MASZSZ: A kormány vagy szándékosan elszámolta magát, vagy nagyot tévedett

2022.12.05. 09:21
A Magyar Szakszervezeti Szövetség(MASZSZ) januárra 15 százalékos nyugdíjemelést tart elfogadhatónak, a szövetség nyugdíjas tagozata pedig elvárja, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élőket egyösszegű 50 ezer forinttal sürgősen kompenzálja a kormány – derül ki a MASZSZ hétfői közleményéből.

Zlati Róbert, a MASZSZ elnöke szerint vagy szándékosan elszámolta magát a kormány novemberben, vagy nagyot tévedett, amikor 6,1 százalék helyett mindössze 4,5 százalékkal emelte a nyugdíjakat – írja az MTI.

A szövetség nyugdíjas tagozatának szakértőivel egyeztetve – az elmaradást és a 15 százalékos inflációt figyelembe véve – az elnök azt tartja korrektnek, ha januárban a nyugdíjakat is legalább 15 százalékkal emeli a kormány.

A szövetség azt kéri a döntéshozóktól, hogy a 160 ezer forint alatti nyugdíjból élők kritikus helyzetén legalább egyszeri 50 ezer forinttal próbáljon átmenetileg segíteni.

Az elnök ezt azért tartja indokoltnak, mert az Európai Unióban Magyarországon emelkedtek a legnagyobb mértékben az élelmiszerárak, és ez a rezsi drasztikus drágulásával együtt a kisnyugdíjasok számára elviselhetetlen teher.