Minden várandós brit nőt beoltanak, Szlovéniában engedélyezték a nyilvános összejöveteleket

Koronavírus a világban – pénteki hírösszefoglaló

Vége
GettyImages-1232302739
Index
Németh Anna
2021.04.16. 21:30
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink, közvetítésünk mára véget ér. Köszönjük a figyelmüket és a türelmüket, holnap folytatjuk.

  • Ausztria májusra tervezi a teljes nyitást, tehát egy időben nyitnak majd az éttermek, a hotelek, a kulturális és sportlétesítmények is – jelentette be Sebastian Kurz pénteken. Az osztrák  kancellár pontos dátumot nem közölt.

    Döntését azzal indokolta, hogy a járványügyi mutatók stabilizálódtak, illetve, hogy a Pfizer-vakcinákból a következő hónapokban az uniós szállítmányból egymillió adagot kapnak, így hamarabb befejezik a 65 éven felüliek immunizálását. 

  • A szlovén alkotmánybíróság alkotmányellenesnek találta a nyilvános összejövetelek betiltását, és hétfőtől felfüggesztette volna az erről szóló kormányrendeletet. Ezt azonban nem várta meg a ljubljanai kabinet, és úgy döntött, hogy a jövő héttől száz főig engedélyezik a gyülekezést.

    Zárt térben kötelező marad a maszkviselés, és harminc négyzetméterre csak egy fő juthat. Nyitott térben tíz négyzetméterenként lehet egy ember, és nem lesz kötelező a maszk viselése ndash; közölte a belügyminiszter.

    Amennyiben nő a fertőzöttek száma, a taláros testületet teszik felelőssé azért, mert úgy döntött, hogy a gyülekezéshez való jog elsőbbséget élvez a közegészséggel szemben

    – tette hozzá Ales Hojs. A kormány korábban csak a vallási szertartások megtartását engedélyezte, az egyéb rendezvények tiltólistára kerültek. A bíróság viszont úgy ítélte meg, hogy a szabályozásnak figyelembe kell vennie, hogy az összejövetelek fontos eszközei a politikai álláspontok kifejezésének.

  • Pénteken az Egyesült Királyság oltásért és immunizációért felelős bizottsága bejelentette, hogy az amerikai adatok alapján 90 ezer amerikai terhes nőt beoltottak már bármiféle egészségügyi komplikáció nélkül, ezért az Egyesült Királyságban is minden várandóst be fognak oltani. A bizottság közölte, hogy vagy Pfizer vagy a Moderna vakcináját kaphatják meg. 

    A terhes nőknek korábban azt tanácsolták, hogy ne oltassák be magukat, mivel nem állt rendelkezésre elég információ arról, hogy az oltóanyag milyen hatással van a terhességre – írja a The Guardian. Angliában és Wales-ben nagyjából 700 ezer nő szül évente.

  • Hamarabb feloldják a korlátozásokat Olaszországban. Április 26-tól az egész országban újra tantermekben tanulhatnak a diákok, és megnyitják a bölcsődéket is. Az oktatás egyébként október óta az interneten zajlott. Ismét látogathatóak lesznek a bárok, éttermek teraszai, valamint a szabadtéri mozik és színházak is. Eddig több mint 10 millió olasz kapta meg legalább az első adag vakcinát.

  • Lettországban több száz 30-as éveiben lévő ember sorakozott az oltópontoknál péntek reggel, mivel a kormány úgy döntött, hogy bárki megkaphatja az AstraZeneca vakcináját, aki szeretné. A döntés oka, hogy Lettország jelenleg a 65 év feletti krónikus betegeket oltja, de sokan nem jelennek meg, ha kiderül, hogy AstraZenecát kapnának – írja a The Guardian.

    Több európai országban általános gyanakvás övezi az AstraZeneca vakcináját, amely miatt egyes beoltottak szervezetében vérrög képződött.

     

  • Péntektől vasárnapig tartó, három napon át tartó megemlékezéssorozattal tisztelegnek Németországban a koronavírus-járvány áldozatai előtt.

    A kezdeményezés Frank-Walter Steinmeier államfőtől indult, aki arra kéri az országában lakókat, hogy 

    A JÁRVÁNY HALÁLOS ÁLDOZATAI ÉS AZ ELHUNYTAK HOZZÁTARTOZÓI IRÁNTI EGYÜTTÉRZÉS JELEKÉNT PÉNTEK, SZOMBAT ÉS VASÁRNAP ESTE IS HELYEZZENEK EL EGY GYERTYÁT VAGY MÁS FÉNYFORRÁST OTTHONUK EGY ABLAKÁBAN.

    Pénteken valamennyi tartományi kormányfő felkérte a lakosságot, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez. A 16 politikus közös nyilatkozata szerint „súlyos válságban van az egész ország”, és ebben a helyzetben „fontos egy pillanatra magunkba szállni”, hogy „tudatosítsuk, mi mindent veszítettünk el”, ugyanakkor a közös megemlékezéssel „erőt és reményt is merítsünk”.

    Kiemelték, hogy sok „szeretett, megbecsült rokont, nagyszülőt, szülőt, partnert, de barátot, ismerőst, szomszédot és kollégát is” elvitt a járvány, és úgy helyes, ha „osztozunk a közvetlenül érintett polgárok gyászában”.

    VASÁRNAP SZÖVETSÉGI SZINTŰ ÁLLAMI MEGEMLÉKEZÉST IS RENDEZNEK BERLINBEN.

    A legfőbb közjogi méltóságok részvételével először ökumenikus istentiszteletet tartanak a főváros egyik leghíresebb templomában, az egykori Nyugat-Berlin központjában álló Vilmos császár emléktemplomban, majd egy rövid emlékünnepséget a történelmi belvárosban álló Konzerthaus hangversenytermében.

    A SARS-Cov-2 okozta betegséggel (Covid–19) összefüggésben péntekig 79 628 halálesetet regisztráltak a 83,1 milliós országban a Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint. A regisztrált fertőzöttek száma 3 099 273.

  • Pénteken megkapta a koronavírus elleni első oltását Németország kancellárja. Angela Merkelt az AstraZeneca vakcinájával oltották be. Ezt a szóvivője, Steffen Seibert közölte a Twitteren.

    Örülök, hogy ma megkaptam első AstraZeneca-oltást. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vesz az oltási kampányban – és mindenkinek, akit beoltanak. Az oltás a kulcsa a világjárvány legyőzésének

    – idézte a szóvivő Angela Merkelt. Németországban egyébként csak a 60 év felettieket oltják AstraZenecával. 60 év alatt ugyanis csak önkéntes alapon, vagy orvosi ajánlás alapján adható be az oltóanyag. Angela Merkel 66 éves, így a német szabályok szerint őt be lehet oltani ezzel a vakcinával.

  • Szlovéniában a jövő pénteken megkezdik az érettségiző diákok beoltását a koronavírus ellen – jelentette be Vesna Kerstin Petric, az egészségügyi minisztérium közegészségügyért felelős részlegének az igazgatója. Azt szeretnék, ha a diákok nyugodt körülmények között, biztonságban készülhetnének a május 4-én kezdődő érettségi vizsgákra, amelyen csaknem 17 ezer diák vesz részt.

    A 18. életévüket betöltő tanulókat az AstraZeneca-, a 18 éven aluliakat pedig a Pfizer/BioNTech-féle vakcinával oltják be.

  • Rivális vakcinagyártókat keresett fel a Johnson & Johnson, hogy együtt vizsgálják ki az oltóanyagok trombóziskockázatát, a megkeresést azonban a Pfizer és a Moderna vállalatok visszautasították.

    Az AstraZeneca nyitott a közös munkára, hiszen hetekig folyt a vita arról, hogy az oltóanyag megbízható-e.

  • Az Egyesült Királyságban 77 esetben mutatták ki a koronavírus azon variánsát, amit Indiában azonosítottak először. A közegészségügyi intézet jelentése szerint Angliában 73, míg Skóciában négy esetben igazolták a fertőzést.

    Az Egyesült Királyság megtagadta az Indiából való beutazást, csakis brit vagy ír állampolgárok térhetnek onnan haza, amennyiben vállalják a tíznapos karantént.

  • Szigoríthatják a járványügyi korlátozásokat Ukrajnában az ortodox húsvét idejére – jelentette be Maszim Sztepanov egészségügyi miniszter. Az ünnep idén május 2-án kezdődik.

    Az ünnepekre speciális intézkedések is érvénybe léphetnek. Fontos, hogy minél inkább korlátozzuk a személyes találkozásokat és kerüljük a nagy tömeget

    − emelte ki a miniszter, aki kitért arra is, hogy az ortodox templomok az ünnepnapok alkalmával mindig zsúfoltak, és ezt szerencsés lenne elkerülni.

  • Április 26-án nyitnak az óvodák és az általános iskolák Franciaországban annak ellenére, hogy még nem érték el a harmadik hullám csúcsát. A tervek szerint május 3-án a középiskolások is visszatérhetnek a tantermi oktatáshoz.

    A francia kormányszóvivő elmondta: arról még nincs pontos dátum, hogy mikor nyithatnak újra a vendéglátóhelyek és múzeumok, de május közepétől megkezdődik a fokozatos nyitás az országban.

  • A koronavírusos megbetegedések száma nő, a vakcinaszállítmányok késnek Spanyolországban, ezért kénytelenek meghosszabbítani a rendkívüli állapotot. A tervek szerint május 9-ig maradnának a korlátozások érvényben.

    A Guardian szerint a kormány a vakcinabeszerzés nehézségei ellenére továbbra is azt tervezi, hogy augusztus végéig beoltja a lakosság 70 százalékát.

  • Szigorítanak a korlátozásokon Thaiföldön. Vasárnaptól két hétre bezárják az iskolákat, borokat, éttermeket, szalonokat a növekvő számú koronavírusos esetek miatt.

    Az országban 18 tartományt, köztük Bangkokot is vörös zónába sorolták, míg az ország többi részén narancssárga jelzés van érvényben.

  • A koronavírusos megbetegedések számának növekedése ellenére sem halasztaná el az ötkarikás játékokat az olimpia szervezőbizottságának elnöke, Hasimoto Szeiko.

    A kormány is kitart eddigi álláspontja mellett. Mint mondták, mindent megtesznek azért, hogy biztonságos keretek között megrendezhessék az olimpiát.

    Kapcsolódó

    Nincs napirenden a tokiói olimpia törlése

    A szervezőbizottság kitart a rendezés mellett, a közvélemény viszont megosztott.

  • Múlt hónapban kezdte a vakcinázási programját Vietnám. Egy hónap alatt mindössze 73 ezer embert sikerült beoltaniuk. Az országnak minél hamarabb fel kell gyorsítania az oltási programját, ugyanis egymillió AstraZeneca-védőoltást szereztek be, és ezek két hónap múlva lejárnak.

    A lépést a helyi egészségügyi minisztérium is sürgeti. Szerintük egyetlen vakcina sem veszhet kárba az oltási program lassúsága miatt.

  • Meghaladta a hárommilliót a beadott oltások száma Szerbiában, 1,2 millióan már megkapták valamely vakcina második adagját is − közölte Aleksandar Vucic köztársasági elnök.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában péntekre 2971-gyel 654 870-re növekedett. A járvány halálos áldozatainak száma az utóbbi 24 órában 35-tel nőtt.

  • A heti új koronavírusos esetek száma csaknem megduplázódott az elmúlt két hónapban világszerte, megközelítve a pandémiában eddig tapasztalt legmagasabb esetszámot − mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője mai online sajtótájékoztatóján, amelyen Pápua Új-Guinea és a Csendes-óceán nyugati régióra összpontosítottak.

    Az esetek és a halálesetek továbbra is aggasztó mértékben nőnek

    − mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus. Hozzátette: nagyon aggódik, hogy egy sokkal súlyosabb járványügyi helyzet alakul ki Pápua Új-Guineában, ezért nagyon fontos, hogy minél hamarabb minél több oltást adjanak be.

  • Oroszország 144 millió lakosából eddig több mint 8 millió állampolgárt oltott be – idézte Tatjana Golikova miniszterelnök-helyettest az Interfax hírügynökség.

    Ezzel az elmúlt hat hétben hárommillió körüli növekedésről van szó. Golikova még március 5-én elmondta, hogy ötmillió orosz kapta meg legalább az első oltást.

  • Enyhítik a korlátozásokat Svédországban azok számára, akik már megkapták a koronavírus elleni oltóanyagot − írja a Reuters.

    A svédek mintegy ötöde rendelkezik eddig oltással, többségük idősotthonban él, vagy hatvan év feletti. Nagyon sokan hónapokig nem találkoztak a családjukkal. Ezentúl ismét találkozhatnak szeretteikkel a beoltottak, emellett elmehetnek boltokba, az otthonokban pedig lehet közösségi programokat szervezni.

  • Ukrajnában 17 479 új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában, a fertőzöttek között több mint hétszáz gyerek és 378 egészségügyi dolgozó van − írja a Kárpátalja.ma

    Az elmúlt napon 438 ember halt bele a vírus szövődményeibe. Eddig az országban összesen 39 096 személy életét követelte a betegség. Kárpátalján 162 új esetet jegyeztek be.

  • A világon 138 890 681 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 985 407 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint. 79 084 085-en meggyógyultak. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen – írja az MTI.

    Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A koronavírus továbbra is 

    • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol eddig 31 495 164 fertőzöttet és 565 283 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Indiában 14 074 564 fertőzöttet és 173 123 halálos áldozatot jegyeztek fel, 12 429 564-en felépültek a betegségből.
    • Brazíliában 13 746 681 fertőzöttről és 365 444 halálos áldozatról tudni, 12 084 851-en meggyógyultak.
    • Franciaországban 5 248 853 fertőzöttet és 100 232 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 4 622 464-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 102 667-re, a gyógyultaké pedig 4 252 526-ra emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 396 096 a fertőzöttek száma, és 127 438-an haltak meg a betegségben.
    • Törökországban 4 086 957 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos közlés szerint 35 031.
    • Olaszországban 3 826 156 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 115 937, és 3 200 196-an gyógyultak fel a koronavírusból.
    • Spanyolországban 3 396 685 fertőzöttet és 76 882 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 110 252 a fertőzöttek száma, 79 672 a halottaké, 2 747 460-an meggyógyultak.
    • Lengyelországban 2 642 242 fertőzöttet, 60 612 halálesetet és 2 238 638 gyógyultat tartanak nyilván.
    • Ukrajnában 1 956 454 fertőzöttet és 40 827 halálos áldozatot tartanak számon, 1 514 742-en meggyógyultak.
    • Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 102 135 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4845 halálos áldozatot és 96 827 gyógyultat.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • A Szputnyik V szerbiai gyártását illetően Aleksandar Vučić államfő elmondta, hogy a folyamat első szakaszában az ampullák töltése kezdődött meg. Május 15-ig kellene elkészülniük az első védőoltáscsomagoknak. Ezt követően 21 napnak kell eltelnie, mire a Torlakban gyártott anyagot fel lehet használni oltásra. A szerb elnök reméli, hogy 6-10 hónapon belül Szerbia önállóan gyártja a Szputnyik V és a Sinopharm-védőoltást.

    Aleksandar Vučić bejelentette, hogy pénteken jelentős tárgyalás, illetve meghatározó döntések meghozatala esedékes a koronavírus elleni védőoltások gyártásának helyt adó Torlak Intézet kapacitásának kibővítésének, valamint az immunizáció témájában – számolt be az újvidéki Magyar Szó.

  • Tizenhatezer AstraZeneca-vakcinát kell megsemmisíteni Malawiban, mert nem adták be őket időben, ugyanis a lakosság bizonytalan az oltóanyaggal szemben. Az oltások között van az a több mint százezer adag vakcina is, amelyet az Afrikai Unió adományozott a kormánynak − írja a Guardian.

    A bizalmatlanság a ritkának számító trombózisos esetek miatt alakult ki. Az országban 230 ezer adagot adtak be az oltóanyagból, ami a lakosság egy százalékát teszi ki. A kelet-afrikai állam az Afrikai Unió adománya mellett az indiai kormánytól és a COVAX-tól összesen négyszázezer adag AstraZeneca-oltóanyagot kapott.

  • A védelem kialakulása után tizenkét hónappal később is szükség lehet emlékeztető oltásra, hogy erősítsék a szervezet koronavírus elleni védekezését − mondja David Kessler amerikai szakember.

    A Guardian azt írja, hogy az antitestek tartósságát vizsgálva úgy vélik, szükség van az ismételt oltásra. Egyelőre nem tudni, milyen gyakran kell ezt majd megtenni. Mint mondták, azt sem tartják elképzelhetetlennek, hogy akár évente szükség lesz egy emlékeztető oltásra a megfelelő védelem érdekében.

  • A kolozsvári Főtér beszámolója szerint a lakosság szabadnap iránti lelkesedésével ösztönöznék az oltakozási kedvet. A törvénytervezetet az USR–PLUS két képviselője nyújtotta be, és nem titkolt céljuk, hogy ezzel is növeljék a lankadó oltási kedvet.

    A tervezet értelmében az oltás napját (a kétdózisú szerek esetén az első és a második dózis napját is) fizetett szabadnapként lehetne kivenni úgy, hogy a meglévő szabadnapjaink számát ezzel nem kurtítják meg.

    A diákoknak és egyetemistáknak sem kellene aznap suliba menni, és a katonák is kapnának egy nap kimenőt.

  • Akik hétfő 6 órától érkeznek Szlovákiába, és az elmúlt 14 nap során csak uniós országokban, valamint Izlandon, Norvégiában, Liechtensteinben, Svájcban, Nagy-Britanniában vagy Észak-Írországban jártak, nem kell karanténba vonulniuk, ha beoltották őket Covid–19-fertőzés ellen – írja a Paraméter.

    A feltétel, hogy a Moderna és a Pfizer–BioNTech esetében legalább 14 nap teljen el attól kezdve, hogy az illető megkapta a vakcina második adagját, az AstraZeneca esetében pedig több mint négy hétnek kell eltelnie az első adagtól számítva.

    A fentebb felsorolt országokból származókat akkor sem kell karanténba helyezni, ha már átestek a Covid–19-es-fertőzésen, és 180 napon belül beoltották őket vektor- vagy mRNS-vakcinával, és az első adag beadása óta legalább 14 nap telt el.

  • Az amerikai tengerészgyalogosok közel negyven százaléka utasította vissza a koronavírus elleni védőoltást. A demokraták arra kérik Joe Bident, hogy tegye kötelezővé az oltás felvételét − írja az USA Today

    A több mint 120 ezer tengerészgyalogosból körülbelül 48 ezer nem kívánja felvenni az oltást, 75 500-an már megkapták a vakcinát.

  • Mától előzetes regisztráció nélkül is fel lehet venni az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináját Romániában – írja a Főtér.

    Ahhoz, hogy megkapják az oltást, elég felmutatni a személyi igazolványt. Erre az intézkedésre azért volt szükség, mert az oltópontokról több panasz is érkezett, hogy üresen állnak.