Az árstop miatt abból is hiány van, amire senki nem gondolna

D ATI20130317005
2023.01.30. 07:19
Vélhetően az árstopos húsok felhalmozása és eltarthatósága miatt ugrásszerű növekedést produkált a fagyasztóládák iránti kereslet. Teljes termékhiány még nem alakult ki, de az eMag háztartási kis- és nagygépüzletágának vezetője szerint a valós kereslet jóval magasabb, mint amit az értékesítési számok mutatnak.

Tavaly július óta drasztikusan megugrott a fagyasztóládák és fagyasztószekrények iránti kereslet Magyarországon. A jelenségről az online kiskereskedelmi piac egyik vezető szereplője, az eMAG azt mondta a G7 portálnak, hogy a rezsicsökkentés szabályainak tavaly nyár végi megváltoztatása után egyetlen hónap alatt 64 százalékkal nőtt ennek a termékfajtának az értékesítése. A kereslet azonban még ennél is jelentősebb, mostanra ugyanis már a legnépszerűbb modellekből hiány van.

Teljes termékhiány ugyan nem alakult ki, de Ekker Róbert, az eMAG háztartási kis- és nagygépüzletágának vezetője szerint a valós kereslet jóval magasabb, mint amit az értékesítési számok mutatnak. Ezt azzal magyarázza, hogy sok olyan vásárló van, aki a honlapon a kedvencek közé ideiglenesen el nem érhető fagyasztókészülékeket ment el, hogy aztán értesítést kérjen a termék beérkezéséről.

Becsléseink szerint akár 25-30 százalékkal több fagyasztót is értékesíteni lehetett volna Magyarországon, ha bizonyos típusokból nem akadozik az ellátás

– vélekedett Ekker Róbert.

A fagyasztó ugyan elég jelentős és állandó áramfogyasztó a lakásban, de a háztartások úgy kalkulálhatnak, hogy az olcsón megvett fagyasztható élelmiszerek felhalmozásából származó előnyök ellensúlyozhatják a növekvő áramszámlát – írja a  portál , majd hozzáteszik:

Egy fagyasztó beszerzésével lehetővé válik, hogy a cukor, a liszt és az olaj után akár az árstopolt sertéscombot, csirkemellet vagy farhátat is fel lehessen halmozni.

Emellett van egy további mellékszál, amely ugyan csak a lakosság kisebb részét érinti, de őket nagyon: a napelemes áramelszámolási szabályok feje tetejére állítása is sokaknak adhatja azt az ötletet, hogy tipikusan olyan nyári nagyfogyasztó-berendezéseket állítsanak csatasorba, amilyen például a légkondicionáló és a fagyasztó is.

A jövőbeni szabályok várhatóan ugyanis azt eredményezik majd, hogy a háztartási napelemek által nyáron megtermelt áram éppen fel nem használt, azaz feleslegben keletkező részét nem lehet majd télre eltenni.

(Borítókép: Balázs Attila / MTI)