Visszafele sült el a taxisok tarifaemelése

IMGL9977
2022.05.16. 08:23 Módosítva: 2022.05.16. 11:25
A sofőrök költségei jelentősen növekedtek, több társaság ugyanis emelt tagdíjat vezetett be.

„Azért szerettünk volna tarifaemelést, mert mindenki belőlünk él. Most, hogy megkaptuk, gyorsan el is veszik egy részét. Pedig ez nekünk szólt” – mondta egy taxis azután, hogy az üzemanyag-emelkedésre, az inflációra és a minimálbér-emelkedésre hivatkozva 33 százalékos tarifaemelést hajtottak végre.

Mint arról korábban az Index is beszámolt,

  • az alapdíj 700-ról 1000 forintra,
  • a kilométerdíj 300-ról 400-ra,
  • a percdíj pedig 75 forintról 100 forintra emelkedett.

A 24.hu információi szerint azonban a sofőrök nem sokáig örülhettek, több fővárosi taxitársaság ugyanis jelentősen növelte a tagdíjakat. Mint írják, a Főtaxinál a sofőrök költsége havi 40 ezerrel, míg a City Taxinál havi 10 ezer forinttal növekedett.

Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke konkrét emelésekről nem tud, de információi szerint több társaság is tervezi a tagdíjak növelését. A tarifaemeléssel kapcsolatban pedig úgy fogalmazott:

Egy 10 százalékos visszaesést tapasztalunk, de ez egy-egy emelés után törvényszerű. A tapasztalat azt mutatja, hogy 1-2 hónapon belül a korábbi forgalom visszaáll majd

– mondta Metál Zoltán a lapnak.

(Borítókép: Nagy Tamás / Index)