Világhódító úton egy magyar garázscég, amelynek megoldásaival minden otthon sokat nyerhet

20230221  MG 4427
2023.03.21. 13:19
A „három a magyar igazság” mondást hátrahagyva negyedik nekifutásra jöttek be Szarvas Péter üzletember számításai, aki a Chameleonnal dobbantott nagyot, mégpedig egy garázsból. Az okosotthon-megoldásokat kínáló cég nemcsak idehaza, de külföldön is a piac meghatározó szereplőjévé kíván válni. A BÉT Xtend piacán is megtalálható vállalat jelenleg Kanadában lát óriási lehetőséget, de a távol-keleti piacon is megvetné lábát. Az előrejelzések szerint szép jövő áll az okosotthon-megoldások előtt, amelyek fontosságára az elmúlt két év válságos időszaka még inkább rávilágított.

Szarvas Péter a smart home, vagyis okosotthon-megoldásokkal foglalkozó vállalat megalapítása előtt többek között piacra dobott egy tízujjas vakíró programot – húsz évvel ezelőtt, még az internet hőskorában –, aminek segítségével ötezren sajátították el a tízujjas vakon gépelés fortélyait, és mintegy 120 iskola alkalmazta a szoftvert. „Bár kisebb léptékben, mint a Chameleon, de ez is sikersztoriként könyvelhető el. Akkor még nem volt meg az a tapasztalatom, amivel nemzetközi vizekre evezhettem volna” – mondta az Indexnek.

Hasonlóan jól sült el a mesterséges intelligencia segítségével a legjobb fotókat kiválogató fejlesztés, a Pictures. A projektbe az amerikai Texasból is érkezett tőke. „A komolyabb sikert az akadályozta meg, hogy 50-50 százalékos tulajdonrészt birtokoltunk alapítótársammal. Hiába lett volna nagy potenciál a projektben, eltérő értékrendünk megakadályozta ennek kibontakozását.”

Maratoni tervek

„Sokak garázsában születik félkész megoldás valamire, ami azonban nem minden esetben vihető sikerre.” Szarvas Péter ezt az akadályt szerette volna átugrani a 2017-ben teljes mértékben önerőből létrehozott Chameleonnal, amiben – tanulva a Pictures-esetből – ő a többségi tulajdonos, ezért a fejéből kipattant ötletek nagy százaléka meg is valósul.

A vállalat fejlődésével párhuzamosan a futócipőt is megtalálta, és elhatározta, hogy teljesíti a maratont. Az erre való felkészülés során született meg az a gondolat, hogy nemcsak a futótáv, de a Chameleon pályafutása is hosszúra nyúljon. „Eldöntöttem, hogy – időt, energiát nem kímélve – addig nem nyugszom, amíg nemzetközi cég nem lesz a Chameleonból.”

A Chameleon nem titkolt célja, hogy ne csak regionálisan, de globálisan is meghatározó szereplője legyen a smart home ágazatnak.

Miért pont a smart home?

Ritka, hogy egy „szoftveres” átmegy „hardveresbe” – avat be minket Szarvas Péter, amikor azt kérdeztük tőle, miként fogalmazódott meg benne az okosotthonrendszer gondolata.

Építkezésre adtam a fejem, és szerettem volna, ha smart home jegyeket is kap a lakás. Viszont azt érzékeltem, hogy nincs a piacon olyan dinamikus okosotthonrendszer, ami nem zárt, hanem könnyen integrálható, bővíthető. Ekkor villant be a gondolat, hogy ez egy piaci rés lehet. Rövid időn belül érzékeltük, hogy egy működőképes és nagy jövő előtt álló rendszert alkottunk. 2017 végén meg is alakult a Chameleon, és teljes időben ezzel foglalkoztunk, az elején még csak hárman, szó szerint egy garázsban

– mondta.

Hamar világossá vált számára, hogy a projekt jóval tőkeigényesebb a saját források visszaforgatásánál. 2019-ben érkezett az első kockázatitőke-befektetés, majd ezt több is követte, egészen a tőzsdére lépésig.

Mi is az smart home?

Az emberek nagyon sokáig a kényelemre, biztonságra, szórakoztatásra asszociáltak a smart home megoldásokról. Az utóbbi másfél év világított rá arra, hogy az addig csak apró betűs részként szereplő energiamegtakarítás az okosotthon-megoldások kulcsszereplője lehet. „Az tud a lehető legtöbb energiát megspórolni otthonában, aki minden berendezés fogyasztási adatát látja, és tudja azt vezérelni – el tudja zárni a vizet, képes szabályozni a redőnyöket, vagyis alapfunkciókat tud oly módon irányítani, hogy azok energiahatékonysága minél magasabb fokot üssön meg. Sőt, akár még a napenergia minél hatékonyabb integrálásában is segítséget tud nyújtani a Chameleon rendszere” – vázolta.

Szarvas Péterrel a Chameleon bemutató otthonában beszélgettünk, amely egy minden, a cég által forgalmazott smart home funkcióval felvértezett lakás. Az 50 négyzetméteres ingatlan rendelkezik egy „elmentem gombbal”, amit ha távozáskor aktiválunk, akkor automatikusan minden villany lekapcsolódik, bezárulnak az ablakok, a hőmérsékletet 3 fokkal visszaveszi távollétünkben, lehúzódnak a redőnyök, valamint aktiválódik a riasztórendszer. Ha pedig az éjszakai mód kapcsolót nyomjuk meg, akkor a sötétbe burkolódzás mellett bezáródik az ajtó. Minden jelenetet végrehajt, amiket ezekhez a gombhoz rendeltünk.

Az okosotthon legfőbb előnye nem abban rejlik, hogy távolról is vezérelhető, hanem a háttérben meghúzódó automatizmusokban, amelyek kézi vezérlés nélkül teszik fenntarthatóvá otthonunk működését, fogyasztását

– mutat rá Szarvas Péter.

Az energiaválság betörésével a cég egy külön energiamenedzsment-modult fejlesztett ki. Ebben nyomon követhető akár az áram-, akár a gázfogyasztás mértéke napra lebontva, sőt az egyes fogyasztók energiafelhasználását külön-külön is mérni lehet. Ez a modul előre jelzi, hogy mikor várható az átlagfogyasztás túllépése (ezen túli fogyasztás esetén már a piaci energiaárat kell fizetni), ez alapján pedig még korrigálni lehet a fogyasztást, hogy az ne lépje túl a rezsivédelem alá eső havi átlagot.

Családi házak, társasházak, hotelek

A vállalat magánlakások okosításával kezdte, egyéni felhasználók, családi házak számára telepítették rendszerüket, a társasházi vonal menet közben érkezett. „A két piac teljesen eltérő jegyeket hordoz magán. A társasházak nagyobb »okosmegoldás-igénnyel« keresnek meg minket, aminek menedzselése nagyobb ívű feladat” – mutatott rá Szarvas Péter.

A cégvezér hozzátette: az emberek többsége társasházban lakik, a praktikus okos megoldások pedig épp onnan hiányoznak a legjobban. Egyre több kivitelező ismeri fel azonban a smart home megoldások praktikusságát, ami a Chameleonhoz befutó megrendelések számának növekedésében is jól látható. Egy társasházi beruházásnál az egyes lakásokat, valamint a teljes tömböt is ellátják okos megoldásokkal, és arra is ügyelnek, hogy a társasházi funkciók a lakásokból is elérhetők legyenek. „A lakásokat külön-külön felokosítva és azokat összhangba hozva egy Smart Ökoszisztémát hozhatunk létre, ahol az egység nem egy lakás, hanem a teljes komplexum” – fogalmazott Szarvas Péter.

Az okos megoldásokat egy épülő társasháznál vagy akár családi háznál könnyebb kivitelezni, de akár egy már kész ház vagy lakás okosítása is megoldható.

A családi, valamint társasházak mellett a hotelek felokosítása felé is nyitott a Chameleon. „Az egyik befektetőnk által kínált Hotelify rendszer teljes egészében Chameleon-alapon nyugszik: a teljes vezérlés, illetve a hardveres infrastruktúra is a mi fejlesztésünk. Ebből is jól látszik a cég sokrétűsége, hiszen egy Chameleon-alapra felépítettek egy hotelalkalmazást, ami teljesen más piacot vesz célba, hiszen az embereknek más elvárásaik vannak egy hotellel szemben, mint az otthonuk tekintetében” – mondta Szarvas Péter.

A Hotelify rendszerben elérhető smart home alkalmazások a hotel vezetésének praktikus, a hatékony működést elősegítő funkciót biztosítanak, míg a vendég számára a kényelmi faktort növelik, aminek köszönhetően egy eddig nem tapasztalt élményben lehet része – tette hozzá.

Töretlenül felfelé ívelő pálya

Az elmúlt évek tendenciáit vizsgálva töretlen a smart home megoldások iránti kereslet, a felfelé ívelő görbét azonban a válságok még feljebb rántották. A koronavírus-járvány következtében bevezetett egészségügyi korlátozások miatt az emberek visszaszorultak otthonaikba, amiket igyekeztek minél komfortosabbá, praktikusabbá tenni, amihez kiváló eszköz a smart home. Az energiaválság okozta elszálló rezsiszámlák pedig az energiahatékonyság irányába mozdította a lakosságot, erre megint csak kézenfekvő okos megoldásokat alkalmazni „Minden energiamegtakarítást elősegítő megoldás a lakossági prioritások élén helyezkedik el, a smart home pedig kiváló eszköz ehhez” – fejtette ki Szarvas Péter.

Vannak olyan országok – például Anglia – ahol az új építésű lakásoknál kötelezővé tették az okosotthon-megoldások alkalmazását. Szarvas Péter szerint azért is fontos, hogy egy ingatlanberuházásnál előtérbe kerüljön a smart home funkció, mert egy már kész lakásba „macerásabb” művelet beépíteni.

Egy alapvezérlési funkciókat – a világítás, napkövető-árnyékoló redőnyök, a riasztórendszer vezérlését is – tartalmazó Chameleon smart home csomag egy átlagos, 50 négyzetméteres lakásnál megközelítőleg 600-700 ezer forintba kerül, ami azonban a rendszer segítségével elérhető energiamegtakarítás révén viszonylag gyorsan megtérül.

„Míg az okosotthonok piaca globálisan mintegy 115,7 milliárd amerikai dolláros árbevételt termelt 2022-ben – amelyből az európai piac körülbelül 29,1 milliárd dolláros részt tett ki –, addig a 38 milliós népességű Kanada esetében ez 2,5 milliárd dollár volt tavaly” – szemléltette a kanadai piacnyitás egyik fő okát Szarvas Péter. Jelenleg a kanadai háztartások 31,7 százaléka számít okosotthonnak, iparági becslések szerint ezek aránya 2026-ra 53 százalékra bővülhet.

Előrejelzések szerint 2024-re világviszonylatban 155,82 milliárd dollárra nőhet az okosotthonpiac mérete.

2020-ban világszerte a háztartások 10,7 százaléka, Magyarországon 4-5 százaléka élt az okosotthon lehetőségével, ez az arány globálisan 19 százalékra, hazánkban 14 százalékra nőhet 2024-re.

Külföldi vizeken

A magyar társadalom manapság még kevésbé nyitott az olyan forradalmi újításokra, mint a smart home rendszer. Szarvas Péter szerint ugyanakkor nem lehet a magyarokra teljes mértékben rásütni a konzervatív bélyeget, hiszen például a tőlünk nyugatabbra fekvő országok között is van különbség e téren. Az Egyesült Államok, illetve Kanada például nyitottságban Magyarország előtt jár, de a németek még nálunk is zárkózottabbak. „A német piacra még nehezebb bekerülni, hiába nagy, és hiába áll rendelkezésre fizetőképes kereslet, nehezen lépnek ki a komfortzónájukból. Nem startupcentrikusak, szemben az amerikaiakkal, kanadaiakkal vagy éppen a Közel-Kelettel. Szingapúrban és Kuala Lumpurban is bemutattuk a Chameleon termékét, ahol tárt karokkal fogadtak minket és a fejlesztésünket” – mondta Szarvas Péter.

A Chameleonnak már Romániában és Szerbiában is van érdekeltsége, a céltábla közepén azonban jelenleg Kanada áll, amely egy jól szabályozott piac. „Folyamatos az országba történő betelepítés, ami egy célzott kormányprogram, az újonnan érkezőknek pedig lakhatást kell biztosítani, így virágzik az ingatlanberuházás, amiből a Chameleon is profitálni tud smart home megoldásaival” – mutatott rá a cégvezér. A projekthez Kanadából érkezett befektető, hogy „még motiváltabbá tegyék az ottaniakat”.

A 2017-ben alapított Chameleon alapvetően egy vezetékes okosotthonrendszer, BUS-os kábelezési struktúrával. Emellett vezeték nélküli megoldást is kifejlesztettek, főleg az utólagos szerelési munkálatokhoz, amit a Chameleon kontroller képes vezérelni. A vállalat küldetése, hogy minden újonnan épülő vagy felújításra kerülő otthont, társasházat és irodát biztonságossá, kényelmessé, energiatakarékosabbá és felhasználóbaráttá tegyen, illetve hogy a cég által felügyelt lakások, társasházak, lakóövezetek olyan ökoszisztémában működjenek, amelyek takarékosak, valós fogyasztáson alapuló optimalizált forrásfelhasználással működnek, és magas színvonalú alappillérei legyenek a jövő okosvárosainak.

A Chameleon smart home rendszere az alábbi funkciók ellátására képes:

– fűtés- és hűtésvezérlés,

 árnyékolástechnika,

 világításvezérlés,

 kulcs nélküli beléptetés,

 biztonságtechnikai megoldások,

 káresemény-elhárítás,

 távoli elérés,

 hangvezérlés,

 fogyasztásmérés,

 időjárás és napszak szerinti öntözés.

Milyen a levegő a tőzsdén?

Egy startup dinamikus fejlődéséhez folyamatos tőkebeáramlás szükséges, a tőke folyamatos felkutatása, illetve bevonása azonban időt és energiát éget el. „Útelágazáshoz érkeztünk: vagy maradunk a kockázatitőke-bevonás ösvényén, vagy tekerünk a kormányon, és részvénykibocsátás útján áramoltatunk tőkét a vállalatba.”

A Chameleon végül február elején debütált a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) középvállalatokra specializálódott Xtend-piacán. „A tőzsde olyan pénzügyi lehetőségeket biztosít, amik egy nem tőzsdei vállalat számára nem állnak rendelkezésre” – mondta a részvénypiaci bevezetés kapcsán Szarvas Péter. További pozitív hozadék, hogy tőzsdei cégként itthon és külföldön egyaránt magasabb tárgyalási pozícióból indul a cég.

Március 20-án 255 forintot ért egy Chameleon-részvény.

Az alapítását követő három évben a Chameleon megötszörözte árbevételét. A legfrissebb, 2021-es évre vonatkozó üzleti beszámolóban 237 547 000 forint nettó árbevétel mellett –189 974 000 forint adózott eredmény szerepel.

(Borítókép: Németh Kata / Index)