Korlátozta az energiaárakat a horvát kormány, a csőd szélére került az állami vállalat

2023.04.02. 06:21
Az eddig rendkívül alacsony villamosenergia-árak miatt bajba került a Horvát Állami Villamosenergia-vállalat. Az állami céget saját tulajdonosa, a horvát állam mentheti meg, amely egy 400 millió eurós részvényesi kölcsön mellett további 500 millió euróval tőkésíti fel a céget.

A horvát kormány első bejelentésétől kezdve – miszerint korlátozza az áram és a gáz árát – egyértelmű volt, hogy valakinek komoly árat kell fizetnie érte. Ennek ellenére a közvélemény széles körben elfogadta azt a politikát, amely az állami tulajdonú HEP-et, azaz a Horvát Állami Villamosenergia-vállalatot arra kényszerítette, hogy mesterségesen alacsonyan tartsa a villamosenergia-árakat, mert az állampolgároknak az volt a benyomásuk, hogy hirtelen az ár csökkent, és senkinek sem kell kifizetnie érte.

A való világban viszont nem így működnek a dolgok, és a jelek szerint a HEP húzta a rövidebbet. A valós piaci árat nem lehet kormányrendelettel eltörölni, főleg, ha azt egy olyan kis ország teszi, mint Horvátország. Vigaszt jelenthet azonban, hogy a HEP állami tulajdonban van, így a bevételcsökkenés nem jelent akkora problémát – vélekedtek sokan a horvát Index cikke szerint.

A költségvetés jelentős részét teszi ki a kölcsön

A lap nemrég megtudta, hogy a horvát állam 400 millió eurós részvényesi kölcsönt ad a HEP-nek, és további 500 millió euróval feltőkésíti, ami röviden annyit tesz, hogy 

az állam közpénzből ment meg egy állami céget.

A portál kontextusba helyezi ezt az összeget: a 900 millió euró a horvát állam 2023-ra tervezett egészségügyi összköltségének a harmada, valamint megegyezik Horvátország szinte teljes katonai költségvetésével (a tervezet szerint ez kicsivel több mint 1 milliárd euró), az oktatásra szánt kiadásoknak pedig több mint a felét teszi ki.

Lehet, hogy a HEP-nek soha nem kell visszafizetnie

Mint azt az Index is írja, részvényesi kölcsön esetén közvetlenül a részvényes, jelen esetben a Horvát Köztársaság adja a kölcsönt. Közleményük szerint a Gazdasági és Fenntartható Fejlődési Minisztérium költségvetéséből folyósítják, amihez költségvetési egyensúly helyreállítására lehet szükség.

A hitel kifizetésére két részletben kerül sor, 265 millió eurót a szerződés aláírásakor, 135 millió eurót pedig legkésőbb ez év júliusáig. A kamatláb évi 4,5 százalék, amelyet a második részlet igénybevételét követő 24 hónapos lejáratkor egy alkalommal kell visszafizetni.

A portál szerint a 400 millió eurós kölcsönt sem kell feltétlenül visszafizetni az államnak, hiszen a társaság jogi tulajdonosa, a Horvát Köztársaság követelését tőkévé alakíthatja át.