Óriási üzlet az időseknek szóló technológia

2023.02.03. 17:31
Az utóbbi pár évben egyre több figyelmet kap egy új kifejezés a techszektorban, ez pedig nem más, mint az AgeTech. Első hallásra úgy tűnhet, mint bármely más techszóösszetétel, ahol a koncepció meglehetősen egyszerű: AgeTech = technológia időseknek. A valóság azonban ennél összetettebb – az AgeTech ennél sokkal tágabb fogalom.

Az AgeTech elsősorban a 60 év felettiek igényeire optimalizált technológiákra és szolgáltatásokra utal. Ez azonban nem lebutított technológiát jelent, sokkal inkább azon szolgáltatások összességét, amelyek az öregedéssel járó valódi kihívásokra próbálnak megoldást nyújtani. Az AgeTech-szolgáltatások többek között egyszerűbbé teszik az idősek számára a banki ügyeik intézését, és segítenek megvédeni őket a pénzügyi csalásoktól is.

Ugyanakkor nem csak a pénzügyi ágazatra korlátozódik az AgeTech. Egyre nagyobb az igény az idősek számára kialakított intelligens otthonok iránt is. Az életkorbarát okosotthonok olyan mesterséges intelligenciával feljavított termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek saját otthonukban maradhassanak, még akkor is, ha gondozásra szorulnak. 

Az AgeTech egyedisége abban áll, hogy a célközönséget (vagyis az idősebb felnőtteket) is gyakran bevonják a termék vagy szolgáltatás tervezési és fejlesztési folyamataiba. Ennek előfutára egy olyan otthontervezési modell, amelynek folyamán már a korai szakaszban részt vesznek az idősebb lakók a nekik szánt lakások tervezésében, ezáltal a végeredmény sokkal jobban megfelel az igényeiknek. Ahhoz, hogy egy technológia megfelelő AgeTechnek minősüljön, az integrációnak ugyanilyen formában kell megvalósulnia – magyarán az idősebb felnőtteknek itt is fontos szerepük van. 

Határtalan lehetőségek

Az AgeTech iparág egyre gyorsabb ütemben nő. Az idősgondozásra, az idősek ellátására és az otthoni egészségügyi ellátásra összpontosító amerikai startupok finanszírozása több mint háromszorosára nőtt, 351 millió dollárról (2019) 1,14 milliárd dollárra (2020). Az AARP Longevity Economy Outlook 2019-es jelentése szerint az 50 év feletti amerikai lakosság technológiára fordított kiadásai a 2018-as 140 milliárd dollárról 2050-re várhatóan 645 milliárd dollárra nőnek, ami több mint 500 milliárd dolláros növekedést jelent.

Ezzel párhuzamosan az AgeTech piaci értéke 2025-re várhatóan meghaladja a kétezer milliárd dollárt.

A befektetők és a nagyvállalatok felismerték az AgeTech-piacban rejlő hatalmas lehetőséget, amely a jövőben csak tovább nő majd. Ennek eredményeképpen az idősek számára készült új termékek és szolgáltatások mennyisége egyre bővül, és még az olyan vállalatok is, mint az Amazon és a Best Buy is elkezdték beépíteni az AgeTechet a stratégiájukba. 

AgeTech a pénzügyi szektorban

Azt már látjuk, hogy a nyugati társadalmak elidősödése miatt a jövőben egyre több pénz áramlik majd ebbe a szektorba. Ennek következtében az elmúlt néhány évben rengeteg startup alakult a fintech és az AgeTech metszéspontjában. Ezek a vállalkozások az öregedés minden aspektusát igyekeznek lefedni termékeikkel és szolgáltatásaikkal: nyugdíj-megtakarítás és -tervezés, csalásmegelőzés, egészségügyi biztosítás, valamint jogi és pénzügyi tervezéssel kapcsolatos szolgáltatások – csak hogy néhányat említsünk.

A robottanácsadás egy jó példája a pénzügyi szektorban működő AgeTech-megoldásoknak. Ezek olyan online befektetési platformok, amelyek algoritmusok segítségével kezelik az emberek portfólióját. Figyelembe veszik az egyén pénzügyi céljait és kockázattűrő képességét, hogy személyre szabott befektetési tanácsokat adjanak. Emellett gyakran sokkal könnyebben elérhetők és olcsóbbak, mint az emberi tanácsadók, ezért jó választást jelenthetnek az idősebb korosztálynak.

Vannak olyan AgeTech-szolgáltatások, amelyek segítenek megvédeni az időseket a pénzügyi csalásoktól és attól, hogy ellopják a személyes adataikat.

Ezek közé tartozhat a csalásmegfigyelés és -megelőzés, a biztonságos online tranzakciók, valamint a gyakori csalások felismerését és elkerülését segítő edukációs tartalmak. Az EverSafe például egy saját fejlesztésű technológiát alkalmaz kifinomult analitikával. A felhasználó pénzügyi előzményei alapján egy személyes profilt hoz létre, és ha a szokványostól eltérő tevékenységet észlel, figyelmeztetést küld.

Bizonyos AgeTech-megoldások olyan alkalmazásokat és platformokat kínálnak, amelyek segítenek a pénzügyek kezelésében és a fizetések elektronikus úton történő lebonyolításában, fizikai csekkek vagy készpénz nélkül. Ezáltal sokkal kényelmesebbé és biztonságosabbá teszik a pénzügyek kezelését nemcsak az idős emberek, de gondozóik számára is. 

A bankok sem akarnak kimaradni

Az idősödő népesség növekedésével párhuzamosan új típusú pénzügyi termékek, új eszközosztályok, új befektetési stratégiák, valamint hosszabb lejáratú kötvények és értékpapírok is megjelenhetnek. A kihívó bankokkal szemben a hagyományos bankok már megtették az első lépéseket az AgeTech területén, és infrastruktúrájukat a 60 év felettiek számára alakítják át. A HSBC például az Alzheimer’s Societyvel kötött partnerséget, hogy demenciabarát termékeket hozzon létre, a Barclays pedig aktívan fejleszt szoftvereket az idősek számára, hogy kényelmesebbé tegye az ügyfélélményt.

Globális lehetőség

A várható élettartam növekedése új lehetőségeket teremt a pénzügyi szektor számára, és mivel a nyugdíjasok aránya folyamatosan nő, egyre több terméket és szolgáltatást fognak kínálni. A 60 év felettiekre fókuszáló új cégek segítenek majd abban, hogy az egyre növekvő öregedő népességre ne globális fenyegetésként, hanem globális lehetőségként tekintsünk. Ezáltal egy teljesen új iparágat teremthetnek, amelynek értéke túlszárnyalhatja mindazt, amiről a pénzügyi piacok valaha is álmodtak.

A szerző a Peak tanácsadója.

Ez a támogatott tartalom a fintech.hu közreműködésével készült.