Öt emberre kértek halálbüntetést a szaúdi újságíró meggyilkolása miatt

2018.11.15. 12:13

A szaúdi ügyészség halálbüntetést kért a Hasogdzsi-gyilkosság öt vádlottjára, írja a Sky. 

Ezt az ügyben tartott csütörtöki sajtótájékoztatón jelentették be. 

A török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdoğan a napokban mondta el, hogy a gyilkosságot bizonyító hangfelvételeket átadták Szaúd-Arábiának, az Egyesült Államoknak, Németországnak, Franciaországnak és Angliának.

A szaúdi rezsimmel szemben kritikus újságírót október 2-án gyilkolták meg Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán. Hasogdzsi azért ment oda, hogy a török menyasszonyával tervezett házasságkötéséhez szükséges iratokat beszerezze.

A törökök szerint nem kielégítő a szaúdi ügyészség nyilatkozata 

Az MTI azt írja, hogy a török külügy nem teljesen kielégítő a Hasogdzsi-ügyben illetékes szaúdi ügyészség csütörtöki nyilatkozata a vádiratról. 

A török külügyminiszter arról is beszélt,  Dzsamál Hasogdzsi meggyilkolásával kapcsolatban a szaúdi hatóságok korábban 18 gyanúsítottat tartóztattak le, most azonban már csak 11 érintett ül előzetesben. Miért engedték szabadon a többit? 

Arra is kitért, hogy a vádirat szerint Hasogdzsival azután végeztek az isztambuli szaúdi főkonzulátuson, hogy ellenállt a hazaszállítása céljából a külképviseletre érkező szaúdi csoportnak. Cavusoglu ugyanakkor leszögezte: a gyilkosságot már előre kitervelték.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport