Megéri-e a Szlovákiában élőknek átjönni a határon bevásárolni az ársapkák országába?

GettyImages-1244489592
2023.03.31. 14:42
A napunk.sk „két elhanyagolt, gazdaságilag leszakadt régió árait és megélhetési körülményeit” hasonlította össze. Ennek a feltételnek a salgótarjáni régió és a Losonci járás felelt meg szerintük. A lap arra jutott, hogy bár vannak olcsóbb termékek Magyarországon az árstopok miatt, de nem éri meg a Szlovákiákban élőknek átjönni Magyarországra.

A lap kiemelte, hogy a két település nem rendelkezik ugyanakkora súllyal a saját országában, ugyanis Salgótarján Nógrád vármegye székhelye, míg Fülek a Losonci járás két városa közül a kisebbik és a kevésbé fejlett. 

Azonban ha a megyei adatokat nézzük, akkor a Losonci járás fejlettebb, mint Nógrád megye.

A munkanélküliség tekintetében az látható, hogy a határ túloldalán a munkanélküliség a lakosság 7,75 százalékát sújtja, de itt megjegyezte a lap, hogy egy új metódussal számolják ezt a számot, a korábbi módszer szerint ez a szám 10,55 százalék volt decemberben. Nógrádban ezzel szemben 8 százalék a munkanélküliségi ráta. 

Tehát ha a hivatalos adatokat nézzük, akkor látható, hogy egy hajszállal jobban állhat a szlovák település, mint Salgótarján, de ezek megyei adatok, amikkel óvatosan kell bánni, valamint a valóságban vélhetően nincs különbség, csak a módszertanban.

Mi a helyzet a fizetésekkel?

Szlovákiában a statisztikai hivatal nem közöl adatokat járásonként, csak megyénként, így nem lehet tudni a Losonci járás konkrét adatait, de úgy tűnik, ebben a határ túloldalán élők a jobbak. 

2022 negyedik negyedévében Besztercebánya megyében 1262 euró volt a bruttó átlagbér, de a lap szerint Losonc környékén nem érhették el a fizetések ezt a számot. Az országos bruttó átlagbér 1418 euró volt.

Nógrád vármegyében a KSH szerint a 2022-es átlagkereset bruttó 399 153 forint volt, ez a mostani árfolyam szerint 1050 euró. Az országos adat 515 766 forint volt, ami a jelenlegi árfolyamon 1357 euró.

E szerint Szlovákiában jobb a helyzet, de még mindig megyei adatokról beszélhetünk, ami kissé megnehezíti a pontos összehasonlítást.

Melyik termékek az olcsóbbak?

A napunk.sk olyan üzletben vásárolt, amely a határ mindkét oldalán megtalálható, így esett a választás a Lidlre. Fontos megjegyezni, hogy Szlovákiában nincsenek árstopos termékek, de a vásárlókosár tele van árstopos termékekkel.

A lap 10 olyan élelmiszert választott ki, ami a háztartások nagy részében megtalálható mindkét országban, ezek az alábbiak:

  • 1,5 százalékos tej,
  • 1 kg csirkemell,
  • 1 kg sertéscomb,
  • 500 g szeletelt rozskenyér,
  • 250 g Pilos vaj,
  • 1 kg burgonya,
  • 1 kg kristálycukor,
  • 1 kg búzafinomliszt,
  • mélyalmos tojás (10 db),
  • 1 l napraforgó-étolaj.

A füleki Lidlben ezekért a termékekért összesen 24,56 eurót kellett fizetni, míg a salgótarjániban csak 20,82 eurót.

A napraforgóolaj (1,26 euróval olcsóbb), a kristálycukor vagy a sertéscomb (2,56 euróval olcsóbb) is lényegesebb drágább a szlovák oldalon, ezeket a termékeket Magyarországon ársapka védi. Viszont a búzafinomliszt, bár csak 10 centtel, valamint a burgonya (65 centtel drágább) az ársapkával is drágább Magyariországon, mint Szlovákiában.

A lap azt is megjegyezte, hogy nem minden az ár, és akikkel ők beszéltek, azok közül mindenki szerint minőségibb termékeket lehet kapni a szlovák boltokban, bár ez nem túl reprezentatív.

(Borítókép: Angel Garcia / Bloomberg / Getty Images)