Szlovéniában inkább megfertőződik, aki utazni akar

Hónapokkal ezelőtti szinten a járvány az íreknél

Vége
000 96Q42X
2021.04.12. 22:01
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Továbbra is magyarázatot vár az Európai Bizottság az AstraZeneca gyógyszergyártó vállalattól az uniós országok koronavírus elleni vakcinaellátásának hiányosságaival kapcsolatban – közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője. Hangsúlyozta: az Európai Bizottság szoros kapcsolatban van a brit-svéd gyógyszercéggel, miután a vitarendezési folyamat részeként márciusban levelet küldött a vállalatnak a gyártás és a szállítás részleteinek megismerésére. Mint közölte, a megbeszélések folytatódnak annak biztosítására, hogy a szállítmányok időben megérkezzenek az uniós tagországokba – adta hírül az MTI.

    Az Európai Bizottság továbbra is elvárja a vállalattól, hogy tisztázzon számos megoldatlan kérdést

     – fogalmazott Stefan De Keersmaecker. Hozzátette: a szerződés minden pontjának betartatásával az EU saját felkészültségét kívánja javítani a későbbi évekre vonatkozóan, amivel egyebek mellett a koronavírus esetleges további variánsaival szembeni védettséget, illetve a fiatalabb korosztály beoltását kívánja biztosítani.

  • Oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg hétfőn, három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt – írja az MTI.

    A két napja beüzemelt mobil kórteremben nyolc beteget ápoltak, valamennyi lélegeztetőgép leállt, miután az oxigénnyomás a normális működésüket lehetővé tevő felső küszöbérték – 6 bar – fölé emelkedett. A kórház egészségügyi személyzete manuális lélegeztetéssel pótolta a páciensek oxigénellátását, de csak öt beteget sikerült életben tartaniuk. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást.

  • Spanyolországban mintegy 23 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak a hétvégén, több mint a kétszeresét az egy héttel korábbi eseteknek − derült ki az egészségügyi minisztérium hétfőn közzétett adataiból.

    A spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

    az adatokban most tapasztalt és a következő napokban várható emelkedést a húsvéti ünnepek alatt történt fertőzések okozzák.

    Az országban ismét nő az intenzív terápiára szorulók száma is. Intenzív osztályon több mint kétezer embert kezelnek.

    Spanyolországba eddig 12 millió adag védőoltás érkezett. Több mint 3,1 millió ember mindkét dózist megkapta, ez az oltandó felnőtt lakosság 7,7 százalékát jelenti.

  • Bulgária tovább lazított a koronavírus megfékezésére elrendelt korlátozásokon, hétfőtől egyebek között az éttermek a beltéri helyiségekben is kiszolgálhatják vendégeiket.

    Az éttermek jelenleg csak 50 százalékos telítettséggel fogadhatnak vendégeket. A korábbi elképzelések szerint a beltéri kiszolgálás csak április 29-től lett volna lehetséges. A teraszokon azonban már április eleje óta kiszolgálhattak vendégeket.

    A héten fokozatosan feloldanak több korlátozást is: hétfőtől fokozatosan kinyithatnak az iskolák, éttermek és mozik, csütörtöktől pedig a bevásárlóközpontok.

  • Oroszország április 15. és június 1. között korlátozza a menetrendszerű és charter légi közlekedést Törökországgal és Tanzániával az ottani koronavírus-járványhelyzet miatt és a fertőzés behurcolásának megelőzésére − jelentette be Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes. Hozzátette:

    a korlátozás alól egyedül azok a járatok mentesek, amelyek a Koncern Tyitan-2 részvénytársaság részvételének fenntartásához szükségesek a törökországi akkuyui atomerőmű építésében.

    Emellett heti két alkalommal indul majd Moszkva−Isztambul és Isztambul−Moszkva járat is.

    Anna Popova tiszti főorvos, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője elmondta, hogy a koronavírus brit változatát Törökország mind a 81 tartományában kimutatták, a dél-afrikai mutánst pedig több mint 11 ezer betegnél diagnosztizálták, de felbukkant a brazil és a kaliforniai−New York-i típus is. Elmondta továbbá, hogy az Oroszországba külföldről a járvány kezdete óta koronavírus-fertőzéssel hazatért 25 040 ember 80 százaléka Törökországban járt előtte.

  • Nemzetközi személyszállító cégeknél tartott házkutatást a román rendőrség, mert a gyanú szerint hamisított negatív koronavírusteszteket árultak utasaiknak – adta hírül az MTI.

    Három bukaresti busztársaság a Filaret buszpályaudvarról indítja Törökországba tartó járatait. Az Antena3 hírtelevízió beszámolója szerint az év eleje óta utasok százait, ha nem ezreit látták el 50 lejes (3600 forint) felárért hamis negatív PCR-tesztekkel, anélkül, hogy bárki is ellenőrizte volna, nem fertőznek-e a buszon összezsúfolódott utasok.

    Az ügyben a Giurgiu megyei rendőrség kezdett nyomozni, minthogy a hamisított teszteket a Giurgiu-Rusze (román-bolgár) közúti határátkelőnél fedezték fel, ellenőrzésük során ugyanis kiderült, hogy a hamis teszteken szereplő vonalkódokhoz más személyi számok tartoznak.

    A rendőrségi akcióról beszámoló román média felidézte, hogy néhány hete a spanyol rendőrség buktatott le a francia határ közelében egy egész autóbusznyi, hamisított teszttel utazó román állampolgárt. A Romániába tartó busz mind a 33 utasa és két sofőrje Spanyolországban hamisított negatív koronavírusteszttel próbált átjutni Franciaországon.

  • Szlovéniában egy veszélyes tendenciára hívták fel a hatóságok a figyelmet: mivel a Covid–19-es fertőzésen átesettek ugyanúgy jogosultak az utazási engedélyekre, mint akik a védőoltás útján szerzik meg az immunitást, sokan szándékosan fertőződnek meg – írja a horvát 24 Sata.

    Észleltük, hogy növekszik azoknak a száma, akik az útvonalengedélyek és a határátlépés érdekében mielőbb szeretnének megfertőződni. Ez egy veszélyes gyakorlat, amelyet semmiféleképp sem ajánlunk

    – jelentette ki a szlovén kormány Covid–19 válságstábját vezető Mateja Logar. Azt is felvetette, hogy délnyugati szomszédaink megfontolják az utazási szabályok módosítását. Elképzelhető, hogy a koronavírus-fertőzésből felgyógyultakat kiveszik a kötelező tesztelés alóli kivételezettek köréből.

  • A Johnson & Johnson csoporthoz tartozó Janssen Pharmaceutica-Cilag NV gyógyszeripari vállalat megkezdte a koronavírus elleni egyadagos vakcinája szállítását az EU országaiba.

    A Pfizer–BioNTech, a Moderna, valamint az AstraZeneca gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem által a koronavírus ellen kifejlesztett vakcina után ez a negyedik oltóanyag, amelynek tömeges alkalmazása megkezdődhet az Európai Unióban.

    Kapcsolódó

    Megkezdték az egyadagos vakcina európai szállításait

    Az első szállítmány hétfőn hagyta el a Janssen raktárait.

  • Korántsem ért véget a koronavírus-járvány, zavar és gondatlanság uralkodik a pandémia elleni fellépésben - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

    Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a helyzetet néhány hónap alatt ellenőrzés alá lehet vonni kipróbált egészségügyi intézkedésekkel. Ezek között a kézmosást, a tömeg elkerülését, a maszkviselést és a helyiségek átszellőztetését említette.

    A Covid-19-világjárvány még messze nem ért véget. De számos okunk van derülátónak lenni. A fertőzöttek és halottak számának csökkenése az év első két hónapjában azt mutatják, hogy vírus és variánsai megfékezhetők,

    mondta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, hozzátéve, hogy a terjedést

    a zavar, önelégültség és egészségügyi intézkedések ellentmondásossága

    segítették elő.

    Maria Van Kerkhove, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyik szakértője szerint a koronavírus-járvány elleni küzdelem kritikus pontra érkezett. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a járvány hatványozottan terjed. A múlt héten a fertőzöttek száma 9 százalékkal gyarapodott, míg a halottaké 5 százalékkal nőtt. Hozzátette, hogy sorban az utóbbi hét hétben az esetszám növekedését figyelték meg.

    Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felhívta a figyelmet arra, hogy egyes országokban a járvány terjedése ellenére zsúfolásig tömve vannak az éttermek és éjszakai szórakozóhelyek és nyitva vannak a forgalmas piacok, és csak kevesen tartják be az óvintézkedéseket.

  • Akár június közepéig is eltarthat az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló következő járványügyi zárlat Németországban a kancellária számításai szerint − jelentette a Der Tagesspiegel című berlini lap.

    A szövetségi kormány becslései alapján legkorábban hat-nyolc hét múlva enyhülhet a járvány − mondta egy vasárnapi megbeszélésen Helge Braun kancelláriaminiszter a tartományi kormányok képviselőinek.

    Ennek értelmében május végéig, június közepéig alkalmazni kell az úgynevezett vészfékrendszert, amely a társadalmi és a gazdasági élet legtöbb területének működését befagyasztó járványügyi zárlatot jelent.

    A vészfékrendszer lényege, hogy visszaállítják a 2020 tavaszi első járványhullám idején elrendelt korlátozásokat és újabb szigorításokat, többek között kijárási korlátozásokat is bevezetnek.

    A szövetségi kormány várhatóan kedden, egy rendkívüli ülésen fogadja el és terjeszti a törvényhozás elé a rendszert leíró jogszabályjavaslatát. A módosító indítvány révén a széttartó, tartományonként változó szabályozás helyébe országosan egységes előírások kerülnek.

  • A görög kormány hétfőn 380 ezer koronavírus-gyorstesztet osztott ki ingyenesen a járvány elleni védekezés jegyében.

    Elsőként a középiskolák utolsó három évfolyamában tanuló 250 ezer diákot, valamint tanárokat és iskolai alkalmazottakat teszteltek - mondta Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök az ERT görög közszolgálati műsorszolgáltatónak. Hatszáztizenhárom ember tesztje pozitív lett - közölte. A legtöbb esetben a fertőzöttek nem mutattak tüneteket.

    Görögországban a középiskolák utolsó három évfolyamának tanulói hétfőn térhettek vissza az oktatási intézményekbe több mint öt hónap távoktatás után.

    A kormányfő szerint a következő hetekben további 10 millió koronavírustesztet fognak ingyenesen kiosztani. A teszteket a kiskereskedelmi és kézbesítési szolgálatokat végző emberek kapják, valamint buszsofőrök, villamos- és vonatvezetők. Ezeknek az embereknek hetente kétszer tesztelniük kell magukat. Az otthon is elvégezhető tesztekhez a gyógyszertárakban lehet hozzájutni.

  • A Pfizer–BionTech koronavírus elleni vakcinából mintegy 14,1 millió adagot juttatnak el 47 országba a második negyedévben a Covax vakcinaelosztó kezdeményezés révén − közölte hétfőn a GAVI Vakcinaszövetség.

    Ezek szerint Brazília, Kolumbia, Mexikó, a Fülöp-szigetek, a Dél-afrikai Köztársaság és Ukrajna kapja majd a legtöbb Pfizer-oltóanyagot április és június között.

    Az AstraZeneca gyógyszercég oltóanyagainak kiszállítása is folyamatban van a korábbi bejelentéseknek megfelelően, csak „némi késéssel”, így egyes szállítmányok május után érkezhetnek meg.

  • Oltási rekordra készül hétfőn Dánia: a cél, hogy egy nap alatt akár százezer embert oltsanak be országszerte. 

    A dolog annak a főpróbája, hogy az oltóközpontok a szükséges logisztikai és informatikai rendszerekkel készen állnak-e nagymértékben oltani rövid időn belül. A cél, hogy felkészüljenek arra, amikor az eddiginél több, koronavírus elleni vakcina áll majd rendelkezésre. A próbában 68 oltóközpont vesz részt a kevesebb mint 5,8 millió lakosú országban – írja az MTI. Dániában február végén tartottak már egy hasonló próbát, akkor harmincezer dózis védőoltást adtak be egy nap alatt. 

    Uniós összehasonlításban Dánia egyike azoknak az országoknak, amelyek a legnagyobb százalékban oltották be a lakosságot a koronavírus ellen. Csaknem 870 ezren (a lakosság 14,9 százaléka) kapták meg az első adag védőoltást, 445 ezren (7,6 százalék) pedig mindkét dózist. A próbán a Pfizer/BioNTech és a Moderna vakcináit fogják alkalmazni. Dánia március közepén felfüggesztette az AstraZeneca védőoltásának használatát az oltóanyag és a vérrögképződéssel összefüggő rendellenességek korábban jelzett nagyon ritka esetei közötti lehetséges kapcsolat miatt.

  • Oroszországban a november 9. óta mért minimumra, 277-re csökkent a Covid-19 miatt egy nap alatt bekövetkezett halálozások száma az orosz operatív törzs által hétfőn közzétett hivatalos adatok szerint.

    Az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8320-szal 4 649 710-re emelkedett. A reprodukciós szám 1,03.

    A napi növekmény 0,18 százalék, az új esetek 13,3 százaléka tünetmentes. Az aktív fertőzöttek száma 274 282-re, a halálos áldozatoké 277-tel 103 263-ra, a felépülteké pedig 6656-nal 4 272 165-re emelkedett.

  • Hétfőn számos üzlet és vendéglátóhely megnyithatta kapuit az Egyesült Királyságban, amit az emberek már nagyon vártak.

    Az eltökéltebb vásárlók már hajnalban felkeltek, hogy megelőzzék a tömegeket. Így reggel 7-kor már számos helyen tömött sorokban álltak az emberek.

    A legnépszerűbbek a Primark boltjai voltak, ruhaüzleteik előtt óriási sorok alakultak ki, délutánra már

    másfél órát kellett várni, hogy be lehessen lépni üzleteikbe.

    Egyes üzletek előtt kordonok felállításával próbálták elősegíteni, hogy az emberek legalább valamennyire tartsanak távolságot egymástól.

    GettyImages-1232263644
    Fotó: Matthew Horwood / Getty Images Hungary
  • A Regeneron nevű amerikai cég kifejlesztett egy olyan szert, ami segíthet a járvány tüneteinek kezelésében – írja a Reuters.

    A cég gyártópartnere, a Roche által kiadott közleményben azt írták, hogy a harmadik fázisú klinikai vizsgálatokban az antitesteket tartalmazó koktél hatását azon emberek közt vizsgálták meg, akik egy háztartásban éltek egy koronavírus-fertőzöttel.

    Állításuk szerint a vizsgált személyeknél 81 százalékkal sikerült csökkenteni a tünetek kialakulásának veszélyét.

    Ezenfelül azok, akik megtapasztalták a fertőzés tüneteit, jóval hamarabb leküzdötték azokat. Náluk átlagosan egy hétig tartottak a tünetek, míg azoknál, akik a koktél helyett placebót kaptak, három hét volt az átlag – állítja a közlemény. 

    A REGEN-COV terméknév alatt futó koktél két monoklonális antitestet, casirivimabot és imdevimabot tartalmaz. A készítmény vészhelyzeti alkalmazását az amerikai gyógyszerhatóság már engedélyezte, valamint az Európai Gyógyszerügyökség (EMA) is kiadott egy ajánlást a felhasználására vonatkozóan.

    Mindkét esetben felhívták a figyelmet arra, hogy a készítményt nem ajánlják azok kezelésére, akik lélegeztetőgépre kerültek, valamint hogy elsősorban a súlyosabb lefolyású betegségek megelőzésére alkalmas. 

    Az újabb vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy egyes vírusvariánsok ellen nem hat a koktél. 

    A Regeneron szerint a készítménnyel 2020 októberében Donald Trumpot is kezelték, az amerikai elnök orvosainak külön kérésére. 

  • Akár öt év börtönt is kaphatnak ezentúl Kambodzsában azok az igazolt koronavírus-fertőzöttek, akik nem fordulnak orvoshoz – derül ki az ország igazságügyi minisztériuma egyik munkatársának a közösségi médiában hétfőn közzétett bejelentéséből. Az ország épp a hétvégén szigorította a járványvédelmi előírásokat, amelyekről itt olvashat bővebben.

  • Romániában összesen 1080 ember fertőződött meg azok közül, akik a koronavírus elleni oltás második dózisát is megkapták már.

    A második oltás után az eddigi tapasztalatok szerint 10-14 nappal diagnosztizálták a fertőzéseket, azonban a betegek többsége enyhe tünetekkel vagy tünetmentesen megúszta a betegséget.

    Bővebben itt olvashat erről, illetve arról, hogy mikor kezdhetik meg a 12 évesnél idősebb gyerekek oltását a szomszédos országban.

  • Washington ismét bírálta Kínát a koronavírus-járvány eredetével kapcsolatban, ezúttal Antony Blinken amerikai külügyminiszter az NBC tévének vasárnap adott interjújában.

    Amiatt, hogy Kína nem tette lehetővé időben a világ vezető egészségügyi szakértői számára a hozzáférést a járványadatokhoz, a Covid–19 súlyosabb pandémia lett, mint egyébként lett volna, és nagyon fontos lenne alaposan felderíteni a vírus eredetét – jelentette ki.

  • Brazíliában a koronavírus-járványnál sokak számára sokkal nagyobb és közelibb problémát jelent az éhínség, ami egyre inkább terjed az országban. Ráadásul a két folyamat ördögi kört alkotva erősíti egymást. 

    Egy újabb kimutatás szerint összesen 19 millió brazil éhezik, 

    117 millió ember pedig – vagyis a lakosság közel fele – szintén nem jut elegendő táplálékhoz. 

    Szakértők szerint ehhez jelentősen hozzájárult az is, hogy a járvány miatt jelentősen növekedett a munkanélküliség, csökkentek az átlagbérek, mindeközben pedig meredeken növekedett az élelmiszerek ára. 

    Brazília 2014-ben lekerült ugyan az ENSZ éhínség-világtérképéről, de 2015-ben visszaesett a gazdaság, miközben a Petrobras-ügy miatt politikai válság is kitört, és emiatt ismét visszakerültek oda. 

    A járvány aztán mindezt tetézte, és ezzel ördögi kör jött létre, ugyanis a hiányosan táplálkozó emberek közül sokkal több áldozatot szed a vírus. 

    Ez egy szörnyű kombináció, ami az ország történetének legrosszabb humanitárius katasztrófáját eredményezi 

    – mondta az Al Jazeerának Alexandre Padilha volt egészségügyi miniszter. 

  • Az egyes sajtóorgánumok és közösségimédia-felhasználók által szerinte félreértelmezett nyilatkozatában pusztán egy tudományos felvetést tett arra vonatkozóan, hogy a hatásosság javítása érdekében módosításokat alkalmazhatnak az oltási folyamatban, illetve felmerülhet a különböző vakcinák egymást követő beadása is mint lehetőség – magyarázza korábbi kijelentéseit Kao Fu, a kínai járványügyi központ vezetője a Global Times kínai lap szerint.

    Bővebben itt fejtettük ki a kínai szakember gondolatait. 

  • Az idén nyárra halasztott tokiói olimpia és paralimpia szervezői azt tervezik, hogy kibérelnek egy 300 szobás szállodát azon sportolók és stábtagok részére, akik a japán fővárosban megfertőződnek a koronavírussal. A szervezők igyekeznek mindenre felkészülni. További részleteket itt olvashat. 

  • A Pfizer vakcinájával beoltottak közt is képes terjedni a dél-afrikai variáns, amely így náluk sokkal gyakrabban fordul elő, mint az oltatlan népesség körében – derült ki egy izraeli kutatásból. A kutatás szerint ugyanis a dél-afrikai variáns – a jelek szerint – nagyobb eséllyel képes áthatolni az oltás által nyújtott védelmen, mint a többi változat, amelyek ellen hatékonyabb védelmet ad a Pfizer-oltás. Bővebben itt olvashat erről. 

  • Addig is felpörgetnék az oltásokat, és kötelezővé tennék az egészségügyi dolgozóknak is. Az országban egyébként épp enyhül valamelyest a fertőzés terjedése, mától könnyítettek a bevásárlóközpontok látogatásán. Erről itt olvashat bővebben. 

  • India rekordszámú új koronavírus-fertőzöttet jelentett hétfőn, és ezzel megelőzte Brazíliát a regisztrált fertőzöttek számában.

    Az elmúlt 24 órában 168 912 új esetet regisztráltak.

    Indiában immár 13,53 millió a megfertőződések száma, Brazíliában pedig 13,45 millió. Az Egyesült Államokban 31,2 millió esetet jegyeztek fel a járvány kezdete óta.

    Az utóbbi egy napban történt halálesetek száma 904 Indiában, így már 170 179-en haltak meg koronavírus-betegségben az országban.

  • Bosznia-Hercegovina fokozatosan kezdi enyhíteni a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozásokat, hétfőtől például – több mint három hét után – Szarajevóban ismét megnyithattak a vendéglátóhelyek kerthelyiségei.

  • A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) adatbázisa szerint az elmúlt 24 órában Ukrajnában 7856 koronavírusos esetet regisztráltak – írta a karpatalja.ma.

    A halálos áldozatok száma 287. A legtöbb megbetegedést Dnyipropetrovszk megyében regisztrálták, ahol 1112 fertőzöttet jegyeztek fel egy nap alatt.

    A pandémia kezdete óta 1 416 215-en gyógyultak fel a vírusból. Eddig 37 301 személy életét követelte a betegség.

  • Eran Szegal, az izraeli Weizmann Tudományos Intézet informatikus-biológus professzora szerint lehetséges, hogy kialakult az országban a magas fokú átoltottság miatt egyfajta közösségi immunitás, amely lehetővé teszi újabb járványügyi korlátozások feloldását.

    Izraelben januárban tetőzött a járvány harmadik hulláma, amelyben több mint 95 százalékban a brit változatot azonosították,

    de mostanra 97 százalékban csökkent a naponta azonosított új esetek száma.

    Csaknem 5 millió izraelit már kétszer beoltottak, a pészahi és húsvéti családi és közösségi összejövetelek sem okozták az új fertőzések számának emelkedését, és ezért az egészségügyi minisztérium illetékesei a korlátozások további enyhítését tervezik, többek közt a szabad téri maszkviselés elhagyását.

  • A szlovák járványhelyzet javulásával hétfőtől visszatérhettek az alsó tagozatosok az iskolapadba. Eddig csak azok a gyermekek vehettek részt a jelenléti oktatásban, akik szülei nem tudtak otthonról dolgozni. Az óvodások is járhatnak már oviba.

    Igaz, ennek komoly feltételei vannak, amelyekről itt írtunk bővebben. 

  • Egyre nagyobb a feszültség az Európai Unió és az AstraZeneca közt amiatt, hogy a cég csak a szerződésekben előírt mennyiség negyedét tudta leszállítani a koronavírus elleni oltóanyagából 2021 első negyedévében. Ugyan a cég szerint pozitív hangvételű egyeztetéseket folytattak a témában az Európai Bizottsággal, azonban utóbbi szóvivője vasárnap úgy nyilatkozott, hogy még sokat kell dolgozniuk a probléma megoldásán, de valóban zajlanak az egyeztetések. 

    Minderről bővebben itt olvashat.