Megjelentek a Zoom-meetingen, mind a 900 résztvevőt kirúgták

GettyImages-1217048908
2021.12.06. 13:42

Vishal Garg, a Better Mortgage nevű, ingatlanhitelekkel foglalkozó vállalat ügyvezető igazgatója 900 munkavállalót rúgott ki egy Zoom-meetingen.

Ha részt veszel ebben a hívásban, akkor szerencsétlenségedre azoknak a csoportjához tartozol, akiket elbocsátunk. A szerződésedet azonnali hatállyal felbontjuk

– mondta a múlt szerdai meetingen Vishal Garg a CNN szerint. Az ügyvezető azt is közölte, hogy később a részletekről a HR-osztálytól kapnak majd e-mailt.

A cég az alkalmazottak körülbelül kilenc százalékától válik meg az ünnepek idején. Garg mindezt azzal magyarázta, hogy a vállalat piacképessége, hatékonysága és produktivitása jelentősen csökkent az utóbbi időben, ezért kényszerülnek megválni az alkalmazottaktól.

A Fortune magazin úgy értesült, hogy Garg azzal is megvádolta az alkalmazottakat, hogy a kollégáikat és az ügyfeleket is „meglopták” azzal, hogy lusták voltak és naponta csak körülbelül két órát dolgoztak.

Ez a második ilyen alkalom a karrieremben, és tényleg nem szívesen csinálok ilyet. Legutóbb még sírtam emiatt

– mondta az igazgató a rövid, ez alkalommal érzelemmentes beszélgetésen.

Garg egyébként már korábban is összetűzésbe került az alkalmazottakkal. A Forbes birtokába került nemrég egy levél, amelyben az igazgató azt írta néhány alkalmazottjának:

Olyan lassúak vagytok, mint egy csapat ostoba delfin. Hagyjátok, hagyjátok ezt abba most, szégyent hoztok rám!

A Better Morgage-nél egyébként idén májusban jelentettek be egy komoly átalakulást, nevezetesen azt, hogy speciális célú akvizíciós társasággá (Special Purpose Acquisition Company – SPAC) alakulnak át. A múlt héten ezzel összefüggésben már végre is hajtottak egy 750 millió dolláros tőkeemelést, vélhetően mindez összefüggésben van a vállalat gyengébb teljesítményével.

(Borítókép: Yuriko Nakao/Getty Images)