Súlyos cunami Indonéziában: 222 halott, legalább 843 sérült

000 1BS800
2018.12.23. 03:17 Módosítva: 2018.12.23. 15:01

Súlyos szökőár csapott le az Indonéziához tartozó Szunda tengeri szorosra helyi idő szerint szombat este: már 222 halottról és 843 sérültről érkezett jelentés. Az áldozatok többsége belföldi turista, a legtöbben, 33-an Banten tartomány Pandeglang térségében vesztették életüket. 

A hatóságok szerint félő, hogy az áldozatok száma nőni fog, legalább huszonnyolc embert pedig eltűntként tartanak nyilván.

A cunami a Jáva és Szumátra szigetek közötti Szunda-szoros térségében keletkezett, Banten és Lampung tartományokat érintette. A BBC-n olvasható beszámolók szerint egész nap érezhetően aktív volt a vulkán, és a cunami két hullámban érkezett, az első volt a nagyobb, erősebb.

A közösségi médiában kering egy mobillal felvett videó, amelyen az látszik, ahogy egy helyi zenekar, a Seventeen koncertje közepén csap le a szökőár az együttesre és a közönségre:

A zenekar énekese közzétett egy videót, amin könnyeivel küszködve mondta el, hogy a basszusgitárosuk és a menedzserük is meghalt, két tagjuk és az énekes felesége pedig eltűnt, írtaa Guardian.

Sutopo Purwo Nugroho, a katasztrófavédelem szóvivője közölte: a szökőárt vélhetően a szorosban lévő Krakatau vulkán kitörése, és az azt követő víz alatti földcsuszamlás váltotta ki. A cunami erejéhez a telihold miatti dagály is hozzájárulhatott.

Több helyi lakos is azt mondta, hogy

nem volt megfelelő figyelmeztetés arról, hogy cunami éri el a partokat.

A katasztrófavédelem elnézést kért, amiért egy szóvivőjük először arról beszélt, hogy nem cunami történt, és arra kérte az embereket, hogy ne pánikoljanak. Később azt mondta, az zavarta meg, hogy nem észleltek földrengést, írja a BBC.

Az indonéziai fővárostól, Jakartától 200 kilométerre fekvő Krakatau vulkán június óta több alkalommal is kitört. Pénteken 400 méteres magasságba lövellt hamufelhőket, az indonéziai geológiai ügynökség azt tanácsolta, hogy senki se közelítse meg a tűzhányó kráterének 2 kilométeres körzetét.

Beszámolók szerint egyes helyeken csaknem 20 méteres magassággal ért partot az árhullám. A Hszinhua kínai hírügynökség jelentése szerint Lampung tartományban több mint 100 épület összedőlt, sokan a romok alatt rekedtek.

A legfrissebb hivatalos összesítés szerint 430 otthonban, 9 szállodában és 10 hajóban keletkeztek súlyos károk. A Vöröskereszt szerint az embereknek ivóvízre, és orvosi segítségre van szükségük.

Indonéziában legutóbb szeptemberben pusztított természeti katasztrófa: Celebesz szigetét rázta meg egy 7,5-ös erősségű földrengés, az azt követő szökőár következtében több mint 2 ezren haltak meg és mintegy 4600-an szenvedtek sérüléseket. 14 éve, 2004-ben, szinte pontosan ugyanekkor, az év végén egy hatalmas földrengés okozott cunamit az Indiai-óceánon. Akkor több mint 200 ezren haltak meg.

A Krakatau aktív vulkán, és már sokadszorra okoz katasztrófát a szigetvilágban. A leghíresebb eset az 1883. augusztusi kitörés, ami valójában egy hatalmas robbanás volt, melynek során a vulkáni sziget nagy része megsemmisült.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport