Extraprofitadó: még mindig nem fizetett a gigabüntetéssel sújtott Ryanair

2022.12.07. 20:15
A Ryanair DAC légitársaság még nem fizette meg az extraprofitadó áthárítása miatt rá kirótt 300 millió forintos bírságot – tudta meg a Mandiner.

Ennek oka, hogy jelenleg is folyamatban van a légitársaság keresete alapján megindított közigazgatási per, amelyben a cég a végrehajtás felfüggesztését, így a bírság megfizetésének késleltetését is kérte – tudta meg a portál Budapest Főváros Kormányhivatalától.

A Fővárosi Törvényszék a végrehajtás felfüggesztését elutasította, erre válaszul a társaság fellebbezést nyújtott be, ennek elbírálása pedig még mindig folyamatban van.

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary az utóbbi hónapokban többször is indulatosan ment neki a magyar kormány tagjainak. Szeptemberben Budapesten is tartott egy sajtótájékoztatót, ahol azt mondta: szerinte a kormány tagjai nem voltak beszámítható állapotban, amikor az extraprofitadót kitalálták.

Az már korábban eldőlt, hogy 2023-tól változik a légitársaságok különadója. A döntés értelmében repülőgépenként, az egy ülésre vetített károsanyag-kibocsátástól is függővé teszik a légitársaságokra kivetett különadó mértékét.

Michael O'Leary a hír megjelenése után reményét fejezte ki, hogy „a magyar kormány belátja ennek az abszurd adónak az ostobaságát, eltörli, és Magyarországot ismét olcsó, versenyképes légi utazási és turisztikai célponttá teszi a magyar állampolgárok, családjuk és a beutazók javára”.