Meghalt a bíróságon az előző egyiptomi elnök, Mohamed Murszi

Meghalt a bíróságon Mohamed Murszi, volt egyiptomi elnök, írta a Reuters . Az egyiptomi állami tévé jelentése szerint a 67 éves Murszi éppen egy meghallgatáson vett részt Kairóban az ellene kémkedési vádakkal indított bírósági eljárásban, amikor elájult, majd rövid időn belül meghalt, mielőtt még kórházba tudták volna szállítani.

Az MTI azt írta, hogy bírósági források szerint percekkel a halála előtt a meghallgatáson arról beszélt, hogy "számos olyan titok" birtokában van, amelyek felfedése akár a szabadulását is biztosíthatná, mégsem mondhatja el ezeket, mert az ártana Egyiptom nemzetbiztonságának.

Murszi fia, Ahmed is megerősítette apja halálhírét a Facebookon.

Mohamed Szudan, a Muzulmán Testvériség egyik londoni vezetője úgy vélte: Murszi halála "előre kitervelt gyilkosság" volt, mert az egykori elnöktől megtagadták a gyógyszereket és a látogatásokat, és alig lehetett bármit tudni egészségi állapotáról.

Murszit a dél-kairói Tora börtön egy különleges szárnyában őrizték, ahol jogvédők szerint a fogva tartási körülmények messze elmaradtak az egyiptomi és nemzetközi standardoktól.

Mohamed Murszi, a hivatalából a hadsereg által eltávolított volt egyiptomi államfő rácsok mögött perének tárgyalásán egy kairói bíróság tárgyalótermében 2017-ben.
Mohamed Murszi, a hivatalából a hadsereg által eltávolított volt egyiptomi államfő rácsok mögött perének tárgyalásán egy kairói bíróság tárgyalótermében 2017-ben.
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Mohamed Murszit 2012-ben választották meg a megbuktatott diktátor, Hoszni Mubarak után. Előtte a Muszlim Testvériségben is politizált, majd a nílusi forradalom után az ahhoz szorosan kötődő iszlamista Szabadság és Igazságosság Pártjának volt addig az elnöke, amíg le nem mondott posztjáról az egyiptomi elnökválasztás után.

Beiktatásának első évfordulója után tüntetések indultak be Egyiptom-szerte, amire válaszul a hadsereg ultimátumot adott neki. Mivel ezt nem teljesítette, 2013. július 3-án megbuktatták, majd még abban az évben perbe is fogták több ügyben, majd azóta szinte minden évben eljárás alá vonják. 2015-ben halálos ítéletet is hirdettek felette, legutóbb pedig 2017 decemberében ítélték 48 év börtönre. 

Murszi után, 2014-ben Abdel-Fattáh Esz-Szíszi került hatalomra. Szíszinek a választáson valódi ellenfele nem akadt, mert addigra az összes ellenfelét így-úgy kiiktatta: az egyiket letartóztatták, a másikat megverték, többen pedig megfélemlítés miatt visszaléptek. Azóta pedig igyekeznek minden kritikus hangot elhallgattatni, életbe lépett náluk egy olyan törvény, amely szerint le lehet tiltani olyan weboldalakat, amik a nemzetbiztonságra vagy a nemzetgazdaságra veszélyt jelentenek. Nagyon gyorsan le is kapcsoltak több száz híroldalt és civil szervezetek oldalát is. 

Mióta hatalomra került, több ezer embert vettek őrizetbe, nagyrészt iszlamistákat, de vannak közöttük világi aktivisták is. Visszavontak több olyan szabadságjogot is, amelyet még a 2011-es, demokráciát követelő felkelés idején vívtak ki az egyiptomiak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport