Átlagosan bruttó 730 ezret keresnek, de mégis van bőven üres pozíció

D MTZ20130718007
2023.03.29. 11:38
Az M3-as metró átadásával a folyamatos autóbuszos pótlás ugyan véget ért, azonban a kötöttpályás infrastruktúra fenntartási, karbantartási munkálatai miatt rendszeresen szükséges buszpótlásokat szervezni a város különböző területein. Ezért járművezetőkre a továbbiakban is szükség van – mondta egy háttérbeszélgetésen Szedlmajer László, a BKV Zrt. autóbusz- és trolibusz-üzemeltetési vezérigazgató-helyettese.

Szedlmajer László ismertette, hogy Európában, Magyarországon és azon belül a főváros vonzáskörzetében is hosszú évek óta 

hiányszakma a közúti közlekedésben a nagyjárműves járművezető,

tehát a kamion-, a teherautó-, az autóbusz- és a trolibuszvezető. 

Az Európai Unió közúti közlekedési szektorában a sofőrhiány közbeavatkozás nélkül 2026-ig várhatóan a jelenlegi háromszorosára fog nőni. Becslések szerint nemsokára az EU útjairól 100 ezer városi- és távolságibusz-vezető hiányzik majd. A helyzetet nem segíti, hogy a járművezetői társadalom öregedő korfát mutat, a BKV autóbusz- és trolibuszvezetőinek átlagéletkora több mint 50 év. 

A probléma nem BKV-specifikus, a (látható) járművezetői hiány Budapestet 2022 nyarára érte el. 

Habár az M3-as metró átadása a végéhez ért, azonban a BKV jelentős villamospótlási feladatok előtt áll, fejlesztések várhatók az 50-es és az 56-os vonalán. Többek között ezért járművezetőkre továbbra is szükség van, a BKV-s járművezetők és járművezető-tanulók létszámát növelni szükséges. 

A BKV járművezetői állomány – elsősorban autóbusz-vezetői – létszáma az elmúlt körülbelül 1,5-2 évben folyamatosan csökken. A BKV Zrt. főállású teljes munkaidős 

  • autóbusz-vezetői létszáma: kicsivel kevesebb, mint 2 ezer fő,
  • trolibuszvezetői létszáma: közel 280 fő.

Emellett mindkét ágazatban foglalkoztatnak (jellemzően másodállásban, részmunkaidőben) ún. besegítő járművezetőket (összességében több száz fős állományi létszámban).

Női járművezetők aránya: az autóbusz-ágazatban 3 százalék, trolibuszágazatban 8 százalék, a teljes BKV-n belül mintegy 11 százalékot tesz ki.

Toborzás, képzés, megtartás

A létszámgazdálkodás jelenleg kiemelt fontosságú – világított rá a vezérigazgató-helyettes, aki szerint a szükséges létszám biztosítása munkaerő-felvételi és -megtartási intézkedések sorozatát igényli. A toborzás és a képzés folyamatos, ahogyan a bérfejlesztés is, amely 2023-ban átlagosan 16 százalék volt. A megtartás érdekében nagy hangsúlyt fektetnek a munkakörülmények javítására és a továbbfoglalkoztatásra. 

A jelenlegi létszámon felül 60-70 fő képzett járművezetőt azonnali kezdéssel is tudnának foglalkoztatni (akár fő-, akár másodállásban) az autóbusz- és a trolibuszágazatban, emellett folyamatos a felvétel a járművezetői képzésekre.

Folyamatosak a járművezetői képzések. A 24/2005. (IV.21.) GKM-rendelet módosítása (megjelent: 2022. 08. 01.) lehetőséget ad (a jövőben) B kategóriáról közvetlenül D kategóriára történő autóbusz-vezetői képzésre a C kategóriás jogosítvány (tehergépjármű) nélkül. A B -> D képzések indítása valamennyi BKV-n kívül álló szabályzás megjelenése után várhatóan 2023 májusától indulhat. A késlekedés nem segíti a szolgáltatók erőfeszítéseit, mivel sikeres vizsgát követően legkorábban év végén állhatnak munkába az új járművezetők. 

A járművezető-tanulók 

  • ingyenesen (tanfolyamtól függően) kb. 500 ezer Ft – 1 millió Ft értékű képzést kapnak (tanulmányi szerződés aláírása mellett),
  • foglalkoztatása (főállásban, 7 órában) bruttó 1900 Ft/óra, azaz havi közel 300 ezer Ft/hó alapbérrel történik, illetve
  • a tanfolyamok moduljaihoz (3 db), ill. a GKI-alapképzéshez (1 db) kapcsolódóan további bruttó 150 ezer forint/modul sikerdíjat fizetnek április 1-jétől.

Bérezés, elérhető jövedelem

A járművezetők bérezése egy összetett, több tényezőtől, pótléktól függő rendszer. Többek között eltérést okoz ez egyes járművezetők jövedelmében, hogy milyen műszakban (pl. délelőtt, délután, éjszaka), milyen járművel (pl. szóló, csuklós), milyen viszonylaton (pl. kiemelt belvárosi, pótlási feladat), melyik napon (pl. ünnepnap) dolgoznak, illetve egy adott hónapban hány órát teljesítenek (pl. munkanapok száma, vállalt túlórák mértéke stb.).

Az autóbusz és trolibuszvezetők átlagjövedelme bruttó 730 ezer forint, mely feladattól és beosztástól függően  akár 850 ezer forint/hó felett is alakulhat.

A kezdő járművezetők alapóradíja bruttó 2400 forint/óra, de a kollektív szerződés szerinti minimális bérpótlékokkal biztos több mint bruttó 2800 forint/óra.

(Borítókép: Máthé Zoltán / MTI)