Hiába tért vissza a magyarok nagy kedvence, elképesztően megdrágult

2023.05.28. 10:40
A háztartási keksz 70 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt, és ennek következtében szinte luxuscikk lett a klasszikus Pilóta keksz is. Pedig épphogy visszatért a piacra.

Mint ismert, a Mondelez csoporthoz tartozó Győri Keksz Kft. székesfehérvári üzemében április végén újraindult az ikonikus kekszmárka, a klasszikus Pilóta szendvicskeksz gyártása.

A cég korábbi közleménye szerint az eredeti és változatlan receptúrával készülő Pilótát május közepétől szállítják a Mondelez kiskereskedelmi partnereinek.

JÚLIUS ELEJÉRE MÁR ORSZÁGSZERTE A LEGTÖBB KISKERESKEDELMI EGYSÉGBEN ELÉRHETŐ LESZ A NÉPSZERŰ SZENDVICSKEKSZ.

Ám jelenleg nem olcsó a keksz, ugyanis a legtöbb helyen 800 forint felett lehet hozzájutni a 180 grammos, hengeres kiszereléshez, amiben nagyjából 10 darab van – a Pénzcentrum összesítése alapján, amelyben hozzáteszik azt is, hogy az Auchanban, Tescóban és a Kifli.hu-n is 849 forintba kerül a Pilóta. 

Nem kímélte az infláció 

Magyarországon bőven 20 százalék felett van az infláció, s az élelmiszerek drágulnak a leginkább. A háztartási keksz 70 százalékkal kerül többe, mint egy évvel ezelőtt. Az előzetes információk szerint az energiaválság mellett a gyártókapacitásban is felmerültek gondok,

valamint alapanyag- és csomagolóanyag-hiány állt a háttérben.

Bár a korábbi hónapokban hiánycikk volt a magyar boltokban, és egyből meg is jelentek a nyerészkedők: a különböző hirdetési oldalakon brutális árakért árultak egy-egy utolsó terméket. Van, aki 10 000 forintot kért két csomag édességért.

Legendás édesség

A Pilóta kekszet az 1960-as években kezdték el gyártani, és a legenda szerint a magyar légitársaság, a Malév számára készült. A szendvicskeksz a magyarok egyik legkedveltebb kekszterméke, több generáció számára nosztalgikus emlékeket idéző édesség, mely mind a mai napig népszerű a fogyasztók körében. 2021-ben közel 5,47 millió darabot vásároltak belőle a rajongók. 

A Pilóta szendvicskekszet kezdetben a Győri Keksz győri üzemében gyártották. A kekszgyártás, így a Pilótáé is immár 27 éve, azaz közel 10 000 napja a Mondelez székesfehérvári gyárában zajlik. A linzergyártósoron készülő Pilóta szendvicskeksz mellett ebben az üzemben készül a Győri Édes, a Pilóta Vaníliás ízű karika, valamint a Győri Otthon Háztartási keksz is.