Szerencsejáték-drágulás kíséri a forint mélyrepülését

B RKL20190315028
2022.07.07. 16:15
Komolyan gyengült az elmúlt időszakban a forint, így ismét emelni kell az Eurojackpot árát. A Szerencsejáték Zrt. bejelentésének értelmében most már 820 forintot kell fizetni, míg korábban nyolcszáz forintért lehetett játszani, a normál játék esetén egy szelvényen maximum húsz számmező játszható meg.

A Szerencsjáték Zrt. honlapján megtalálható tájékoztatás értelmében az Eurojackpot esetében egy alapjáték ára két eurónak megfelelő összeg volt forintban. A forintárat sávos rendszerben a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott euró–forint-árfolyam heti átlaga alapján határozzák meg.

A sávos rendszer biztosítja, hogy az árváltozás ne legyen gyakori

– emelik ki közleményükben. Idén márciusban már 780 forintról 800 forintra emelkedett az alapjáték, most pedig már 820 forint a díja.

Más változás is történt korábban az Eurojackpot játékot érintően: már kedden is sorsolnak az Eurojackpoton – ahogy arról a Pénzcentrum beszámolt.

Mindezeken túl a Szerencsejáték Zrt. felhívta a figyelmet arra, hogy az Eurojackpot új játékszabályai miatt változott a telitalálat megnyerésének esélye is: a korábbi 1:95 millióhoz arány 1:140 millióra módosul, tehát a nyerési esély csökkent.

Viszont a várható főnyeremény minden héten legalább bruttó tízmillió euró, ha ezt magyar személy nyeri meg, akkor magas árfolyamon válthatja forintra a nyereményét. De sajnos ahhoz előbb meg kell nyerni.

(Borítókép: Róka László / MTI)