Szijjártó Péter: Azt kérdezték tőlem, ugye kemény leszel, nem fogod hagyni?

DSC2333
2023.06.06. 11:30
Manapság az Európai Unióban békéről beszélni, pláne konferenciát szervezni bátorság nélkül nem megy, van is néhány olyan ország a kontinensen, ahol egyenesen lehetetlen volna békéről beszélni nagy nyilvánosság előtt – nyitotta meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Mathias Corvinus Collegium nemzetközi konferenciáját. A tehetséggondozó intézmény budapesti központjába a világ minden tájáról érkeztek elismert szakértők, hogy a békéről tartsanak diskurzust.

„Június 6-án, 79 esztendővel ezelőtt megindult a szövetségek normandiai partraszállása, amely az új világrendhez vezető út fontos lépése volt. Ma, 79 év után újra háború van Európában, ami földrajzi tekintetben lokális, de hatásai globálisak” – fogalmazott nyitóbeszédében Szijjártó Péter az MCC budapesti konferenciáján.

A partraszállás után 79 évvel nem túlzás kijelenteni, hogy a kontinens most szembesül a legkomolyabb gazdasági kihívásokkal

– világított rá a külgazdasági és külügyminiszter. Kiemelte, hogy az Ukrajnában zajló háború kitöréséért az európai embereket semmilyen felelősség nem terheli. Szerinte ugyanakkor az uniós vezetők viszont „háborús pszichózisban szenvednek”, amelynek árát az európai emberek fizetik meg, például a szárnyaló infláció képében.

Több mint 1 év és 3 hónap telt el a háború kitörése óta, és azzal a szomorú valósággal szembesülünk, hogy az Európai Unió nem tudta elérni azt, hogy a háború vége közelebb kerüljön, sőt az eszkaláció kockázata nagyobb, mint valaha, ráadásul az EU gazdasági versenyképessége is rosszabb, mint valaha

– fogalmazott a miniszter. A versenyképesség romlását azzal támasztotta alá, hogy az Egyesült Államokban az unióhoz képest hetedét fizetik a földgáznak, Kínában pedig a harmadát a villamos energiának.

Amíg az Európai Unió elsőnek lábon, aztán tüdőn lőtte a gazdaságát, addig az Egyesült Államokban olyan törvényt fogadtak el, amely előnyt ad a hazai vállalkozásoknak a külföldiekkel szemben.

Ezt követően kiemelte, hogy ezzel szemben a szankciók hátrányba hozták az unió vállalkozásait, ráadásul a várt hatást sem érték el, hogy az orosz gazdaságot térdre kényszerítse, és ezzel véget vessenek a háborúnak.

A versenyképességet sújtó másik nagy veszélynek látja, hogy egyes érdekek a világ újrablokkosodására törekednek. Ezt nevezik decoupling jelenségnek, amely során Kína leválik az európai gazdaságról. Rámutatott, hogy ez ellentétes az érdekeinkkel, az unió szempontjából ez kedvezőtlen, mert az EU gazdasági növekedése arra alapult, hogy a fejlett nyugati technológia és a könnyen elérhető keleti nyersanyagok egymással kombinálva egészen kiszámítható és világgazdasági szempontból is jelentős gazdasági növekedést gerjesztettek.

Felemelkednek a békepártiak

Elárulta, hogy a legnagyobb nyugat-európai vállalatok vezetői azt kérik tőlünk, hogy a nélkülözhetetlen kínai beszállítókat engedjük letelepedni Magyarországon, hiszen szükségük van az alkatrészekre, szolgáltatásokra. 

Szijjártó Péter közölte, hogy emelkedőben van egy békepárti kezdeményezés, de a háborúpártiak folyamatos támadás alatt tartják őket.

Azt kérdezték tőlem: ugye, Péter, kemény leszel, nem fogod hagyni? Aztán visszakérdeztem, hogy na és te? Erre az volt a válasz, hogy »grand coalition, NGO, u know Peter«. Kapom az emojis sms-t, aztán felolvassa a beszédet, amit neki a masinstream írt, és nem hiszem el, amit hallok

– fedte fel a miniszter.

Szijjártó Péter: tűzszünetet követelünk

Szijjártó Péter szerint egyfajta fegyverkezési verseny alakult ki abban a tekintetben, hogy ki tud több fegyvert szállítani Ukrajnának, azonban szerinte ezzel kitolódik a háború, ráadásul az instabilabb országok attól tartanak, hogy sérülékeny államaikat destabilizálja, ha esetlegesen területeikre is kerül a nagy mennyiségben jelen lévő fegyverekből.

A miniszter figyelmeztetett, hogy a háború szemmel láthatóan nem a végéhez közeledik, sőt inkább eszkalálódik. Aggasztónak tartja, hogy Ukrajna szomszédaiként az eszkalációs veszélynek elsőként lennénk kitéve. „Az eszkaláció mindig a szomszédban kezdődik, nem akarjuk azt, hogy a magyar emberek ennél is nagyobb árat fizessenek egy olyan háborúért, amelynek a kitöréséért nem felelünk” – fogalmazott. 

Követeljük a tűzszünetet!

– jelentette ki a miniszter. Rávilágított, hogy magyar emberek is meghalnak ebben a háborúban, ezért szerinte más szemmel is nézünk a háborús eseményekre. „A magyar embereket elviszik az ukrán frontra, ahol meghalnak, ezt nem akarjuk, és azt sem, hogy más nemzetek emberei meghaljanak” − zárta beszédét.

A Békéről a békéért tartanak konferenciát

A kétnapos eseményen az orosz–ukrán háború geopolitikai, társadalmi és gazdasági hatásaival, a békekötés feltételeivel és lehetőségeivel foglalkozik majd számos magyar és külföldi szakember. Az MCC Budapest Peace Forum konferenciát június 6–7. között tartják a tehetséggondozó intézmény budapesti központjában.

A lehetséges béke helyett az eszkaláció veszélye folyamatosan nő

– figyelmeztetett nyitóbeszédében Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója. Elmondta, hogy Beregszászban is van központjuk, a tanítványok személyes beszámolóiból tudják, milyen hatással van a mindennapokra a háború. „A békét meg kell óvni, nem szabad kockára tenni” – figyelmeztetett.

A mi generációnk csak most kezdi megismerni a béke törékeny természetét. A békéről csak ritkán, tétován beszélünk, amikor ennek elvesztése látótávolságba kerül

– fogalmazott Szalai Zoltán, aki szerint a nézeteltéréseket nem fegyverekkel, hanem tárgyalásokkal kell csillapítani. 

Európában az elmúlt évtizedekben viszonylagos béke uralkodott, ennek vetett egy csapásra véget az orosz–ukrán háború, amelynek kirobbanását szankciók, infláció, gazdasági kihívások, fegyverszállítások és a harcok kiszélesedésének veszélye követték. A világ nem egységes a konfliktus kezelését illetően: több ország további szankciókat, katonai támogatást követel, más államok a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazzák.

A Mathias Corvinus Collegium által szervezett, kísérőrendezvényekkel egybekötött kétnapos nemzetközi konferencia célja, hogy a háború különböző hatásainak bemutatásával helyt adjon a békével kapcsolatos eltérő álláspontok megvitatásának. A panelbeszélgetések olyan témákkal foglalkoznak, mint például a béke lehetséges forgatókönyvei, az Egyesült Államok politikája a háborúval kapcsolatban, de szó lesz a háború okozta energiakrízisről is, megmutatva akadémikusok és komoly gondolkodók, kutatók álláspontját is. A konferencia foglalkozik továbbá a háború ázsiai vonatkozásaival, valamint az átalakulóban lévő, illetve újonnan kialakuló érdekszférák kérdését is részletesen tárgyalja majd.

A konferencia részletes programjáról és előadóiról itt tájékozódhat.

Szijjártó Péter kedden Rónai Egon vendége volt a Konkrétan című műsorunkban. Az adást 18 órától tekintheti meg az Indexen. 

(Borítókép: Szijjártó Péter. Fotó: Kaszás Tamás / Index)