Újabb nyugdíjemelés jöhet, a kormány elárulta, mi kell ehhez

GettyImages-1246849863
2023.05.31. 11:58
A szocialista Komjáthi Imre arról kérdezte Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy a magyar kormány tervez-e nyugdíjemelést 2023 nyarán. A tárcavezető nevében és megbízásából Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszolt az országgyűlési képviselőnek.

Komjáthi Imre emlékeztetett rá, hogy a Magyar Szocialista Párt azt kéri a kormánytól, hogy jövő hónap elsejétől 5 százalékkal emelje a nyugdíjak összegét, hiszen a januári nyugdíjemelést már megette az infláció. A legfrissebb adatok szerint továbbra is 25 százalék felett van a nyugdíjas infláció, ahogyan az elmúlt fél év minden hónapjában így volt – írta. A politikus az alábbi kérdéseket intézte Varga Mihályhoz:

  • Emelik-e már nyáron a nyugdíjakat?
  • Ha igen, pontosan mikor és milyen mértékben?
  • Ha nem, akkor miért nem?

Válaszlevelében Tállai András nem zárta ki a nyári nyugdíjemelést. Leszögezte, hogy a kormány elkötelezett a nyugdíjak értékmegőrzése mellett. „A nyugdíjak 2010 óta közel megduplázódtak, a vásárlóerejük pedig mintegy 20 százalékkal javult” – tette hozzá.

Az államtitkár azzal folytatta, a kormány azon dolgozik, hogy a nyugdíjak értékmegőrzése biztosított legyen. Ezért – mint írta – a tényleges, illetve a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a Pénzügyminisztérium időben meghozza a szükséges lépéseket.

Amennyiben az évközi adatok alapján a kormány azt állapítja meg, hogy a becsültnél magasabb lesz az éves várható infláció mértéke, – januárra visszamenőleg – nyugdíjkorrekciót hajt végre, persze körültekintő tervezés után, hogy az államadósságot és a költségvetési hiányt csökkenő pályán tudja tartani. Ha a kormány kiegészítő nyugdíjemelésről hoz döntést, erről időben tájékoztatni fogja az érintetteket

jelezte Tállai András.

(Borítókép: Monika Skolimowska / picture alliance / Getty Images)