Régóta nem kezdte ilyen erősen a hetet a forint

BP-2641
2022.08.08. 07:25
A mostani hét elején 394-nél kevesebb forintba került egy euró, amire már hónapok óta nem volt példa. Kedden azonban jönnek az újabb adatok a magyar inflációról, és ez visszagyengítheti a magyar fizetőeszközt.

A múlt héten már volt egy nagyobb erősödési szakasza a forintnak. Az euróárfolyam múlt hét pénteken hosszú idő után először 394 alá esett be, és azóta stabilan 394 magasságában maradt a forint euróval szembeni értéke.

Hétfőn reggel 7 órakor 393,89-en zárt az euróárfolyam, miközben a forint dollárral szembeni értéke 386,56-on állt. A Forbes szerint, ha azt nézzük, hogy egy-egy hetet milyen erősen kezdett a forint,

AKKOR LEGUTÓBB JÚNIUS ELEJÉN, KÉT HÓNAPPAL EZELŐTT KEZDTE MEG ENNYIRE ERŐSEN A HETET A MAGYAR FIZETŐESZKÖZ.

Forbes szerint a forint erősödése mögött részben az áll, hogy a múlt héten gyengült a dollár, mivel az amerikai jegybank közölte, hogy az idei ősz után abbamaradhat az intenzív kamatemelési ciklus. Az pedig egy általános pénzpiaci szabály, hogy ha a dollár gyengül, akkor a tőke a fejlődő piacok (így a forint) felé is áramlik.

Kedden jöhet a feketeleves

A kedd ugyanakkor tartogathat meglepetéseket, aznap ugyanis újabb adatok érkeznek a magyar infláció mértékéről,

és az elemzők arra számítanak, hogy az infláció további emelkedését lehet majd látni.

Ha így lesz, akkor ez gyengíti a forintot – a kérdés csak az, hogy mennyivel.

Szerdán aztán az Egyesült Államokból is újabb inflációadatok érkeznek, amely ismét átrendezheti a pénzpiaci erőviszonyokat. Emiatt még az is elképzelhető, hogy a jegybank módosít a múlt héten közölt kamatemelési tervein, és ez a forintra is kihatással lehet.

(Borítókép: Bodnár Patrícia / Index)