Harc indult a napelemekért

GettyImages-1242574501
2022.08.18. 19:17
Jelentősen nőtt a szolárenergia iránti kereslet az elmúlt néhány hétben. Magyarország importra szorul, és változtak a kivitelezési szabályok.

Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) elnöke arról számolt be, hogy 2021-ben összesen 35 ezer háztartásba telepítettek napelemes rendszereket.

Idén azonban csupán az elmúlt hetekben körülbelül 60 ezer megkeresés érkezett a szövetséghez.

Ezen túl még a vállalkozásoknak is több ezer napelemes rendszerre van igényük, hiszen ők már évek óta piaci áron kapják a villamos energiát. A szövetség elnöke szerint az igények kivitelezésének egy része szinte biztosan átcsúszik jövőre. A MNNSZ elnöke szerint a kivitelezések legnagyobb akadálya most, hogy a napelemes rendszerek telepítésére vonatkozó, az energiaszolgáltatók által kiadott műszaki gazdasági tájékoztatóra a szolgáltatók leterheltsége miatt a jogszabályban rögzített 30 nappal szemben több hónapot, akár fél évet is kell várni. 

Kiss Ernő hangsúlyozta: ha egy ügyfél megkeresi a szövetség tagjait, akkor első lépésben a felkeresett kivitelezőnek az áramszolgáltatóhoz be kell jelentenie a napelemes rendszer telepítésére vonatkozó igényét. Bár a napelemes rendszer nem engedélyköteles, a telepítéséhez szolgáltatói hozzájárulás kell. Csak ezután lehet megkezdeni a kivitelezést.

Importra szorulunk

A szövetség elnöke problémásnak látja, hogy az áramszolgáltatók a 2,5 kilowattnál nagyobb teljesítményű napelemes rendszer telepítésénél a korábbi gyakorlatot szigorították. Most már az esetek döntő többségében megkövetelik a felhasználótól, hogy alakítsa át ingatlanában a villamos csatlakozásának helyét. Ezt korábban egyetlen lépésben meg lehetett tenni. 

az új szabályozás több hónapos csúszást eredményez a beruházás megvalósításában.

Mindezt a szövetség elnöke értelmetlennek tartja, mert a beruházás után sok esetben elutasíthatják a napelemes rendszer telepítésére vonatkozó igénybejelentést. A szövetség elnöke szerint a másik nagy probléma a termékhiány. 

Az orosz–ukrán háború miatt egész Európában óriási lett a kereslet a napelemekre. 

Globális szinten a napelemgyártás 85 százaléka Kínában található, őket követi Dél-Korea, majd az Amerikai Egyesült Államok. Magyarországon részegységeket gyártanak, például Csornán és Kecskeméten. Mindennek pedig az az eredménye, hogy az ország importra szorul – derült ki az MTI beszámolójából.

Nem most kezdődött ez a trend

A napokban az Indexnek interjút adott Kiss Ernő, aki akkor úgy fogalmazott: gyakorlatilag ez a trend, ami a magyar piacon most tapasztalható, már tavaly ősszel kezdődött, amikor elkezdtek emelkedni az energiaárak. Tavaly év végén kb. 50 százalék volt a kkv-szektor, illetve a lakosság részaránya a teljes napelemes piacból. 3400 megawatt napelemes kapacitás volt az első félévben, ennek az 50 százaléka volt megtalálható a lakossági, illetve a kkv-szektorban, a másik 50 százalékot pedig kereskedelmi célú erőművek kapacitása adta. Tavaly év végén 140 ezer háztartási méretű napelemes erőmű volt a magyar a piacon. Ebből 20 ezer a vállalkozások tulajdonában, a többi a lakosságnál volt.

Lapunknak úgy fogalmazott: „amíg korábban mindenkire vonatkozott a rezsicsökkentés, a megtérülési idő 7-8 év volt. Most ez a szám gyakorlatilag megfeleződött az átlag feletti fogyasztóknál”. A fűtésszámlákat a nemrég bejelentett intézkedések jobban érintik, így nagyon sokan elkezdtek menekülni a földgáztól a villamos energia felé. Ilyen alapú fűtési rendszereket szeretnének építeni, ami már napenergiával megoldható.

Korábban is a költséghatékonyság miatt választották a napenergiát az emberek, és csak másodsorban a környezettudatosság miatt. Az, aki építkezett mostanában, már nem a gázfűtést választotta, hanem valamilyen hőszivattyús rendszerhez választott egy napelemes rendszert

– fogalmazott Kiss Ernő, aki felhívta arra a figyelmet, hogy

most már kötelező a nulla energiaigényű ház építése.

Tehát csak olyan ház kap használatbavételi engedélyt, amely a BB kategóriában van, itt az energiafogyasztás éves értékének 81 és 100 kWh/m² közé kell esnie. Egy új ház esetén a napenergiába történő beruházási költség már nem több, mint ha gázfűtést építünk be. Ha pedig egy lakás AA kategóriába esik, vagyis a közel nulla energiaigényre vonatkozó követelménynél jobb a minősítése, akkor az energiafogyasztási értéke éves szinten már 61 és 80 kWh/m² közé esik.

Van más lehetőség is

Azoknak, akik szeretnének megszabadulni a régi konvektoros fűtéstől, de nem tudnak napenergiában gondolkodni, Kiss Ernő azt ajánlja, hogy splitklímákat szereljenek fel. Ezek egyszerűen és olcsón telepíthetők, és teljesen alkalmasak a lakások fűtésére.

EHHEZ MÁR LEHET IGÉNYELNI A KEDVEZMÉNYES H TARIFÁT.

Erre a tarifára a hatósági árak 40 százalékkal csökkentett értéke vonatkozik a fűtési szezonban. Így kedvezményesen tudják üzemeltetni a fűtésüket: „A splitkímákat kifejezetten ajánljuk. Ezzel sokkal jobban lehet hűteni-fűteni az ingatlant. Ezt követően meg lehet táplálni H tarifával, vagy akár egy napelemes rendszerhez is lehet csatlakoztatni” – mondta lapunknak Kiss Ernő.

(Borítókép: Oliver Berg / picture alliance / Getty Images)