Putyin visszautasította Biden meghívását

Ágoston Zoltán
Vöő György
2021.09.20. 22:16
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index mai hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Rendkívül szigorú intézkedéseket tervez bevezetni Katar a jövő novemberi labdarúgó világbajnokságra. A rendező ország elhatározta: csak azokat a sportolókat és stábtagokat fogják beengedni Katarba, akik legalább két oltással rendelkeznek.

    A Daily Mail arról ír, hogy az ország vezetői a FIFA-val egyeztetve gondolkodnak más megoldáson is. Sok labdarúgó ugyanis még nem oltatta be magát. Nekik a tervek szerint háromnaponta negatív tesztet kell produkálniuk. Ha ezt nem teszik meg, nem léphetnek pályára. Az oltástól való távolmaradás főként a Premier League-ben szereplő játékosokra jellemző.

    A szurkolókkal a katariak már nem lesznek ilyen elnézőek, nekik mindenképpen szükséges lesz, hogy kétszer beoltassák magukat, ha be akarnak lépni a stadionokba.

  • Ukrajnában kedden döntenek a sárga zóna bevezetéséről – közölte a kijevi egészségügyi minisztérium. A tárca vezetője úgy nyilatkozott, hogy egyelőre urai a járványhelyzetnek.

    Bár a megbetegedések számának növekedése észlelhető, és az ellátórendszer készen áll a páciensek fogadására, sokkal jobb lenne, ha mindenki beoltatná magát a koronavírus ellen, és ezzel a megfertőződés esetén bizonyosan elkerülné a súlyos szövődmények kialakulását

    – figyelmeztetett Viktor Ljasko.

    Hozzátette: a sárga zónára érvényes korlátozások érvényüket vesztik egy adott intézményen belül vagy olyan rendezvényeken, ahol a dolgozók, illetve a résztvevők legalább 80 százaléka megkapta a védőoltást vagy negatív tesztet tud felmutatni.

  • Nem tervezi Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy részt vegyen az amerikai hivatali partnere, Joe Biden által a Covid–19 elleni küzdelem ügyében kezdeményezett virtuális csúcstalálkozón – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

    Részvételünk szintjét diplomáciai csatornákon fogjuk meghatározni

    – mondta a szóvivő.

    A szerdára beütemezett csúcstalálkozón a Fehér Ház korábbi közlése szerint az Egyesült Államok szeretné elérni annak elismerését, hogy a koronavírus terjedése elleni győzelemhez be kell oltani a Föld lakosságának 70 százalékát.

    Peszkov azt is elmondta, hogy Putyin, aki a környezetében észlelt többtucatnyi megbetegedésre hivatkozva múlt kedden karanténba vonult, ugyan „kitűnően érzi magát”, de még ezen a héten is elkülönülésben marad, és videokonferencia révén fog részt venni az eseményeken – számolt be az MTI.

  • Verekedés tört ki New York egyik népszerű étterménél, három texasi nő esett neki a hosztesznek.

    A hatályos szabályok szerint a vendéglátóhelyek látogatásához oltási igazolványt kell felmutatni, amit a három texasi nő meg is tett. A hosztesz azonban arra gyanakodott, hogy a bemutatott dokumentumok hamisak, és ezt lealacsonyító módon szóvá is tette. Legalábbis ezt állítják a texasiak.

    A történet zavaros, a texasi nők ügyvédje szerint a balhé azután tört ki, hogy a hosztesz két vendégtől nem kért oltási igazolást, ezek után pedig sértő megjegyzéseket tett a texasi nőkre, akiknek állítása szerint elhangzott az n betűs szó is. 

    A texasi vendégek ugyanis feketék, a hosztesz pedig fehér. Éppen ezért a texasiak szerint hátrányos megkülönböztetés érte őket a bőrszínük miatt, az étterem szerint azonban az oltási igazolás bemutatásából lett balhé, az ügynek semmi köze a faji kérdéshez.

    Nem világos, kinek van igaza, mindenesetre videó készült a dulakodásról. 

    (NBC New York / New York Times)

  • Chris Rock Twitter-üzenetben közölte, hogy pozitív lett a tesztje, és mindenkit arra biztat, hogy vegye fel a vakcinát – írja a Washington Post

    Srácok, most tudtam meg, hogy covidos vagyok, és higgyétek el nekem, hogy ti nem akartok ilyet. Oltassatok

    – írta több mint ötmillió követőjének a színész-humorista. 

    Rock egyébként be volt oltva. Az ilyen esetek, hogy valaki oltás után kapja el a fertőzést, egyre gyakoribbak a delta-variáns terjedésével.

    Egy show-műsorban korábban így érvelt arról, hogy sokan azért nem veszik fel az oltást, mert tartanak tőle, hogy túl hamar fejlesztették ki őket, és eddig még a klinikumban kipróbálatlan technológiákat tartalmaznak:

    Én így gondolkozom: beveszem a Tylenolt, ha fáj a fejem? Tudom, mi van benne? Hát nagyon nem tudom. Azt viszont tudom, hogy a fejfájásomat elmulasztja. Tudom én, hogy mi van a Big Macben? Nem. Azt viszont tudom, hogy finom.

  • Romániában 3342 fertőzöttet diagnosztizáltak vasárnap. A Covid–19 kórral és szövődményeivel 78 beteg képtelen volt megbirkózni az elmúlt 24 órában – írta az Agerpres.

    Kórházban 7884 Covid-pácienst ápolnak, közülük 952 fertőzöttet intenzív osztályon kell kezelni.

  • Megkezdődött Angliában a 12–15 évesek beoltása a koronavírus ellen – adta hírül az MTI. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ugyancsak elkezdte a hatáserősítő harmadik oltási adag beadását, illetve az időpontfoglalási értesítések kiküldését az ötven éven felüli korcsoportba tartozóknak.

    Az Egyesült Királyságban hozzávetőleg hárommillió iskoláskorú gyermek jogosult a koronavírus elleni oltásra. A héten Skóciában és Walesben, októbertől Észak-Írországban is elkezdik ennek a korosztálynak a beoltását.

    Chris Whitty angol, Sir Michael McBride észak-írországi, Gregor Smith skóciai és Frank Atherton walesi tiszti főorvos szakvéleménye szerint ha az iskoláskorú gyerekek jelentős hányadát beoltják, az valószínűleg csökkenti az olyan „terjedési események” kockázatát, amelyek a koronavírus-fertőzés helyi szintű fellángolását, így az oktatás fennakadását okozhatják az iskolákban.

    A tiszti főorvosok ajánlása alapján a 12–15 éves korosztály egészséges tagjainak egyelőre a Pfizer–BioNTech-vakcina első adagját adják be.

    Hétfőn megkezdődött a koronavírus elleni oltás harmadik, hatáserősítő (booster) dózisainak beadása, illetve az erre szóló időpontfoglalási felhívások kiküldése is Nagy-Britanniában. A harmadik oltásra először az ötven éven felülieket hívják be, valamint azokat a fiatalabbakat, akiknek krónikus alapbetegségük van. E két lakossági csoport létszáma hozzávetőleg harmincmillió fő.

    A nagy-britanniai szabályozás szerint a harmadik oltási adagot legkorábban a második dózis beadása után hat hónappal kaphatják meg a jogosultak. Az oltásügyi bizottság ajánlása alapján harmadik dózisként az esetek zömében szintén a Pfizer–BioNTech-vakcinát alkalmazzák.

  • A Biden-adminisztráció még hétfőn bejelenti, hogy azok az Európai Unióból vagy az Egyesült Királyságból érkezők, akik mindkét oltásukat megkapták, novembertől beléphetnek az Egyesült Államokba – írja a Financial Times. A szakértők szerint ez komoly diplomáciai győzelem Brüsszel és London számára.

    Az intézkedés annak a 18 hónapon át tartó beutazási tilalomnak vet véget, amelyet még az előző elnök, Donald Trump hozott meg a világjárvány kezdetekor.

  • Tiltakoznak a montenegrói cégtulajdonosok, mert a kormány bevezette, hogy a vendéglátóhelyek mellett a plázákba lépéskor is oltási igazolást kell felmutatni – adta hírül az MTI.

    Az intézkedés miatt visszaesett a vásárlás a montenegrói bevásárlóközpontokban. A cégtulajdonosok úgy vélik, hogy diszkrimináció éri őket, és jelentős bevételtől esnek el.

    Montenegróba múlt hét óta csak két adag oltás felvételét igazoló dokumentummal vagy negatív koronavírusteszttel lehet belépni, és ugyanez érvényes a szórakozóhelyekre, a vendéglátóhelyekre és a bevásárlóközpontokba történő belépésre is.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Montenegróban 126 259-re növekedett.

  • Szigorú szabályozás mellett, de lesz Ausztriában téli síszezon – jelentette be az osztrák turisztikai miniszter Bécsben.

    A belföldi turisztikai ágazatnak idén nem kell attól tartania, hogy az osztrák síparadicsomok zárlat alá kerülnek. A szigorú járványügyi szabályozás azt hivatott szolgálni, hogy mindenki a lehető legnagyobb biztonságban élvezhesse a tél adta örömöket 

    –  hangsúlyozta Elisabeth Köstinger. Hangsúlyozta: a sílifteknél nem lesznek kapacitáskorlátozások és kötelezően betartandó távolságtartás sem, és 

    MIVEL AZ IGAZOLÁSOK ELLENŐRZÉSE A JEGYEK MEGVÉTELÉNÉL TÖRTÉNIK MAJD, ELKERÜLHETŐK LESZNEK A HOSSZÚ SORBAN ÁLLÁSOK A SÍLIFTEKBE BESZÁLLÁSKOR.

    A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a világos és egyértelmű szabályok megkönnyítik a vendéglátásban és a turizmusban dolgozóknak a téli szezon tervezhetőségét, ugyanakkor a vendégek is tudják, mihez tartsák magukat, és már most nyugodtan foglalhatnak szállást bármelyik síparadicsomban, hiszen biztonságuk garantált. 

    A KARÁCSONYI VÁSÁROKRA UGYANEZEK A SZABÁLYOK VONATKOZNAK MAJD.

    A védettségi igazolásokat és a negatív teszteredményeket a rendőrség és az egészségügyi hatóságok munkatársai fogják ellenőrizni.

    Kapcsolódó

    Nem marad el a síszezon és az adventi vásár Ausztriában

    Ugyanakkor szigorú járványügyi előírásokat jelentettek be.

  • Több járásba visszatér a kijárási tilalom Szlovákiában, már csak négy járás tartozik a legenyhébb besorolásnak számító zöld besorolásba − írja az Új Szó. Az országban tehát 

    • négy zölddel jelölt,
    • 44 narancssárgával jelölt,
    • 27 pirossal jelölt és
    • négy bordóval jelölt

    járás van. Ezek közül a bordó besorolásba tartozó járásokban nagyon szigorú járványügyi intézkedések lépnek életbe, köztük az is, hogy este kilenc és reggel öt óra között kijárási tilalom lesz.

  • Enyhíteni fogják szerdától az új-zélandi Aucklandben érvényben lévő szigorú járványellenes korlátozásokat − jelentette be Jacinda Ardern kormányfő. A várost augusztus 18-án helyezték szigorú zárlat alá, órákkal azt követően, hogy az egészségügyi hatóságok kimutatták a koronavírus gyorsan terjedő delta-variánsát egy fertőzöttnél. A karantén elrendelése után az összes iskolát és a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletet bezárták.

    A miniszterelnök bejelentette, hogy szerdától újra kinyithatnak a boltok, bár az árusításra egyelőre csak érintkezésmentes módon lesz lehetőség. Az iskolák is megnyithatnak, de egyelőre csak azoknak a szülőknek a gyerekeit fogadják, akiknek nincs lehetőségük távmunkában dolgozni.

    Azt javasolják, hogy mindenki igyekezzen a lehető legszűkebb, zárt buborékban maradni, és arra figyelmeztettek, hogy a 65 éven felüliek mindenképpen maradjanak otthon, és legyenek nagyon óvatosak, ha még nem kaptak oltást − számolt be az MTI.

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn jelentette be, hogy Gordon Brown brit miniszterelnököt kinevezték a szervezet egészségügyi finanszírozásért felelős nagykövetévé – írja a Financial Times

    Vasárnap Gordon Brown arra kérte a gazdag országokat és a privát szektort, hogy biztosítsa a vakcinák igazságos elosztását, ugyanis a fejlett országok raktáraiban százmillió dózis olyan oltóanyag áll, amelyek szavatossági ideje év végéig lejár.

    Gordon Brown 1997 és 2007 között Tony Blair kormányában volt pénzügyminiszter, majd 2007 és 2010 között az Egyesült Királyság kormányfői tisztségét töltötte be.

  • Mint megírtuk, helyi idő szerint vasárnap este rendezték a 73. Emmy-gálát Los Angelesben, amelyen a koronavírus miatt csak korlátozott számú közönség vehetett részt, és csak a járványügyi intézkedéseknek, így a maszkviselésnek és a távolságtartásnak megfelelően. Los Angeles megyében maszkviselési kötelezettség van hatályban a belső tereken. 

    Nos, úgy tűnik, az Emmy-gálán minderről megfeledkeztek, mert senkin sem volt maszk, mindenki ölelkezett és puszilkodott a tágasnak, szabadtérinek meg pláne nem nevezhető helyszínen. Ezt pedig az internet népe végképp nem értékelte, meglehetős ingerültséggel firtatva, hogy a kiváltságosokra miért nem vonatkoznak a szabályok. 

    Seth Rogen humorista, aki műsorvezetői szerepben tündökölt, azon poénkodott, hogy a szervezők azt ígérték: szabadtéri esemény lesz a gála, de ezek szerint hazudtak. Mégis fontosabb lett az, hogy három csillár legyen a plafonon, mint hogy biztosra menjenek, nem csinálják ki a 74 éves Eugene Levyt, az Amerikai pitében az apukát alakító színészt.

    Az nem világos, hogy Seth Rogen tudatában volt-e annak, hogy zárt rendezvényre hívták műsort vezetni egy világjárvány idején. 

  • Hatékonynak és biztonságosnak bizonyult a Pfizer és a BioNTech közös koronavírus elleni vakcinája az 5 és 11 év közötti kisgyermekeknél − jelentették be a vállalatok hétfő kora reggel. A hírek segíthetnek enyhíteni a szülők és tanárok több hónapos szorongását, mivel a gyermekek és közeli kapcsolataik védettek lehetnek a koronavírus ellen.

    Úgy tervezik, hogy a hónap végéig kérelmezik az Élelmiszer‑ és Gyógyszerfelügyelet (FDA), hogy engedélyezze a vakcina alkalmazását ebben a korosztályban.

    Ha a szabályozási felülvizsgálat olyan gördülékenyen megy, mint az idősebb gyermekek és felnőttek esetében, akkor általános iskolások millióit olthatják be Halloween előtt − írja a New York Times.

  • Tragikus hirtelenséggel vesztette életét az Ukrán Bölcsészettudományi Intézet harmadéves bölcsészhallgatója, Volodimir Szalo, miután megkapta a koronavírus elleni védőoltást. A 19 éves diák halálának okaként szív- és érrendszeri elégtelenséget állapítottak meg – írja a Kárpátalja.ma portál.

    A Kijev megyei Bucséban fekvő egyetem közleménye szerint a diák az oltás után jól érezte magát. Az esti órákban azonban belázasodott, majd nem sokkal később leállt a pulzusa és a légzése. Az intézet orvosi személyzete, majd a kiérkező mentők egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, sikertelenül.

  • Szlovákiában 114 fertőzöttet azonosítottak az utóbbi 24 órában. Vasárnap 1981 PCR-tesztet értékeltek ki – írta az Új Szó. 

    A koronavírusban és szövődményeiben négy beteg lelte a halálát.

  • Montenegróban hatszáz új fertőzöttet diagnosztizáltak koronavírus-fertőzéssel az utóbbi 24 órában. A Covid–19 és szövődményei hét beteg életét követelték a balkáni országban.

    Montenegróban a felnőtt lakosság 50,3 százalékát oltották be a védőoltás legalább egy adagjával. Mindkét dózist a felnőttek több mint 44 százaléka százaléka kapta meg.

  • Ukrajnában 2265 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában – írja az Unian hírügynökség.

    Az előző nap 3983 friss fertőzöttről számoltak be az ukrán hatóságok. A Covid–19 és szövődményei 44 beteg életét követelték vasárnap.

  • Kiterjesztik a koronavírus elleni védőoltásokat a 12 és 15 év közötti fiatalok számára az Egyesült Királyságban. Az oltásra mintegy hárommillióan jogosultak – írja a Guardian

    A programot várhatóan elsősorban az iskolákon belül fogják megvalósítani, a tanároknak pedig útmutatást adtak ki, hogy lépjenek kapcsolatba a rendőrséggel, amennyiben úgy vélik, hogy tiltakozást lehet tartani az épületeiken kívül. 

  • Koronavírus-fertőzés miatt került kórházba Madi Wilson olimpiai bajnok úszónő. Az ausztrál sportoló egy olaszországi versenyen produkált pozitív tesztet, pedig az oltást megkapta korábban – írja a Guardian

    A 27 éves Madi Wilson korábban a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként nyert aranyérmet a tokiói olimpián.

  • A világon eddig 228 502 047 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, míg a halálos áldozatok száma 4 631 332. Ez derült ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adataiból – adta hírül az MTI. 

    A fertőzés jelenleg 192 országban és régióban van jelen. Egy nappal korábban 228 119 119 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 685 253 volt.

    A hivatalos adatok szerint

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzött, 42 087 432 eddig a napig. A halálos áldozatok száma 673 763.
    • Indiában 33 448 163 fertőzöttet és 444 838 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 21 239 783 fertőzöttről és 590 752 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 7 464 791 a fertőzöttek száma, és 135 539-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 7 170 069-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 194 671-re emelkedett.
    • Franciaországban 7 043 875 fertőzöttet és 116 696 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 6 847 229 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 61 574.
    • Argentínában 5 239 232 a fertőzöttek és 114 428 a halottak száma.
    • Spanyolországban 4 929 546 fertőzöttet és 85 783 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 636 111 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 130 310.
    • Németországban 4 149 932 a fertőzöttek száma, 92 977 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 897 935 fertőzöttet és 75 488 halálesetet tartanak nyilván.