A Fidesz szerint inkorrekt és jogsértő, amit Brüsszel csinál

D NOE20220622031
2022.07.07. 15:44
Inkorrekt és jogsértő, hogy Brüsszel a globális minimumadó megszavazását összeköti a helyreállítási pénzek folyósításával – ezt Bánki Erik, az Országgyűlés Gazdasági bizottságának fideszes elnöke jelentette ki csütörtökön.

A kormánypárti politikus szerint a „brüsszeli elit” továbbra is minden erejével azon van, hogy rákényszerítse a tagállamokat a globális minimumadó bevezetésére: „ennek elfogadása duplájára emelné a magyar vállalkozások adóterheit. Ez békeidőben is elfogadhatatlan, háború idején pedig egyenesen felháborító” – jelentette ki a politikus.

Bánki Erik szerint az Európai Parlament szerdán „továbbment a lejtőn”, és a baloldal nyomására határozatban elvitatta Magyarországtól azt a jogot, hogy saját érdekeit és álláspontját képviselje:

A Magyarországnak járó helyreállítási alap visszatartásával fenyegetőzött.

Bánki Erik szerint aki vétóról beszél az ügyben, az nem ismeri az európai döntéshozatali mechanizmust, hiszen vétójog nincs, konszenzusos döntéshozatal viszont van.

A konszenzusos döntéshozatal éppen azt jelenti, hogy addig kell tárgyalni egy ügyről a döntés előtt, amíg nincs teljes egyetértés. A teljes egyetértés pedig nem zsarolással és fenyegetésekkel születik meg

– fogalmazott a Gazdasági bizottság fideszes elnöke, aki kitért arra is, hogy „Magyarország egyetlen tagállamtól sem vitatja el a jogot, hogy saját érdekeit és álláspontját képviselje az EU-ban, és magától értetődőnek tartja, hogy maga ezt tegye”.

Brüsszel, ahelyett hogy a háború idején adóemelésekkel sodorja versenyhátrányba egész Európát, dolgozhatna a béke mielőbbi helyreállításán, ami a kontinens gazdaságát is helyrebillentené

– fogalmazott a politikus az MTI beszámolója alapján.

Globális minimumadó

Az Európai Unióban és számos hazai szakértőben megrökönyödést keltett a magyar vétó a globális minimumadóra. Ahogy azt korábban részleteztük, a kormány szerint az új adónem bevezetése a versenyképesség csökkenését és a munkahelyek megszüntetését jelentené. Továbbá a magyar kormány szerint a globális minimumadó kétszeresére növelné a magyarországi vállalatok tényleges adókulcsát.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint a jelenlegi helyzetben nem szabad tovább növelni a termelő vállalatok adóterheit. Úgy fogalmazott: „Az elhúzódó háború, az elszálló energiaárak, a háborús infláció és a megszakadó beszállítói láncok miatt egy ilyen adóemelés súlyos károkat okozna az európai gazdaságnak, különösen a közép-kelet-európai országoknak”.

A korábban megkérdezett adószakértő szerint így „a kis országoknak lehetőségük lett arra, hogy odacsábítsák a nemzetközi cégeket”, de amikor a „gazdaságok szenvednek a kialakult nemzetközi helyzet miatt, nyilván minden állam azt szeretné, hogy minél több adóbevételre tegyen szert”. Ez az ellentét már évek óta ott lóg a levegőben.

Adó-világháború zajlik, de ez nem most kezdődött. Az amerikai büntetővámok kivetése tekinthető az első »puskalövésnek«. A vámháború mellett viszont azt is észrevették a nagyobb államok, hogy az adóbevételek oda vándorolnak, ahol kisebb az adóterhelés, ráadásul a hetvenes-nyolcvanas évektől kezdve folyamatosan csökken a társasági adó mértéke globálisan

– nyilatkozta lapunknak Magyar Csaba. Tehát kialakult az évek során egy adóverseny, amelyből eddig a kisebb országok jól jöhettek ki.

(Borítókép: Bánki Erik, a Fidesz vezérszónoka felszólal a Magyarország 2023. évi központi költségvetéséről szóló vitában az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. június 22-én. Fotó: Bruzák Noémi / MTI)