Az euró miatt feláldozzák a hiteleseket, hogy mentsék a forintot?

GettyImages-136622762
2022.07.07. 09:04
Drasztikus mértékben, 200 ponttal emelt az egyhetes betéti kamaton az MNB, így újra ez lett az irányadó kurzus. Azonban a piacokat ez nem nyugtatta meg, sőt céltáblát festett a forintra: húsz perc alatt megint beszakadt a forintárfolyam. A kezdeti enyhe erősödés után három és fél perc alatt zuhant 2,5 forintot az euróval szemben.

A szerdai hullámvasút után viszonylag nyugodtan várta a piac, hogy mekkora kamatemelést jelent be a Magyar Nemzeti Bank az egyhetes betéti tender kihirdetésekor. Nem voltak kilengések a forintárfolyamban, sőt még a 408-as szintet is megközelítette az euróval szemben. Csütörtök reggelig mind az irányadó egyhetes és az alapkamat is 7,75 százalék volt. A kezdeti kivárás azért is volt meglepő, mert kevés olyan jegybanki döntés volt az elmúlt időszakban, ami után ennyire kétesélyes lett volna, hogy merre indul a forint árfolyama. 

Végül 200 bázisponttal, 9,75 százalékra emelték az irányadó kamatot. 

Az MNB döntéshozói nehéz helyzetben voltak, mivel épp egy hete hozták szinkronba az egyhetes betét és az alapkamat szintjét, épp a hitelesség erősítése érdekében. Igaz, már akkor is hangoztatták, hogy készek ismét rugalmasan reagálni a rendelkezésre álló monetáris politikai eszközökkel, szóval ez is benne volt a pakliban. Ugyanakkor most az árfolyam védelme és a gazdaság importkitettsége miatt ismét kénytelenek voltak erőteljesen beavatkozni. Az importáruk ugyanis az euró- és dollárárfolyam miatt extrémen megdrágulhatnak, és ezzel fokozódik a már most is erőteljes inflációs nyomás, tovább gyorsulhat a pénzromlás üteme is. 

Egy ekkora, jelentős emelés azonban mindenképp rossz hír azoknak, akiknek most van a változó kamatozású hitelük kamatfordulója, mivel ez jelentősen megemeli a törlesztőrészleteket. Az újonnan hitelfelvétel előtt állókat pedig akár el is tántoríthatja a hitelfelvételtől, különösen akkor, ha nem támogatott konstrukcióról van szó.

Ez különösen a vállalati hitelezésben fájhat majd, ha végbemegy a hitelek átárazása, mivel most már tényleg csak a Széchenyi-kártya új konstrukciói kínálnak majd kedvező kamatokat. Ez pedig az általános alapanyag-, építőanyag- és alkatrészdrágulás mellett minden beruházási döntést befolyásol majd. 

Az azonban egyelőre még kérdéses, hogyan hat mindez a forint árfolyamára. A döntést követő 20 percben mindenesetre inkább a kivárás volt a jellemző. Majd az euróval szemben gyengült, 408-ról 411,8-ig, míg a dollárral 401,8-ról 403,6-ig értékelődött le. A svájci frankkal szemben sem sikerült az áttörés, a forint 413-ról percek alatt jutott el 416,6 forintig.

Majd nem sokkal 9:30 után már a 414,8 feletti szintre is benézett az euró. 

9:44-kor már 415, 1 forintba került egy euró, egy dollárért 407,5 forintot kellett adni, a svájci frank árfolyama pedig 419,8 forintnál jár. 

(Borítókép: Mohai Balázs  /Bloomberg via Getty Images)