Különös haláleset miatt van bajban egy Michelin-csillagos spanyol étterem

2019.02.20. 19:38

Vizsgálatot indított a spanyolországi Valencia tartományának egészségügyi hatósága azt követően, hogy egy 46 éves nő előbb rosszul lett, majd meghalt, miután a RiFF nevű Michelin-csillagos étteremben evett – írja az El País.

Az elmúlt időszakban összesen huszonnégyen lettek rosszul azután, hogy a Valencia városában lévő étteremben ettek, köztük az elhunyt nő férje és fia is, az ő tüneteik azonban jóval enyhébbek voltak, és hamar fel is épültek. 

Egy vizsgálat már lezajlott az étteremben, és egyelőre úgy tűnik, hogy minden a legnagyobb rendben. A következő lépés a különféle hozzávalók elemzése lesz.

– mondta a tartomány egészségügyi hatóságának vezetője, hozzátéve, hogy az ő feladatuk lesz megállapítani, hogy mi okozhatta a nő halálát.

A hatósághoz köthető források szerint az ügyet február 17-én jelentették be azután, hogy a nő és családja rosszul lettek, és az ételmérgezés tüneteit – hányás és hasmenés – produkálták. Az apa és a 12 éves fiú február 16-án már jobban érezte magát, a nő állapota azonban tovább romlott, 17-én pedig végül meg is halt.

Az ügyben indult vizsgálat során ugyanakkor nem találtak semmi olyat, ami miatt ételmérgezést kaphattak volna az étterem vendégei, így jelenleg a különféle minták elemzését, illetve a boncolást várják. Egyelőre nem tudni, hogy közvetlenül az étel okozta a nő halálát, vagy a kialakult állapota miatt vesztette életét.

A RiFF tulajdonosa közölte, hogy az étterem a vizsgálat idejére zárva tart, a működés csak akkor folytatódik majd, ha a személyzet is a vendégek is maximálisan biztosítva lesznek a hely biztonságáról. A férfi azt is hozzátette, hogy mindenben együttműködik a hatóságokkal, és részvétét fejezte ki az eset miatt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport