20 embert mészárolt le egy ukrán diák egy krími középiskolában

2018.10.17. 12:20 Módosítva: 2018.10.18. 11:55

21 ember meghalt, és 50 megsérült abban a támadásban, ami a Krím-félszigeten található Kercs városában történt szerda délelőtt. Egy műszaki szakiskolában zajlott a mészárlás, az áldozatok és sérültek nagy része tizenéves, 14 diák és öt felnőtt halt meg, ebből hatan kiskorúak voltak. 

Az orosz Nemzeti Terrorelhárító Bizottság először annyit közölt, ismeretlen eredetű robbanószerkezet lépett működésbe. A kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság pedig később terrortámadásnak minősítette az esetet, amit aztán visszavontak. 

A KerchNET alábbi videója alapján Olga Grebennyikova, a tanintézmény vezetője arról beszélt, hogy több robbanás is történt, és lövöldözés is volt:

Az RT News azt írja, hogy miután kiderült, hogy a támadást az iskola egyik, 18 éves, vegyész szakos diákja, Vlagyiszlav Roszljakov követte el (aki a helyszínen végzett magával), a Nyomozó Bizottság terrorizmusról tömegmészárlásra minősítette át az esetet. A támadóról ez a térfigyelőkamera-felvétel terjed a twitteren:

A vizsgálatokból kiderült, hogy a támadó egy fémdarabokkal megtöltött, házilagos készítésű robbanószerkezetet robbantott fel, majd egy karabéllyal lövöldözni kezdett. A lőfegyverhez - egy Bekasz típusú, csőtáras vadászpuskához - amelyet a támadás előtt mintegy egy hónappal szerzett be, törvényesen jutott hozzá.

A több mint 50 sebesült közül tízet intenzív osztályon ápolnak.

Roszljakovnál a híradások szerint nagy mennyiségű lőszert, valamint egy további robbanó- és több gyújtószerkezetet találtak. A támadó a nyomozás megszellőztetett eddigi eredményei szerint egy lövészklub tagja volt, vallási szektához, szélsőséges csoporthoz nem tartozott. Azt még továbbra is vizsgálják, hogy nem állt-e kapcsolatban ukrán szélsőségesekkel - írja az MTI. 

Korábban gázszivárgást sejtettek a háttérben, mert a gázszivárgás a szovjet területeken meglehetősen sok balesetet szokott eredményezni a laza biztonsági előírások és a gyér karbantartás miatt.

A helyszínre több mentőautó is kiérkezett, de annyi a sérült, hogy nem tudták mindet elvinni, ezért a tömegközlekedés buszait is bevonták. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport