Agrárminisztérium: Nem lesz erdőirtás

D MTZ20210715013
2022.08.11. 17:39
Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára szerint a fakitermelésre vonatkozó szabályváltozások bevezetésével nem kerül veszélybe a hazai erdőállomány, a rendkívüli rendelet ugyanis csak energiakrízis esetén lép életbe.

A kormány az Alaptörvényben meghatározott jogalkotói hatáskörében, a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi következményei miatt módosította a tűzifa-kitermelés szabályait. Az Agrárminisztérium célja az, hogy elegendő tűzifát biztosítson a téli időszakra, azonban a rendelet felold mindenfajta korlátozást, még a természetvédelmi területek sincsenek biztonságban.

Az új rendelet alapján könnyebben lehet majd tarvágást végezni, és ez nagyobb területekre is kiterjedhet. Az állami erdészetekben nem lesz kötelező hatósági engedélyt kérni a kitermelni kívánt erdőrészlethez vezető utakhoz.

Nagy István agrárminiszter közölte: az erdőgazdálkodás fontos része az energia-veszélyhelyzet megoldásának.

A fa kitermelése továbbra sem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet és nem rontja az erdők természeti állapotát sem

– fűzte hozzá a tárcavezető.

Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek elmondta: „a kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült”.

Hozzátette: semmiféle erdőirtásról nincs szó, és az erdők területe sem csökken. „Ezek szokásos baloldali hazugságok” – kommentálta az ellenzéki politikusok reakciót.

„Az elhúzódó orosz–ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. Brüsszel is elismerte, hogy nincs elég gáz, a gázfogyasztás csökkentésére kéri a tagállamokat. Egész Európa próbál a gáz helyett más tüzelési módokat találni” – sorolta a szabályváltozás előzményeit az államtitkár.

A politikus szerint most rendkívüli intézkedések szükségesek annak érdekében, hogy a magyar családok számára biztosított legyen a biztonságos energiaellátás. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ősztől azonnal óriási változások következnének a kitermelésben.

A fakitermelésre vonatkozó rendkívüli szabályok akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis eljut arra a szintre, amikor a lakossági és közületi tűzifaigényt már nem tudjuk a korábban tervezett fakitermeléssel biztosítani. Amennyiben ilyen vészhelyzet nem következik be, a hazai erdőgazdálkodás – benne a fakitermelés – az eredeti, 2022-es tervek szerint zajlik

– nyilatkozta a napilapnak Zámbó Péter.

Az államtitkár szerint ma a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyag hazánkban. Elmondta: évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat biztosítottak. Az erdőgazdálkodást tervszerű tevékenységnek nevezte, szerinte lehetőség van a mennyiségek átcsoportosítására is, így több százezer köbméternyi faanyagot lehet szükség esetén elérhetővé tenni úgy, hogy magát az erdőt mint Magyarország zöldtőkéjét semmiképpen sem veszélyeztetjük.

Zámbó elmondta: „az állami erdőgazdaságok idén még mintegy 1,3 millió köbméter tűzifa kitermelésére rendelkeznek engedéllyel, amely a veszélyhelyzeti intézkedéseknek köszönhetően megfelelő hatósági kontroll mellett az erdők károsításának veszélye nélkül növelhető”.

Az Agrárminisztérium államtitkára megerősítette, hogy a természetvédelmi területeket nem érheti kár.

Védett területeken a természetvédelmi hatóság is vizsgálódhat, így az erdők természeti értékei nem sérülhetnek.

Zámbó Péter kiemelte: nem általános tilalomról, hanem a magyar emberek energiaszükségletét biztosító veszélyhelyzeti szabályozásról van szó. Az új rendelet értelmében a tűzifakivitelt végző szervezetek és magánszemélyek minden tervezett külföldi értékesítésről bejelentési kötelezettséggel tartoznak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felé.

„Ha úgy látjuk, hogy a magyar lakosság és a közületek ellátása érdekében szükség van az exportálni kívánt fára, akkor a kormány él a rendeletben biztosított elővásárlási jogával, és a kijelölt állami erdőgazdálkodón keresztül megvásárolja a mennyiséget, amit később szociális célokra vagy az állami és önkormányzati közfeladatok ellátásának zavartalan biztosítására használunk fel. Minden mostani problémára, különösen az energiahiányra azonban az lenne a megnyugtató megoldás, ha a háború véget érne, a béke helyreállna, és Brüsszel nem az európai emberekre hárítaná a háború és a szankciók árát” – zárta gondolatait az interjúban az államtitkár.

Európa egyik legnagyobb fásítási programja zajlik Magyarországon

Az Index korábban beszámolt róla, hogy Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő közösségi oldalán emlékeztetett arra, hogy Magyarországon energia-vészhelyzet van érvényben, és úgy véli, rendkívüli intézkedések kellenek a magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében. Hangsúlyozta, hogy az erdő- és a természetvédelmi törvény alapvető rendelkezései változatlanok, így az erdők területe és természetességi állapota továbbra sem csökkenhet.

Bejegyzésében kitért arra is, hogy hazánkban Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik: 

két év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére adott támogatást a kormány.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere közösségi oldalán jelezte, hogy semmikép sem szeretné, ha Székesfehérváron csökkenne a városi és városkörnyéki erdők nagysága. A politikus öt pontban foglalta össze, hogy szerinte most melyek a legfontosabb teendők.

Egy másik polgármester, Örsi Gergely (MSZP) arról posztolt, hogy a magánterületen engedéllyel kivágott fákat a II. kerületi önkormányzat tűzifaként hasznosítja.

Ungár Péter fejszével vonult az Agrárminisztériumhoz

Az LMP petíciót indított a rendelet visszavonására. A párt országgyűlési képviselője, Bakos Bernadett közölte: nincs más olyan kormány Európában, amely fakitermeléssel, erdőirtással próbálná megoldani az energia-veszélyhelyzetet, mert ez valójában nem is megoldás, csak rövid távú kárenyhítés.

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője kedden fejszével jelent meg az Agrárminisztériumnál, ezzel tiltakozva a kormány új rendelete ellen.

(Borítókép: Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára 2021. július 15-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM

Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

JEGYVÁSÁRLÁS

Szerezze be
jegyét most!