Meghalt egy idős férfi, miután beoltották koronavírus ellen Szlovákiában

2021.01.26. 18:53

Szlovákiában meghalt egy idős férfi, miután beoltották a koronavírus elleni vakcinával – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség kedden.

A 79 éves férfi több krónikus megbetegedésben is szenvedett, és a boncolás során azt állapították meg, hogy ezek voltak a halálának elsődleges okai, ugyanakkor az oltás nemkívánatos mellékhatásaiként fellépő láz és elgyengülés is hozzájárult a halálához – írta a szlovák hírügynökség az Állami Gyógyszerfelügyeleti Intézet (SÚKL) tájékoztatására hivatkozva. Az intézet az oltás és az elhalálozás közti okozati összefüggést „lehetségesnek” minősítette, ami közepes valószínűséget jelez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a hasonló esetek jellemzésére felállított 5 fokozatú skálán – írja az MTI.

A SÚKL szóvivője az eset kapcsán kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta: az oltás szükségességét egyénileg kell megítélni a több krónikus megbetegedéssel küzdő időskorú személyek esetében, akiknél az enyhébb nemkívánatos mellékhatások is egészségügyi nehézségeket okozhatnak.

A szlovák intézet eddig 353 olyan esetet regisztrált, amelyeknél fennáll a gyanú, hogy a koronavírus elleni oltás nemkívánatos mellékhatásairól van szó, ezek közül 24-et minősítettek súlyosnak.

A Szlovákiában is december végén megkezdett oltási program keretében eddig több mint 102 ezer személyt oltottak be, közülük hétfőn közel hatezret.

Szlovákiában egyelőre csak egyfajta vakcinát használnak a koronavírus elleni oltásra, a Pfizer-BioNTech konzorcium termékét.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ kedden közzétett adatai szerint hétfőn közel 11 ezer PCR típusú tesztet végeztek el Szlovákiában, ezek alapján 1590 új fertőzöttet regisztráltak. Az újonnan regisztrált fertőzöttek száma néhány napja csökkenő tendenciát mutat, a haláleseteké viszont nem. Marek Krajcí egészségügyi miniszter pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: Szlovákiában fokozatosan javul a járványhelyzet, ami azt jelzi, hogy az ország már túl van a koronavírus okozta járvány második hullámának csúcspontján.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 238 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 709 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek el. A gyógyultnak nyilvánítottak száma közel kétszázezer, s jelenleg 3263 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 4260 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám hétfőn 192-vel emelkedett. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport