Olajárháború? Ugyan már, az OPEC+ erősebb, mint valaha

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

Előrebocsátom, hogy az alábbiakról érvényes tudása porban járó gyalognak nem lehet, mert ha valami, akkor ez igazi politika, az igazi politika pedig természeténél fogva kerüli a fényt. Csak gondolkodunk.

A legenda ugyebár az, hogy március elején, tehát már derékig gázolva a világjárvány kiváltotta gazdasági összeomlásban az OPEC+ államok bécsi tárgyalásaikon egymásra borogatták az asztalokat, nem tudván megállapodni a kitermelési kvóták csökkentésében. Szaúd-Arábia szeretett volna kitermelést csökkenteni, Oroszország nem, a pozícióik a tárgyalások előtt is nyilvánosak voltak, érthetetlen, hogy miért vártak sokan megegyezést.

Az ilyen megállapodások lényege egyébiránt az, hogy ki mennyivel vágja vissza a termelést, hiszen aki kevésbé, vagy aki hazudik, az élvezi az ár stabilizálását egy kevésbé, vagy egyáltalán nem csökkentett, vagy akár megnövelt értékesítési volumen mellett is. Így működik a dolog normális körülmények között.

De most? Hogy gondolhatta Szaúd-Arábia ura és parancsolója, hogy a lehetséges néhány millió hordó/nap vágással stabilizálni lehetne az olajpiacot, amely történetesen a világgazdaság, és azon belül például a légiközlekedés leállásával néz szembe?

A kérdésre a válasz szerintem az, hogy nem gondolta, dehogy gondolta.

Ellenkezőleg, jó eséllyel ugyanazt gondolta, mint Putyin: itt az idő, az ajándékba kapott lehetőség a veszedelmesen növekvő amerikai palaolaj-kitermelők földig bombázására. Az öt évvel ezelőtti hasonló művelet teljes kudarcot vallott, az amerikai palaolaj-kitermelők csődhullámát új, jelentős részben sokkal erősebb mérlegű szereplők lovagolták meg, a technológia is fejlődött, így az ilyen kitermelés fedezeti pontja lejött az akkori értékeknek csaknem a felére, 35 dollár környékére.

Az amerikai palaolaj-kitermelés volumene gyorsan nő, az exportot technikailag lehetővé tevő új infrastruktúra, az ehhez szükséges vezetékek, tározók, kikötői átrakodó terminálok rohamosan épülnek. A párhuzamos fronton, a földgáz esetében ugyanez történik, épülnek az LNG terminálok és az LNG szállításra képes hajók, az Egyesült Államok elképesztő ütemben halad afelé, hogy a világ kőolaj- és földgázpiacának meghatározó játékosa legyen – immár termelőként, eladóként.

Ennél nem sok fontosabb dolog történt, történik, illetve fog történni ezekben az években.

Ez a változás felforgatja a Közel-Keletet, és alapjaiban rázza meg a szén-hidrogén monokultúrára épülő orosz gazdaságot, és benne a putyini uralmi rendszert. Bármit tesznek, bármiről gondolkodnak, ez ott kell, hogy legyen a fejükben.

Erre azt mondják nekünk, hogy összevesztek. Összevitatkoztak. Megsértődtek. Bedurciztak, az itt a baj. Hát persze. De majd megbeszélik, hiszen nekik is érdekük, hiszen ebből és csak ebből élnek – hát éppen ez az. Nem az az érdekük, hogy ha van egy olyan év, amikor kiesik a világ olajkeresletének hozzávetőleg a negyede-harmada, akkor 5 vagy 10 vagy 20 dollárral magasabb legyen az olajár annál, mint egyébként lenne, és ebben testvériesen egyezzenek meg, miközben teljesen nyilvánvaló, hogy úgyis be fogják csapni egymást a valóságos kitermelési volumeneket illetően, ahogy mindig is teszik.

Az érdekük az, hogy lelassítsák a számukra félelmetes, rettenetes folyamatot, amelyben az Egyesült Államok hozzájuk hasonló szuperexportőrré válik.

Ehhez pedig a világjárvány nagyszerű, csodálatos, nem várt lehetőséget ad – ha most megismétlik a korábbi kísérletet, akkor segíthetnek tartósan az amerikai kitermelők új fedezeti pontjai alá nyomni az olajárat, nem csak a kétélű fegyverként működő csődhullámot indítva el, hanem jó időre kipusztítva ezzel a beruházásokat ebből a szektorból. Ennyi tartalékuk van, ennyit kibírnak, és ha jól sikerül, akkor utána pár évig levegőhöz jutnak.

Ha pedig szerencséjük is van, akkor minden alternatív energiaprojekt is megsérül, lelassul, távolabb kerül a pénzügyi racionalitástól. Ez így már valami, ezért érdemes előadni ezt az olcsó színjátékot.

Az, hogy működik-e az elgondolás, messze nem magától értetődő. Ha például az amerikai palaolaj-kitermelés és az export-infrastruktúra fejlesztése is kiszabadul a piaci finanszírozás béklyóiból, mert esetleg direkt állami beavatkozásra kerül sor, akkor borul a terv nagyobb része. De ennyi kockázat alighanem belefér.

Ami a színházat illeti, arra Oroszországnak aligha volt szüksége, bár a célok érvényesülését nagyban segíti, ha van egy fedősztori, és nem kell nyíltan elmondani, miről van szó.

Szaúd-Arábia azonban nem teheti meg, hogy nyíltan és durván, pláne tartósan vitális amerikai érdekeket sértsen. Sosem, de ha Iránban a járvány magával ragadná a teokráciát, és egy az Egyesült Államokkal együttműködni képes rezsim alakulna ki, akkor aztán végképp nem.

A szaúdiaknak a dömpinghez szövetségesre és alibire volt szükségük, az oroszok pedig megtalálták a módját, hogy segítsenek mindkettőben.

Mindketten annyi olajat termelnek ki, amennyit bírnak, már-már komikusan agresszíven kommunikálnak az ár lehető legnagyobb nyomás alatt tartása érdekében.

És ami a legszebb: egymásra fogják az egészet. Ha a világ elsőszámú járványügyi és virológiai szakértője, a mindenkinél okosabb Donald Trump bármelyiküket felhívja telefonon, sajnálkozva elmondják neki, hogy hát ők szívesen, de a másik szemétláda miatt sajnos nem lehet, tetszik érteni a bácsinak.

Az OPEC+ valójában erősebb és „olajozottabb”, mint valaha- csak most éppen a másik irányba tekerték ki a csapot közös erővel, koppanásig.

Durva influenza vagy veszélyes világjárvány?

Vannak, akiknek már nincsenek kérdéseik,
És vannak, akik az Indexet olvassák!
Támogasd te is a független újságírást, hogy ebben a nehéz helyzetben is tovább dolgozhassunk! Kattints ide!