Családban marad a Zara anyavállalata

2021.11.30. 17:51
Egy 37 éves nő veszi át a világ egyik legnagyobb divatmárkájának az irányítását.

Bár az Inditex név nem sokatmondó, a termékei annál inkább. A céget a milliárdos Amancio Ortega és az azóta elhunyt exfelesége, Rosalía Mera alapította 1975-ben. Ugyan a vállalat eleinte csak a Zara ruhamárkát képviselte, mára olyan nagy nevek tulajdonosa, mint a Pull&Bear, a Bershka, a Massimo Dutti vagy a Stradivarius. 

A cég elnöke 2011 óta az emberközelinek tartott Pablo Isla, aki a globális kiterjesztés és digitalizáció miatt mindvégig jó hírnévvel rendelkezett. Most azonban átveszik tőle az elnöki posztot: az alapító, Amancio Ortega lánya lett az Inditex új elnöke. 

A mindössze 37 éves Marta Ortega Pérez bár eddig nem töltött be vezetői posztot a cégnél, korábban 15 évet dolgozott annak különböző területein.

Mindig azt mondtam, hogy az életemet annak fogom szentelni, hogy a szüleim örökségére építsek

– idézi a BBC a fiatal cégvezetőt. „Gyerekkorom óta ezt a vállalatot lélegzem, sokat sikerült tanulnom azoktól a nagyszerű szakemberektől, akikkel az elmúlt 15 évben itt együtt dolgoztam.”

Azonban nem csak az alapító lánya új a vezetőségében: Óscar García Maceiras is idén került az Inditexhez mint vezérigazgató. A Kepler elemzői szerint az időzítés nem éppen a legjobb, ugyanis az új vezetőknek sokat kell bizonyítaniuk annak érdekében, hogy egy ekkora céget sikeresen vezessenek a koronavírus kellős közepén.