A török hatóságok lekapcsolták az Egyesült Arab Emírségek két lehetséges hírszerzőjét

2019.04.19. 18:59

A török hatóságok őrizetbe vettek két hírszerzőt, akik állítólag az Egyesült Arab Emírségek titkosszolgálatainak dolgoznak - írja az MTI. 

A részben állami Anadolu török hírügynökség szerint a két embert az isztambuli főügyészség által folytatott egyik nyomozás keretében fogták el. A török hatóságok vizsgálják, hogy a lekapcsolt gyanúsítottaknak közük van-e a szaúdi ellenzéki újságírónak, Dzsamál Hasogdzsinak a meggyilkolásához, akivel tavaly október 2-án végeztek Szaúd-Arábia isztambuli főkonzulátusán.

A szaúdi vezetést élesen bíráló Hasogdzsi azért kereste fel az isztambuli szaúdi főkonzulátust, hogy a közelgő esküvőjéhez szükséges dokumentumokat beszerezze. Török menyasszonya az épületnél várta, de nem látta kijönni. Hang- és videofelvételekre hivatkozó török sajtóbeszámolók, valamint nevük elhallgatását kérő török tisztségviselőktől származó amerikai értesülések szerint Hasogdzsit a főkonzulátuson brutális módszerekkel meggyilkolták. Rijád a gyilkosságot először tagadta, később azonban beismerte, hogy az újságíró dulakodás következtében vesztette életét. A gyanúsítottak elleni per januárban kezdődött, azóta pedig a szaúdi kormány többször hangsúlyozta, hogy belpolitikai ügynek tekinti a történteket. Sokan azonban, köztük az ügy kivizsgálásával megbízott ENSZ-jelentéstevő a szaúdi trónörököst, Mohamed bin Szalmánt tartja a felbujtónak.

Hasogdzsi földi maradványai a mai napig nem kerültek elő.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport