Minden idők második legnagyobb magyar költségvetési hiánya jött össze júniusban

2020.07.08. 15:26

A magyar gazdaságtörténet második legnagyobb egyhavi költségvetési hiánya jött össze júniusban, 785,5 milliárd forint volt a deficit a nyár első hónapjában – írja a Portfolio.hu.

Az első fél év végére így 1837 milliárd forint a központi költségvetés hiánya, ötször akkora, mint amennyivel az egész évre tervezett a kormány. 

A portál összeállítása szerint egyszer volt ennél nagyobb a havi hiány, 2016 decemberében, amikor 907,6 milliárd forint volt a deficit. Akkor viszont a megelőző hónapban 2 milliárd forintos többletben volt a költségvetés, most viszont a járvány kezdete óta folyamatosan mínuszban van.

Ez persze érthető, hiszen a járványra reagáló kormányzati intézkedések és a gazdasági válságot kezelő programok mind komoly tételek a költségvetésben, a portál szerint pedig látszik, hogy a kormány felső korlát nélkül költ a járvány idején. Június végéig például összesen 520 milliárd forintot fordított a kormány a járványhoz kapcsolódó egészségügyi beszerzésekre. Emellett

  • a járvány gazdasági hatásainak kezelésére kitalált versenyképesség-növelő támogatásokra június végéig 40,8 milliárd forint,
  • beruházásösztönzésre 34 milliárd,
  • a közúthálózat fenntartására és működtetésére 61,6 milliárd,
  • kiemelt közúti projektekre pedig 55 milliárd forint ment.

Emellett megkezdték az egészségügyi dolgozók rendkívüli juttatásának kifizetését, bár azt nem árulta el a minisztérium, hogy a kormány eddig mennyit költött erre az intézkedésre.

A Pénzügyminisztérium folyamatosan változtatja a 2020-as hiánycélt, a deficit viszont mindig csak nő és nő a járvány és a válság hatására. A tavaly benyújtott költségvetés 367 milliárd forintos hiánnyal számolt, ezt áprilisban először 1601 milliárdra, majd májusban 1890 milliárdra módosították. Nyilvánvaló viszont, hogy ez sem fog összejönni, hiszen már most 1837 milliárd a költségvetés hiánya. A Portfolio szerint  az elmúlt évek tapasztalatai alapján a második félévben 400-800 milliárd forintos deficitre lehet számítani. Ehhez pedig még hozzájöhet egy esetleges második hullám, amelynek a kezelésére újra mélyen a zsebébe kell nyúlnia a kormánynak.

A Pénzügyminisztérium által tervezett, 3,8 százalékos GDP-arányos hiánynál így jóval nagyobb, 5 százalék fölötti is lehet a deficit az év végén. 

Mindezt valamelyest tompíthatja a második félévben, ha felpörög az uniós források kifizetése, amelyeket eddig a kormány előfinanszírozott. A Pénzügyminisztérium szerint például egyelőre nem érkezett uniós pénz a költségvetésben létrehozott Európai Unióból Érkező Járvány Elleni Támogatások Alapjába.