Meghalt az egyik leggazdagabb német milliárdos

2021.02.24. 15:50

Heinz Hermann Thiele az egyik legjelentősebb vállalkozó volt Németországban. A kereskedelmi járműveket és vasúti fékberendezéseket gyártó Knorr-Bremse Csoportot egy nehéz gazdasági helyzetben lévő középvállalkozásból jövedelmező, globálisan sikeres cégcsoporttá fejlesztette, amelynek mára csaknem 30 000 alkalmazottja van több mint 100 telephellyel, éves forgalma pedig mintegy 7 milliárd euró.

Itt kezdte pályafutását 1969-ben a szabadalmi osztályon, majd rábízták a haszongépjármű-részleg fejlesztését. 1987-ben a vállalatcsoport igazgatótanácsának elnöke lett, a részvények többségét fokozatosan szerezte meg. A vállalatot több mint két évtizedig vezérigazgatóként irányította, 2007-ben hagyott fel az operatív vezetéssel, akkor a felügyelőbizottság élére került. Ezzel egy időben Európa legnagyobb légitársaságában, a német Lufthansában is 15 százalékos résztulajdont szerzett. 

A későbbi milliárdos Thiele nehéz körülmények között nőtt fel, miután a család vagyona a második világháborúban megsemmisült a szétbombázott Berlinben. Édesanyjával elmenekült Kelet-Németországból, apja pedig visszatért ugyan a hadifogságból, de már 61 éves korában elhunyt.

A rendkívül korlátozott anyagi körülményeket és az apa hiányát használtam fel arra, hogy valamit a saját erőmmel alkossak 

– mondta később egy interjúban, amikor már Németország vezető vállalkozójának számított. A Forbes üzleti lap a vagyonát csaknem 13 milliárd dollárra taksálta. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport