítják azonban, hogy ezt már nem ő írta.

Nincs térerő a Yosemite-ben

– az ügyvéd beszámolója szerint mindössze ennyi állt az üzenetben.

A vőlegény egyedül tért haza

Két nappal később, szeptember első napján Brian, a vőlegény hazatért a floridai, North Port-i otthonukba, ahol 2019 óta élt együtt Gabbyval. Ugyanebben a városkában élnek Brian szülei is.

A házkutatási parancs iránti kérelemhez csatolt jegyzőkönyvből kiderült: a rendszámleolvasó szerint a fehér Ford furgon helyi idő szerint 10:26-kor hajtott le a 75-ös autópályáról North Portba.

A járművet, amivel Petito és Laundrie utazott, a rendőrség utóbb az otthonuknál találta meg, alaposan átkutatták. „Volt benne némi anyagmaradvány, amit a hatóságok elemeznek majd” – közölte Josh Taylor, a North Port-i rendőrség szóvivője.

Tíz nappal később, szeptember 11-én a New Yorkban élő Petito család bejelentette a lány eltűnését, miután már régóta nem tudtak vele kapcsolatba lépni.

A floridai hatóságok még aznap este felkeresték a Laundrie családot. Briannel és hozzátartozóival akartak beszélni, de „lényegében az ügyvédjükkel osztották meg az információt” – mondta a North Port-i rendőrség szóvivője.

Ezután a Petito család közvetlenül a fiú családjához, Laundrie-ékhoz fordult, és könyörgött, hogy segítsék a nyomozást.

„Ha önökben vagy a családjukban maradt egy kis tisztesség, kérem, mondják el, hol van Gabby” – idézte a Petito család ügyvédje a levelet. „Mondják meg, hogy egyáltalán jó helyen keressük-e. Mi csak azt szeretnénk, ha Gabby hazajönne. Kérem, segítsenek nekünk, hogy ez bekövetkezzen” – könyörgött a lány családja.

Választ nem kaptak.

Briannek is nyoma veszett

A Laundrie család napokig nem válaszolt a rendőrségi megkeresésekre sem. Szeptember 17-én végül arra kérték a rendőröket, hogy látogassanak el otthonukba, ahol közölték: szeptember 14. óta nem látták Briant.

„Napokon át próbáltunk beszélni a családdal, beszélni Briannel. Végül ide hívtak minket, elmentünk az otthonukba, és most azt mondják, hogy nem látták a fiukat” – nyilatkozta a rendőrségi szóvivő a CNN-nek. 

„Brian Laundrie holléte jelenleg ismeretlen” – csupán ennyit mondott szűkszavúan Steven Bertolino, a Laundrie család ügyvédje.

A helyi és a szövetségi hatóságok haladéktalanul megkezdték a 23 éves férfi felkutatását. A North Port-i rendőrség közölte, hogy bár Briant Gabby eltűnésével kapcsolatban gyanúsítottként kezelik, nem körözik bűncselekmény miatt.

Brian után a Carlton Reserve-ben kutatnak, egy olyan természetvédelmi területen, ahol 130 kilométeres túraútvonal található a floridai Venice-ben. Öt helyi rendőr és a Szövetségi Nyomozóiroda nagyjából 50 ügynöke keresi a férfit, akire „óriási nyomás” nehezedik, hogy választ adjon a történtekre.

Ezzel egyidejűleg találtak földi maradványokat a wyomingi Grand Teton Nemzeti Parkban, amikről mára bebizonyosodott, hogy Gabbyéi.

Meghalt tehát egy nő, a férfi pedig, aki sok kérdésre adhatna választ, nyomtalanul eltűnt.

Közben a utahi hatóságok közzétették a segélyhívás felvételét, amelyet augusztus 12-én, azon a napon rögzítettek, amikor a moabi rendőrség összefutott a párral.

„A helyszínre érve láttuk, hogy a férfi megpofozta a lányt" – jelentette a járőr a 911 ügyeletesének. „Aztán megálltunk, fel-alá futkostak a járdán. A férfi folytatta az ütlegelést, aztán bepattantak a kocsiba, és elhajtottak.”

Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101 telefonszámon.

(Borítókép: Gabby Petito fényképét ábrázoló újságcikk egy plüssállatra ragasztva 2021. szeptember 20-án Észak-Floridában. Fotó: Octavio Jones / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport